A Büntető

Szuperhősöket felvonultató filmeket lassan 100 éve lehet moziban látni; az első még 1920-ban készült, főszereplője pedig Zorro volt. Az évtizedek során a maszkos/köpenyes/álruhás igazságtevők folyamatosan fel-feltűntek a filmszínházakban, majd a tévékben, de persze a színvonal igencsak hullámzó volt, ráadásul a nagy stúdiók sem különösebben lelkesedtek a képregények iránt, mert rétegműfajnak gondolták, amit nem lehet több százmillió embernek eladni.

Az 1978-as Superman eléggé rácáfolt erre, hogy Tim Burton 1989-es Batmanjét ne is említsem, nem csoda hát, hogy egyre több producer gondolta úgy, hogy a közönségnek igenis van igénye a rajzolt figurák élőszereplős változataira.
A Batman évében összesen hat képregény-adaptáció készült, a Marvel részéről három is, melyek közül az egyik a hírhedt antihős, a Megtorló sztoriját dolgozta föl - csak éppen direct-to-videoként, ami helyből sok mindent meg is határozott, de legfőképp a költségvetést és a minőséget.

Cloverfield Lane 10.

J. J. Abramst újabban félistenként tisztelik a két Star Trek és az egy Star Wars miatt, amik bár korrekt filmek, de azért mégis csak plázamozis termékek, azok minden előnyével és hátrányával együtt.
A Bad Robot nevű cég révén J. J. számtalan tévésorozat és film elkészülte felett is bábáskodik producerként, többek között ennek köszönhető a 2008-as Cloverfield, ami némileg megújította a found footage stílusát, igaz, nem kicsit mond ellent a logikának az, hogy amikor rohanni kéne a városban tomboló óriásszörny elől, akkor a főszereplő nem menekül visítva, hanem inkább videózik.

A Cloverfield Lane 10.-et sokan hajlamosak e film folytatásának gondolni, noha a kettőnek a leghalványabb köze sincs egymáshoz, egyszerűen csak felhasználták a jól ismert címet egy kis költségvetésű kamaradrámához, melynek végén van egy váratlan(nak gondolt/szánt) csavar, emiatt pedig bele lehet magyarázni némi párhuzamot a Cloverfielddel.

Kánikulai délután

A Hajsza a föld alatt kapcsán esett már szó Új-Hollywoodról és az utcára kivitt, életszagúbbá vált filmekről. Ennek a "stílusnak" egy másik képviselője Sidney Lumet 1975-ös produkciója, amely nem csupán kapott egy rakás Golden Globe- és Oscar-jelölést (utóbbiból a legjobb eredeti forgatókönyv díját meg is nyerte), de megadta a végső lökést Al Pacino számára is, aki ugyan néhány évvel korábban már játszott A keresztapa addig elkészült két részében, mozifilmes karrierje azonban kétségtelenül Sonny szerepével indult be, nem beszélve mai napig töretlen kultuszáról.

Amerika kapitány: Polgárháború

Hónapok óta lázban tartotta a netet a Polgárháború, elég csak megnézni a témában született mémeket, melyekben Amerika kapitányt és a Vasembert eresztették össze a lelkes rajongók a legképtelenebb témákban, pl. AMD, vagy Intel procik, McDonald's, vagy Burger King, Xbox, vagy Play Station, PC, vagy konzol, alulról, vagy felülről tépett vécépapír, Jóbarátok, vagy Így jártam anyátokkal, stb.

A felhajtás nyilván jól jött a film marketingkampányának, bár anélkül is számítani lehetett rá, hogy A tél katonája után a rendezők ismét valami színvonalasat tesznek le az asztalra; jobbat, mint Joss Whedon a két Bosszúállókkal.

És valóban, a Russo-fivérek újfent komolyra vették a stílust, ami kifejezetten jól áll az átlagos Disney/Marvel-filmekhez képest, melyekben jobbára csak látvány van, épkézláb sztori és kidolgozott figurák viszont csak néha fordulnak elő.

Hajsza a föld alatt (1974)

Tony Scott 2009-ben készítette el a remake-jét ennek az 1974-es akciófilmnek, vagyis inkább krimi-thrillernek, melynek magyar címe kissé megtévesztő, ugyanis sok minden történik benne, de föld alatti hajsza pont nem.

Míg Scott verziója az akcióra helyezte a hangsúlyt (és abban tényleg volt hajsza), addig Joseph Sargent inkább a feszültségre és a karakterábrázolásra - beleértve a túszokat és túszejtőket is -, de talán az is sokat elmond a filmről, hogy Quentin Tarantino innen kölcsönözte a bűnözők színes kódneveit a Kutyaszorítóbanhoz.

Szentjánosbogarak sírja

Noha korábban egy másik anime kapcsán már hivatkoztam a Szentjánosbogarak sírjára, az a furcsa helyzet állt fenn, hogy múlt hétvégéig nem láttam a filmet, bár régóta ott volt a polcomon, miután évekkel ezelőtt megnyertem egy játékban.

Mivel az eredetileg betervezett film minőségével nem voltam megelégedve, gondoltam egyet, és elővettem Isao Takahata művét. Hát, mit mondjak... kevés megrázóbb alkotás készült a témában, animációs fronton pedig talán még egy sem.

Bárhogy is, a Szentjánosbogarakat kötelező jelleggel megnézetném mindenkivel, akik szerint a rajzfilmek gyerekeknek valók, az animékat pedig elborult kockatermékeknek tartják.

Mennyit ér egy ember?

Manapság szart se.

Elnézést, nem szokásom és ez után sem fogok az írásaimban trágárkodni, de tömören és röviden így tudnám összefoglalni a dolgot.

Olyan időket élünk, amikor a kinézete és a birtokolt javai határozzák meg az egyént, nem pedig a viselkedése, kulturáltsága, stb. A média is azt nyomatja folyamatosan, hogy fiatalnak, szépnek, divatosnak, gazdagnak és sikeresnek kell lennünk, mert ha nem, akkor lúzerek vagyunk és akár fel is fordulhatunk, avagy mindenki annyit ér, amennyije van.

Meglehetősen gusztustalannak tartom ezt a fajta torz és mesterségesen fenntartott gondolkodásmódot, mert csak erősíti a társadalmi ellentéteket, valódi ösztönzést és megoldást viszont nem kínál a "lemaradóknak".

Egy ilyen világban munkanélkülinek lenni lényegesen rosszabb, mint általában, és bár nem mindegy, hogy valaki pl. Magyarországon vagy Franciaországban állástalan, a kilátástalanság, jövőtlenség, reménytelenség érzése egyformán idegölő lehet.

Eddie, a sas

Dexter Fletcher neve ismerősen csenghet a mozibarátoknak, bár nem biztos, hogy arcot is tudnak kapcsolni hozzá, noha szerepelt pl. A ravasz, az agy...-ban, Az elit alakulatban és a Ha/Verben is, ezen felül pedig egy rakás filmben és sorozatban, szóval sűrű időbeosztású színészről van szó. Na, de azt talán már tényleg kevesen tudják, hogy Fletcher néha íróként, producerként és rendezőként is dolgozik, igaz, egy kézen meg lehet számolni ilyen jellegű munkáit (2-2-3).

Az Eddie, a sas mindössze a harmadik dirigálása; a gyakorlatlanságot viszont nagy adag szívvel és lelkesedéssel ellensúlyozta.