Amikor egy anime elején megjelenik Studio Ghibli logója, ott a legtöbb esetben valami jóra érdemes számítani, akkor is, ha nem valamilyen Hayao Miyazaki-filmről van szó. Ebben a bejegyzésben három, talán kevésbé ismert Ghibli-alkotásról lesz szó röviden.
A könyvek hercege
A 14 éves Shizuku szeret álmodozni. A lány sok időt tölt a könyvtárban, a nyári szünetben pedig elhatározza, hogy húsz könyvet fog elolvasni. A kölcsönzőkártyákat nézegetve különös dologra lesz figyelmes: minden könyvet, ami kivett, előtte már egy bizonyos Amasawa Seiji is kikölcsönzött.
Nem sokkal később összeismerkedik egy új fiúval az iskolában, akit eleinte egyáltalán nem kedvel, de az idő múlásával egyre jobban megismerik egymást. Hamarosan az is kiderül, hogy több közös van bennük, mint gondolnák, és kölcsönösen számíthatnak egymásra az álmaik megvalósításában.
A forgatókönyvet Hayao Miyazaki írta, ezért nem csoda, hogy a történet főszereplője megint egy fiatal lány, aki a saját útját keresi, amihez egy eleinte ellenszenves, de aztán fokozatosan egyre szimpatikusabb fiú lesz a segítségére (megjegyzem: az ellenszenvnek félreértés és előítélet az alapja).
Miyazaki nem tagadja meg magát, így a történetben helyet kap egy "repülős" jelenet is, amikor Shizuku elképzeli a Báró nevű macskaszobor életét. Báró a párját "keresi" (a másik szobor, ami egy "macskahölgyet", a Bárónőt ábrázolja, évtizedekkel korábban elveszett Európában), ez az ő "küldetése", hasonlóan ahhoz, ahogy Shizuku és Amasawa a saját életének ösvényét (a lány író, a fiú hegedűkészítő szeretne lenni) kutatja. (A macska amúgy fontos szereplője a japán szimbólumoknak, pl. szerencsét vagy pénzt hoz).
A tempó kissé lassú, de a film ettől nem válik unalmassá (még a közel két órás játékidő ellenére sem), de tény, hogy szokni kell az (amerikai rajzfilmekhez képest) eltérő stílust. A karakterek hitelesek és kidolgozottak, az animáció és a rajzok egyaránt nagyon szépek, ill. hallható egy kedves dal is.
A szájbarágás nélküli konklúzió arról szól, hogy ne adjuk fel álmainkat, küzdjünk értük, akkor is, ha az sok időbe és erőfeszítésbe telik.
A tenger zúgása
Az egyetemista Morisaki középiskolai osztálytalálkozóra készül. Egy nap ismerős arcot pillant meg az egyik tokiói vasútállomáson: mintha régi iskolatársát, Rikako Mutót látta volna. Az élmény emlékek sorát idézi fel a fiatalemberban arról, hogyan ismerkedett meg a lánnyal, akiről nem sokkal később kiderült, hogy bár csinos és nagyon jó tanuló, de eléggé kilóg a közösségből és kiszámíthatatlan is.
A történet középpontjában egy szerelmi háromszög áll, bár ezzel valamennyire vitába lehet szállni, hiszen Morisaki egyáltalán nem szereti a szó klasszikus értelmében Mutót, ellenben gyerekkori barátjának, Matsunonak nagyon is tetszik az új lány. Morisaki inkább barátságból, jószívűségből, és illendőségből segít iskolatársnőjének, pl. pénzt ad neki kölcsön, egyszer pedig még Tokióba is elrepül vele, amikor az meg akarja látogatni elvált apját, ám mindezek ellenére Muto mintha csak kihasználná a fiút. Egy idő után persze mindketten érzik, hogy van valami közöttük, ám ezt sosem mondják meg egymásnak, utána pedig már nincs is rá lehetőségük, mivel az iskola után elválnak útjaik.
Ez a film jóval rövidebb A könyvek hercegénél, alig 70 perces, ám maximálisan kihasználja a rendelkezésre álló időt, az embernek nincs hiányérzete a végén, mert amit lehetett, azt az alkotók kihozták a történetből.
A Ghiblire jellemző technikai színvonal itt is megfigyelhető a rajzok, mozgások és hátterek tekintetében egyaránt.
Yesterday - Vissza a gyerekkorba
A 27 éves Taeko Tokióban él. A fiatal nő egy nap szabadságot vesz ki, hogy vidékre utazzon. A vonaton ülve egyszer csak felelevenedik a gyerekkora; az ötödikes iskolai élmények, tanulmányi nehézségek, konfliktusok a nővéreivel és szüleivel, az első ananászevés, a lányoknak szóló felvilágosító óra, na meg az első szerelem emlékei. A lány eleinte nem érti, miért épp most térnek vissza ezek, ám ahogy megérkezik úti céljához, egy ültetvényre, és kiszabadul a nagyvárosi hajtásból, fokozatosan rájön, milyen "üzenet" húzódik meg a kislánykori emlékek mögött.
Isao Takahata animéje akár élőszereplős játékfilm is lehetne, hiszen a történet egyáltalán nem követeli meg a rajzolt képeket, ám épp ez az anime műfajának egyik fontos jellemzője, hogy akármilyen komoly mondanivalót, életérzést képes a nézők felé továbbítani anélkül, hogy "rendes" filmen kellene elkészíteni.
A rajzolt produkció ebben az esetben talán megtévesztő lehet azok számára, akik az animációt gyermeteg stílusnak gondolják, ám e film nagyon is a felnőtteknek szól, azon belül is elsősorban a húszas éveik végén járóknak, akik talán már átlépték a felnőttkor küszöbét, ám még csak életútjuk elején járnak, és még nem felejtették el túlságosan a gyermekéveik alatt történteket.
A narratív szerkezet és a párhuzamos cselekményszál játékfilmes hangulatot kölcsönöz a produkciónak, az pedig külön érdekesség, hogy a múltban játszódó jelenetek rajzstílusa sokban különbözik a felnőtt Taeko szcénáiétól (pl. nincs árnyékolás, a hátterek szélei "elmosódottak", a figurák egyszerűbbek).
A történet talán kicsit lassan indul be, sok a hosszú, kitartott beállítás, ám a tempó fokozatosan összeszedi magát. A rajzstílus ezúttal is nagyon igényes, a megszokott Ghibli-minőség, az pedig külön említést érdemel, hogy több dal is hallható a Muzsikás együttestől, ill. Sebestyén Mártától.
***************************
Alighanem a japán társadalomban nagyon fontos lehet ez az időszak, ha ilyen sokszor dolgozzák fel (lásd még pl. Az idő fölött járó lány), persze, nyilván más nemzetre is jellemzőek azok az évek, amikor az ember kisebb, majd nagyobb kamaszként lassan megközelíti a felnőttkor küszöbét, és élete talán legelső, komoly döntését kell meghoznia, nevezetesen, hogy a vizsgák után merre tovább; egyetem, esetleg valamilyen munka.
Az sem utolsó szempont, hogy legtöbbünk az általános, de sokkal inkább a középiskolában éli át az első igazi szerelmét, így a különféle órák és vizsgák, az érettségire való készülés stb. szorosan egybefonódik XY csinos/jóképű lánnyal/fiúval való kapcsolatunkkal, amire aztán évekkel később kellemes nosztalgiával gondolunk vissza. Nem feltétlenül a verekedések, beírások, vagy rossz jegyek, hanem a gondtalanság, és az olyan boldog miatt, aminek nem is voltunk akkor tudatában.
Ez amúgy is egy hullámzó érzelmi időszak, amikor az ember már nem teljesen gyerek, de még nem is egészen felnőtt, "két világ között" őrlődik, a szülők és az "élet" is egyre többet követel, így sok mindennek és sok mindenkinek kell megfelelelni - de közben önmagunknak is.
A három anime mindegyike fejlődéstörténet, egy tipikus életérzés és időszak bemutatása egy tipikus életkorban, ezért lehetséges szinte mindenkinek azonosulnia a szereplőkkel és a cselekménnyel.
Mindhárom filmre vonatkozó értékelés:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése