Az őslakó

Vannak filmek, melyek nem kapnak túl nagy hírverést, marketingre sem igen költenek, hiszen nincs miből, összehasonlítva legalábbis egy óriási büdzsével operáló szuperprodukcióval, melynek reklámkampánya is súlyos milliókba kerül.

Ehhez képest Az őslakót szerény 200 ezer dollárból dobták össze, ami annak fényében különösen figyelemre méltó, hogy számos olyan produkció akad, amely ennek ezerszereséből készül, mégis messze elmarad a színvonala.
Richard Schenkman filmjének híre főleg szájhagyomány útján terjedt (annak idején a Star Warsé is...), bemutatták a 2007-es Comic-Conon, aztán kiadták DVD-n, fent volt az iTunes-on, de az igazi népszerűséget a torrentes letöltések hozták el. Talán az is árulkodó, hogy még nálunk is megjelent DVD-n, pedig aztán a magyar forgalmazókról sok minden elmondható, csak az nem, hogy elkényeztetnék a vásárlókat a kiadványok számával és/vagy minőségével.

A történet:

Az egyetemi tanár, John Oldman elutazni készül, ezért kollégái meglátogatják, hogy elbúcsúzzanak tőle.
A társaság kötetlen iszogatása és beszélgetése nem várt fordulatot vesz, amikor John furcsa történetbe kezd bele: elmondása szerint már 14 ezer éve él a Földön, ezalatt megszámlálhatatlan személy bőrébe bújt, és ott volt a meghatározó történelmi eseményeknél is.
Barátai szkeptikusan fogadják az elbeszélést, ám belemennek John "játékába", végül azonban már maguk sem tudják eldönteni, hogy a férfi csak rossz tréfát űz velük, vagy tényleg az igazat mondja.

Csak ül és mesél...

Ritka az olyan film, ami néhány perc alatt beszippantja az embert, és a végefőcímig el sem ereszti. Az őslakó ilyen; az expozíciót rövid úton letudja, megjönnek a vendégek, előkerülnek a poharak, Oldman pedig mesélni kezd, aztán egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy te jó ég, milyen érdekes sztori, és mi van, ha tényleg igaz, amit a pasas mond, egyáltalán lehetséges az ilyen, és ha igen, hogyan?
Lehet így reagálni, de úgy is, hogy "atyaég, most komolyan végig fogják pofázni mind a 90 percet?! Pfff, inkább elkapcsolok!".
Szóval igen, ez is "dumálós film", és gyakorlatilag semmi más nem történik azon kívül, hogy nyolc ember beszél egy szobában.

Viszont! Richard Schenkman intellektuális sci-fi-drámája egy sor izgalmas kérdést vet föl, ami nem csak a szereplőket gondolkodtatja el, de a nézőket is. Ha fizikailag lehetséges volna 14 ezer évet élni, akkor az milyen morális és pszichológiai következményekkel járna az emberre nézve? Hogyan hatna rá a rengeteg emlék és felhalmozott tudás? Képes volna egyáltalán ép ésszel megúszni, nem őrülne bele, mondjuk, 1000 év után? Nem akarna véget vetni ennek az egésznek?

Érdekes adalék, és persze nem is meglepő, hogy a történetbe bekerült egy vallásos szál is, ami túl azon, hogy "kötelező" amerikai húzás, van helye John mondanivalójában, ezúttal nem öncélú és felesleges drámafokozó eszköz - bár ha kihagyták volna, nem lett volna kár érte, bár tény, hogy nélküle néhány érdekességgel kevesebb volna.

Megvalósítás, színészek és konklúzió:

A tempó gyakorlatilag a főcím után felveszi a sebességet, amit mindvégig meg is tart, és bár kis túlzással végig beszélő fejeket látni, egyáltalán nem fordul unalomba, sőt éppen ellenkezőleg.

"Felvonások" különíthetőek el a cselekményben, vagyis a fő etapok között rövid, átvezető jelenetek vannak, ahová a könnyedebb, de azért a történet szempontjából fontos dialógok kerültek; pl. amíg a kollégák megemésztenek valami elképesztő infót, addig John kivisz az autójához egy dobozt, vagy a barátnőjével beszélget.
Ezek a megszakítások azért hasznosak a dramaturgiában, hogy ne váljék a rengeteg apróság elviselhetetlenül töménnyé, de a nézők számára is lehetőség jut arra, hogy kicsit fellélegezzenek.

Az operatőri munka egész jó, de nagyon látszik, hogy a jeleneteket videóra forgatták, amiből utólag készült filmkópia, amit ráadásul még HD-re is felnagyítottak, így a képminőség olykor elképesztően csúnya; halvány, életlen, szemcsés, sötét, stb.

Ez alapvetően egy tévéfilm, ami meghatározza a képi világot is (pl. sok az arcközeli), de azért Afshin Shahidi jól kihasználta a rendelkezésére álló szűkös helyet, nem folyton ugyanazokat a snitteket ismételgeti, hanem igyekszik változatos lenni.

A szereplők között ismert tévés színészeket látni, pl. Ellen Crawfordot és Richard Riehle-t, de látható még Tony Todd is, valamint John Billingsley és David Lee Smith.

Természetesen a színészekhez egy-egy tipizált karakter párosítható, pl. bohókás biológus, kételkedő archeológus, vallásos keresztény irodalmár, a témára alapvetően vevő, de azért tamáskodó pszichiáter, egy történész, és persze a nyitott antropológus. Valamennyien felvilágosult, művelt emberek tehát, akiknek általában "adunk a szavára", ezért is érdekes, ahogy az alapvetően akadémikus tudásuk hogyan kerül szembe John tényszerű tapasztalataival, és ez milyen hatással van rájuk.


A téma és a kivitelezés módja eleve tévés keretek közé szorult, ám ez egyáltalán nem baj, mert így jóval nagyobb számú közönségre számíthat a film. A mozi nagyobb méretei nem bírták volna el ezt a fajta "minimalizmust", szóval tényleg az online terjesztés volt a helyes út.
Talán nem meglepő, hogy 2012-ben egy színdarab is készült John Oldman és barátai nem mindennapi társalgásából, sőt a Kickstarteren egy kampány indult nemrég a film folytatásához szükséges pénz előteremtésére, ami ugyan sikertelenül zárult, ám egy másik, hasonló kezdeményezés eredményes volt, így talán egy tévésorozatban találkozhatunk újra Az őslakóval.