Hidden

Számtalan alkalommal hivatkoztam már A cápa vagy az Alien hatásmechanizmusának lényegére: amit az ember nem lát, attól jobban fél. Ez a pszichológiai tény egy ősrégi ösztönből táplálkozik, amikor az előember maximum kövekkel és botokkal tudott védekezni az éjszaka gyakran láthatatlan vadállatok ellen, miközben sem a barlangokban, sem a fák ágain nem volt biztonságban, hiszen a tüzet még nem uralta.

A félelem annyira a fejlett élőlények sajátja, hogy jó eséllyel mi sem lennénk itt, ha nem kísérte volna végig az evolúciónkat az elmúlt évmilliókban, hiszen nélküle nem tudtunk volna elmenekülni, nem lettünk volna képesek elkerülni veszélyes helyzeteket.

A félelem tehát a túlélés záloga, amire sok forgatókönyvet fel lehet építeni, persze, nem mindegy, hogy ezt pusztán az ijesztgetés kedvéért tesszük, vagy van valami fontosabb célunk is vele. A Duffer-fivéreknek speciel volt, emellett viszont még a zombifilmek állóvizét is sikerült némileg felkavarniuk, bár egyáltalán nem úgy, ahogy az ember elsőre gondolná.

A történet:

Majdnem egy év telt el azóta, hogy Ray, Claire, és lányuk, Zoe egy föld alatti óvóhelyre menekült. Hogy pontosan mi történt, nem tudják, de azt igen, hogy a világuk megsemmisült, az emberek "gonosszá" váltak, és sokukat elkapták a "Szuszogók", akik rendszeresen vadásznak odafönt, és már többször megpróbáltak betörni a rejtekhelyükre.
Egy véletlen tűzeset után kénytelenek rövid időre elhagyni a menedéket, ám felfedezik őket, és bár sikerül visszajutniuk, megindul egy, a korábbiaknál sokkal erősebb Szuszogó-támadás.

Csak nyugalom!

Négy szabály van:

1) Ne hangoskodj.

2) Ne veszítsd el a fejed.

3) Soha ne nyisd ki az ajtót.

4) Ne beszélj a Szuszogókról.

Ezek látszólag betartható, egyszerű dolgok, a film kétharmadáig pedig azt is hihetnénk, hogy egy átlagos túlélési listáról van szó, mint pl. a Zombielandben, ám a Hidden a nem teljesen konvencionális megoldásai miatt válik mássá, többé, mint pl. egy The Walking Dead vagy Z világháború, melyekben kizárólag egy cél van: az élőhalottak legváltozatosabb módokon történő gyilkolászása (a szereplők közötti viszony fontossága pedig csak duma).

Mondjuk, alapból már az is megtévesztő (én is csak az egyszerűség kedvéért használom), hogy "zombi", hiszen az író-rendezők (eleinte) nem árulják el, hogy Ray és családja mivel áll szemben, soha senki nem nevezi a támadókat így, ehelyett a fivérek hagyják, hogy a nézők zombinak gondolják a Szuszogókat - mert hát a tapasztaltak alapján mi mások lehetnének?

Az alkotók ezt csavarták meg 180 fokkal, ennek az érdekes és teljességgel váratlan fordulatnak köszönhetően pedig új értelmet nyernek a szabálypontok, különösen a második.

Talán az eltérő témamegközelítés az oka annak, hogy Dufferék filmje (eddig) elkerülte a magyar mozikat, és ami azt illeti, én ezután sem látok sok esélyt a bemutatóra, maximum egy DVD- vagy Blu-Ray-megjelenésre, hiszen nincsenek nagy sztárok, viszonylag rövid (a másfél órát sem éri el), szinte végig egyetlen helyszínen játszódik, és hát nem különösebben látványos, se nem véres, legalábbis a megszokott zombiáradathoz képest.

Megvalósítás, színészek és konklúzió:

Stephen King is megnyalná a tíz ujját a történet olvasatán, hiszen a cselekmény és már maga az alapkonfliktus is több helyen megidézi a híres írót, bár ahogy pl. A ködben, úgy itt sem derül ki teljesen, mi okozta a pusztító jelenséget, néhány felületes információmorzsával kell beérnünk, igaz, a történet szempontjából ennyi is elég.

Noha a film alig 90 perces, mégsem érezni, hogy ez rövid lenne, hiszen nincs összecsapottság-érzés, Dufferék korrekt módon kidolgozták a történetet, melynek elmeséléséhez ennyi idő is elég volt, fölösleges lett volna plusz jeleneteket beleszúrni.

A tempó végig egységes, folyamatos, van fokozódó izgalom is, együtt lehet félni a szereplőkkel, aggódni értük.

Néhány flashback-ből megismerni az előzményeket is, hogyan találtak rá Ray-ék az óvóhelyre, és a legvégén az is kiderül, hogy micsodák a Szuszogók. Aki itt már csóválná a fejét, annak felhívom a figyelmét, hogy a meghökkentő csavar csak ez után következik.

A fényképezés kiváló, bár a szűk, rögzített helyszínekhez használandó stílust nem forradalmasítja, elkerül olyan hibákat, hogy pl. sok arcközelit mutasson, emellett jó a világítás és a színvilág is.

A zene borongós, feszültségnövelő és hangulatfestő, ahogy és ahol kell.

A színészek játéka kifogástalan; Alexander Skarsgård továbbra is igyekszik kilépni a True Bloodos nyalka szépfiú szerepköréből, és egész jól megy is neki, Andrea Riseborough szintén ügyesen lavírozik a tévé és mozi (pl. Oblivion - Feledés) között...

...de mint mostanában egyre gyakrabban, ismét egy tehetséges gyerekszínész, ez esetben Emily Alyn Lind emelhető ki, akinek alakítása fiatal kora ellenére meglepően érett, nem csak a hollywoodi tenyészprogram újabb terméke, akinek össze lehet maszatolni a bájos kis arcát a kamera előtt.


Számtalan társához hasonlóan a Hidden sem találja föl a spanyolviaszt, hiszen sok filmnyelvi megoldása, dramaturgiai eszköze már évtizedek óta bejáratott kellék, ám azzal együtt, hogy ezeket megfelelően használja, képes újdonsággal is szolgálni; na, nem a kivitelezés, hanem a történet terén. Személy szerint pontosan az ilyenfajta friss dolgokat keresem a filmekben, ezért örülök, hogy megint sikerült találnom egyet.