A kortárs lengyel filmművészet nemzetközi szinten is legismertebb rendezője minden bizonnyal az életmű-Oscar-díjas Andrzej Wajda. Az idén 88 éves mester a lengyel újhullám egyik elindítója volt az 1950-es években, legismertebb alkotásai között pedig megtalálható pl. A csatorna, a Hamu és gyémánt, A márványember és A vasember, valamint a Katyn.
Mivel ezekben a napokban emlékezik meg a világ az auschwitzi koncentrációs tábor felszabadításának 70. évfordulójáról, Wajda Tájkép csata után című alkotása különösen aktuális.
1945 telén az amerikai csapatok felszabadítanak egy németországi lágert. A túlélők hazatérnek, kivéve a lengyeleket, akik maradnak, részben azért, mert nem tudják, mihez kezdjenek a hirtelen rájuk tört szabadsággal, részben pedig már annyira "megszokták" a tábori körülményeket, hogy képtelenek elképzelni a drótkerítésen túli életet.
A növekvő feszültségben kiéleződnek az emberek közötti viszonyok, egy Tadeusz nevű költő viszont inkább verseket ír és könyveket gyűjt. Egy nap megismerkedik egy Nina nevű zsidó lánnyal. Vajon a szerelem képes reményt hozni az elkeseredettségbe, és a boldogtalanságot az ellenkezőjére fordítani?
Lengyelnek lenni
E film pontos megértéséhez szerintem elengedhetetlen, hogy az ember lengyel legyen. Ez nem azt jelenti, hogy egy más nemzetbe tartozó néző ne volna képes értékelni (és értelmezni) Wajda produkcióját, ám számtalan olyan, tipikus elem kerül bemutatásra, melyeket igazán csak egy lengyel tud befogadni, mert azok a sajátjai; a gondolkodásmód, a kultúra, a vallás, az életérzés stb.
Wajda filmje nem kevesebbet próbál ábrázolni, mint a lengyel történelem egyik legsötétebb korszaka utáni identitás- és útkeresést.
A társadalom az egyénen keresztül jelenik meg, azaz Tadeusz személyében, aki értelmiségi lévén talán jobban átérezte, megértette a koncentrációs táborban történteket, ezért esetében erősebb hangsúlyt kapnak az olyan kérdések a felszabadulás után, hogy pl. "milyen élet vár ránk ezután?", "hogyan tovább?".
A cselekmény Tadeusz személyiségfejlődésére koncentrál, aki érzelmileg szinte teljesen megsemmisült, ezért majdnemhogy közömbössen mesél az átélt borzalmakról, a verseibe és könyveibe menekül, és nem igazán tud "mit kezdeni" Ninával, aki vele szemben az örömtelibb jövőt jelképezi.
A fiatalember haza szeretne térni, míg Nina nyugatra menne, ám egyelőre, jobb híján, a lágerben maradnak, amerikai felügyelet alatt, így igazából nincs sok különbség a korábbi és a jelenlegi helyzet között, ahhoz viszont, hogy Tadeusz végre képes legyen újra érezni, elkerülhetetlen a tragédia.
A társadalom az egyénen keresztül jelenik meg, azaz Tadeusz személyében, aki értelmiségi lévén talán jobban átérezte, megértette a koncentrációs táborban történteket, ezért esetében erősebb hangsúlyt kapnak az olyan kérdések a felszabadulás után, hogy pl. "milyen élet vár ránk ezután?", "hogyan tovább?".
A fiatalember haza szeretne térni, míg Nina nyugatra menne, ám egyelőre, jobb híján, a lágerben maradnak, amerikai felügyelet alatt, így igazából nincs sok különbség a korábbi és a jelenlegi helyzet között, ahhoz viszont, hogy Tadeusz végre képes legyen újra érezni, elkerülhetetlen a tragédia.
Megvalósítás, színészek és konklúzió:
A képi világra a rendkívüli puritánság és a kézimakerázás jellemző, ill. a dokumentarista stílus, melyek - Kelet-Európában legalábbis - messze megelőzték a korukat. Kevés a totálkép, Wajda az arcközeliket részesíti előnyben, szorosan közel marad a szereplőkhöz, követi őket mindenhová.
Épített díszlet gyakorlatilag nincs, ellenben eredeti helyszíneket láthatunk, ami plusz hitelességgel ruházza fel a filmet.
Zene nem készült a produkcióhoz, viszont elhangzanak klasszikus komolyzenei darabok pl. Vivalditól és Chopintől. A kiszabaduló foglyok ünneplése alatti Négy évszak-tétel (tehát a film első, dialógus nélküli 7 perce) különösen drámai hangulatú.
A főbb színészek - Daniel Olbrychski és Stanislawa Celinska - alakítása kissé teátrális, mégis természetes, egyikük sem "játssza túl" a szerepét, viszont szokni kell a lengyel nyelvet és hangsúlyozást (főleg az útószinkron miatt).
A Tájkép csata után sok szempontból próbára teszi az ember türelmét, sok idafigyelést igényel, nincs "hepiend", akadnak furcsa szereplők, és kényelmetlen a szemnek a folyamatosan rángatózó kép, mindezzel együtt azonban az össz-európai filmművészet egyik kivételes és klasszikus alkotásáról van szó, melynek ismerete nem csupán filmtörténeti szempontból fontos.
A főbb színészek - Daniel Olbrychski és Stanislawa Celinska - alakítása kissé teátrális, mégis természetes, egyikük sem "játssza túl" a szerepét, viszont szokni kell a lengyel nyelvet és hangsúlyozást (főleg az útószinkron miatt).
A Tájkép csata után sok szempontból próbára teszi az ember türelmét, sok idafigyelést igényel, nincs "hepiend", akadnak furcsa szereplők, és kényelmetlen a szemnek a folyamatosan rángatózó kép, mindezzel együtt azonban az össz-európai filmművészet egyik kivételes és klasszikus alkotásáról van szó, melynek ismerete nem csupán filmtörténeti szempontból fontos.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése