Kódjátszma

Vannak olyan antiszociális, különc zsenik, akiket általában mindenki utál, holott nem sokban különböznek másoktól, legfeljebb egy bizonyos területen tehetségesek vagy kiemelkedőek. Az ilyeneket a massza-társadalom igyekszik elnyomni és magába olvasztani, a saját képére formálni, nem véve tudomást arról, hogy sok esetben azok, akiktől a legkevésbé várnánk, nagy dolgokra hivatottak.

A nem átlagosak - felismervén, hogy többek másoknál - általában magányra, meg nem értésre, nem ritkán pedig üldöztetésre vannak kárhoztatva, amikor viszont valami forradalmi dolgot visznek véghez, a világ nem győz nekik hálálkodni.

Alan Turing, brit matematikus is ilyen ember volt, aki a kódfejtés területén produkált kimagaslót, mégis, 1954 nyarán - állítólag - öngyilkosságot követett el, ami - vélhetően - azért történt, mert homoszexualitását az akkori törvények értelmében bűncselekménynek minősítették, a férfi pedig a börtön helyett a hormonkezelést választotta.

Nem mellesleg Turing volt az, aki a második világháború alatt megfejtette a hírhedt német rejtjelező-berendezés, az Enigma kódolását, és lefektette a modern komputertechnika alapjait.

A történet:

A magának való Cambridge-i matematikus, Alan Turing, állásra jelentkezik az angol hadsereghez, ahol többedmagával hamarosan megbízzák egy fontos feladattal: az elfogott német rádióüzeneteket kell a csapatnak megfejtenie. Az idő sürget, hiszen a nácik minden nap megváltozatják a kódokat, ez pedig újabb és újabb emberáldozattal jár, mert a szövetségesek sosem tudhatják, hol és mikor fog az ellenség újra lecsapni.

A maroknyi kódfejtő a legszigorúbb titokban dolgozik, ám Turing nehéz természete hamarosan egyre zavaróbb lesz többek szemében, ráadásul az is kiderül, hogy egy kettős ügynök furakodott be a soraikba. Mindezt tetézi, hogy Turing homoszexuális, így titkolóznia kell kollégái és felettesei előtt.

El nem ismert géniusz

A norvég Morten Tyldum (Fejvadászok) első angol nyelvű filmje nagy fába vágta a fejszéjét, hiszen most a nemzetközi - többek között az amerikai - közönség előtt kellett megfelelnie, ráadásul egy biopic-kel egy olyan emberről, akiről a szakértőkön és néhány elborult kockán kívül valószínűleg a kutya se tudja, kicsoda. Ez persze nem meglepetés, hiszen Turing munkásságát hétpecsétes titokként őrizték, és a legszűkebb ismeretségi körén kívül senkinek még csak fogalma sem volt róla, mivel foglalkozik. Ez a háború befejezése után sem változott, és csak viszonylag rövid idő óta tudni, milyen szerepet játszott az eseményekben.

Tyldum értelmezésében Turing egy rendkívül visszahúzódó, de szeretetre és elismerésre vágyó ember, aki az őt ért inzultusok és megaláztatások következtében a számok és algoritmusok világában keres menedéket. Emberi kapcsolatai rendkívül egyszerűek, nehezen kommunikál másokkal, saját "felsőbbrendűségét" viszont nem rejti véka alá, amivel - hiába van igaza - nem válik túl népszerűvé, mert az emberek azt hiszik, hogy egy felfuvalkodott, beképzelt idiótával van dolguk, holott csak egy olyan valakivel, aki tisztában van a saját képességeivel, ellenben nem tudja, hogyan kell társaságban viselkedni.

Matematikai képességei nem feltétlenül olyanok, mint mondjuk egy autistáé, ám ha valaki közel akar jutni hozzá, annak célszerű ebből az irányból indulnia; ez az a kapu, amin be kell kopognia, hogy megtalálja mögötte Alant.

Megvalósítás, színészek és konklúzió:

Érdekes, ahogy - sajnos csak röviden - a film megpendíti, hogy a háborúkban a "valódi" harcot nem a katonák vívják a fegyvereikkel, hanem a hátországban dolgozó, információkra vadászó tudósok és szakértők. Kár, hogy ez csak röviden jelenik meg a történetben, de annak is lehet örülni, hogy egyáltalán belekerült.

Klasszikus, időfelbontásos szerkezetet alkalmazott a rendező; három idősíkban halad a cselekmény: van a "jelen", az '50-es évek eleje, amikor Turinghoz betörnek, de mivel nem tűnik el semmi, a nyomozást vezető rendőr gyanakodni kezd, és mindenáron ki akarja deríteni, ki ez a furcsa alak, akinek felforgatták a lakását.

Ehhez kapcsolódik az "első" múlt, a '40-es évek, a film "fő" sztorija, amikor Turing és munkatársai elkezdenek dolgozni az Enigmával, a férfi megépíti a Christopher nevű, kezdetleges "számítógépét", és megismerkedik Joan Clarke-kal, de itt jelenik meg a "régmúlt" is a '20-as évekkel, amikor Alan felfedezi "másmilyen" vonzalmát, ugyanakkor először kerül kapcsolatba a rejtjelezéssel és kódolással.

Az egyes idősíkok képileg is elkülönülnek egymástól, leginkább színvilág tekintetében; míg a jelen túlnyomórészt kékes, addig a múlt aranybarnás. Ez utóbbi amúgy operatőri közhely, hiszen csaknem minden filmet, ami a '40-es években játszódik, ilyen színűre fényelnek, de attól még vitathatatlanul szép.

A zenét Alexandre Desplat szerezte, ami helyből azt jelenti, hogy nagyon kellemes melódiákat hallhatunk, igaz, sokszor elég nyilvánvaló helyeken, tehát ott, ahol egy filmzenének "lennie kell" - akkor is, ha igazából nincs rá különösebben szükség, mert a dráma anélkül is működik.

A színészek közül természetesen Benedict Cumberbatch emelkedik ki, aki valószínűleg pályája eddigi legjobb alakítását nyújtja. Bár jelölték Oscarra, nem vagyok meggyőződve, hogy van-e ebben annyi, de azért jó helyre kerülne az aranyszobor, amennyiben ő kapná meg.

Keira Knightley teljesítményét átlagosan jónak gondolom, amihez képest az ő Oscar-jelölése szerintem kissé túlzás, mert a játéka nem ér fel ahhoz a szinthez - de kétségkívül magas színvonalú.

Kisebb mellékszerepekben láthatjuk még Charles Dance-t (a szokásos görény karakterében), Mark Strongot és Matthew Goode-ot.

Hagyományos értelemben talán nem is annyira életrajzi film a Kódjátszma, hiszen nem kifejezetten egy bizonyos személy életéről szól, sokkal inkább néhány rövid, de annál meghatározóbb évről, melyekben az illető kulcsfontosságú szerepet játszott.

A cselekmény, a fordulatok és a kivitelezés jónak mondható, míg színészi fronton - elsősorban persze Cumberbatch részéről - magasabb nívóról beszélhetünk.

Érdekes történet egy elfeledett emberről, aki végül megfordította a történelem menetét.