Szcientológia, avagy a hit börtöne

A dokumentumfilmek fő feladata a valóság dokumentálása, általában valós eseményekről, emberekről és tényekről.

Túl azon, hogy fikciós társaitól eltérő eszközökkel operál, a jó dokumentumfilm igyekszik elfogulatlan lenni, ám ez helyből megdől azzal, amikor a rendező belenéz a kamerába, hiszen bármennyire is igyekszik kívülálló maradni, valamilyen véleménye, viszonya akkor is ki fog alakulni, és ez a végeredményt is nagyban meghatározza, ami viszont hitelesség szempontjából nem mindig hasznos.
Pl. napjaink tán legismertebb mozis dokufilmese, Michael Moore is hiába dolgoz fel szociálisan érzékeny és az emberek igazságérzetét jogosan piszkáló témákat, ha a tálalása sokszor finoman szólva is demagóg. Ettől persze még jó, amit csinál, csak erősen egyoldalú.

Mindezek tudatában érdemes leülni Alex Gibney filmje elé, ami nem kevesebbet vállalt, mint hogy lerántja a leplet a híres-hírhedt szcientológiai egyházról.

Hattér:

A szcientológia egy amerikai ponyva-író, L. Ron Hubbard által kitalált és megalkotott elképzelések és hitek rendszere, mely az 1950-es évek közepén még életmódjavító filozófiának indult, ám idővel vallássá alakult, alapja pedig az ún. dianetika ("az emberi elme működésének tudománya, melynek segítségével legyőzhetőek a nem kívánatos érzések, irracionális félelmek és pszichoszomatikus betegségek").

Az évek során a szcientológia számos követőt szerzett, és bár rengeteg bírálatot kapott a zavaros pénzügyei és a tagokkal való állítólagos megalázó bánásmód miatt, az egyház (amit több országban betiltottak, míg néhol - így Magyarországon is - csak vallási egyesületként működhet) napjainkban is aktív, a világ számos részén jelen van, több tízezer taggal, köztük híres emberekkel.

Sokak szerint Hubbard egyszerűen őrült volt, a tanításai fantazmagóriák, követői agymosott idióták, az egész szervezet pedig egy maffiaszerűen felépülő és működő pénzszivattyú, melynek Tom Cruise a reklámarca.

Megvalósítás és konklúzió:

A film hagyományos kronológiával indul, azaz L. Ron Hubbard életének részletes bemutatásával és elemzésével (jó bulvárosan a negatívumokat kiemelve, pl. hogy saját magát elmebetegnek gondolta, testileg és lelkileg is bántalmazta a feleségét, stb.), ezután jön a szcientológia alapjainak elmagyarázása, ezt követően pedig átvált a szereplők elbeszéléseibe.

Lényegében ugyanazt látjuk, mint egy híradós anyagban: kiugrott szcientológusok mesélnek az élményeikről; elmondják, hogyan és miért csatlakoztak, milyen feladataik voltak, miket tapasztaltak az évek során, és miként jutottak el odáig, hogy nem bírták tovább.
Beszámolóik alapján átfogó kép alakulhat ki a nézőben az egyház szervezeti felépítéséről, működéséről, és józan ésszel olykor nehezen felfogható hitrendszeréről.

Itt jegyzem meg, hogy az, hogy a Föld egy ősrégi börtönbolygó, ahol tethánoknak nevezett lelkek vannak bezárva vulkánokba, amikre hidrogénbombákat dobáltak DC-9-es repülőgépeknek látszó űrhajókról, nem feltétlenül nagyobb marhaság annál nem sokban különbözik attól, hogy egy ókori szűz nő gyermeket szült, aki később csodákat művelt, majd a kivégzése után három nappal feltámadt (bár az igaz, hogy ezek távol- és közel-keleti vándormotívumok, allegóriák és szimbólumok, melyeket a kereszténység ugyanúgy felhasznált és átalakított, mint előtte más vallások).

Alapvetően minden hihető, amit pl. az egyház volt sajtósa vagy a gyülekezet korábbi tagjai elmondanak, a nézőnek nincs oka kételkedni a szavaikban, ugyanakkor túl sok újdonságról nemigen esik szó; ezekkel a kijelentésekkel már máskor is lehetett találkozni, azokhoz képest itt csak részletezik az információkat.

A megszokott beszélő fejeken kívül természetesen archív bejátszások, fényképek, okiratok (pl. adózási papírok) is akadnak, melyek erősítik a dokumentarista hatást...

...ugyanakkor a "másik oldal" nem kap alkalmat sem megerősítésre, sem cáfolásra, igaz, erre meglett volna módja, amiről a film végén tájékoztatják is a nézőket; azonban az alkotók közlése szerint az egyház vezetői és a leghíresebb szcientológusok - köztük Tom Cruise és John Travolta - nem éltek a felajánlott lehetőséggel.


A Szcientológia, avagy a hit börtöne képileg, szerkesztésében is átlagosan jó dokumentumfilmnek mondható, amin látszik, hogy készítői igen alaposan utánajártak a témának, nyilván nem a kisujjukból szopták az egészet, mondanivalójukat és vádjaikat igyekeztek bizonyítékokkal is alátámasztani.
Ezzel együtt viszont elég egyértelműen állást is foglaltak, ami nem biztos, hogy túl szerencsés, mert az akármilyen igazság eldöntése nem egy dokumentumfilm-rendező feladata.