Star Wars - Maul - Vesztegzár

Az 1999-es Baljós árnyakból alighanem az egyik legemlékezetesebb szereplő a vörös bőrű, fekete tetoválásokkal borított sith-harcos, Darth Maul volt, nem csupán a szokatlan és félelmetes megjelenése, de harci képességei, és persze ikerpengés fénykardja miatt.

Darth Sidious tanítványának karrierje a film végén elég látványosan derékba tört (ill. vágódott...), ám ez nem jelentett akadályt ahhoz, hogy A klónok háborúja című animációs sorozatban visszatérjen - robot alsótesttel.

Hogy a figura mennyire alkalmas önálló szerepeltetésre, az erősen kérdéses, mindenesetre Joe Shreiber őt tette meg Vesztegzár című regénye főhősévé.

Nem sokkal járunk a Baljós árnyak eseményei előtt, de már a Darth Plagueis után.

Darth Sidious új küldetéssel bízza meg tanítványát: a zabraknak be kell épülnie a Hetes Kaptár nevű szuperbiztonságos börtön fegyencei közé, hogy megtaláljon egy fegyverkereskedőt, akit bár soha senki nem látott, és a puszta létezése is csak legenda, a Sötét nagyúrnak meggyőződése, hogy az illető valós személy.

Maulnak nem csupán a nyomára kell lelnie Iram Radique-nak, de egy nukeláris fegyvert is meg kell tőle szereznie, ám eközben arra kényszeríti a börtön igazgatója, hogy halálos küzdelmekben mérje össze erejét a többi rabbal, olyan pusztakezes harcokban, melyeket az egész galaxisban figyelemmel lehet kísérni, és az érdeklődők fogadásokat is köthetnek a nyertesre.

Maulnak teljesítenie kell a megbízását, de közben életben is kell maradnia, ami egyáltalán nem könnyű, tekintve, hogy mestere parancsa szerint nem használhatja az Erőt, így csak természetes fizikai és mentális felkészültségére hagyatkozhat.

A Vesztegzárat író Joe Shreiber első műve, a Halálosztag (Death Troopers) lóg ki alighanem a leginkább a Star Wars-könyvek közül.

Ebben a regényben Han Solo és Csubakka egy magányosan sodródó csillagrombolóra kerül, melyről kiderül, hogy titkos birodalmi kutatóbázis volt, ám az ott folytatott kísérlet borzalmas következménnyel járt: minden rab és a teljes személyzet élőhalott, húszabáló zombivá változott, a szörnyű kór pedig könnyen szétterjedhet a galaxisban.

Shreiber ezen művével az a legnagyobb gond, hogy se az új, se a régi trilógia eseményeihez nincsen köze, de a leghalványabb módon sem; nem kötődik sem filmekhez, sem játékokhoz, sem más könyvekhez, egyedül lebeg a SW-univerzumon belül, soha semmilyen utalás nem történt rá se korábbi, se későbbi könyvekben, ráadásul egy az egyben Resident Evil-nyúlás, ami valahogy eltévesztette a címet, ezért véletlenül a Csillagok háborúja feliratú ajtón kopogott be.

A Vesztegzár le sem tagadhatja, hogy ugyanazon író tollából származik, csak most nincsenek zombik, de a Halálosztagra jellemző vérengzések ugyanúgy megvannak. Ez valahol jó, legalábbis abban az értelmeben, hogy Shreiber rendkívül plasztikusan, szemléletesen írja le pl. a börtön körülményeit és a verekedéseket, de az erős naturalizmus továbbra is idegen némiképp a megszokott Star Wars-világtól, mivel az említett kivételtől eltekintve egyetlen regény története és stílusa sem ennyire kegyetlen. Egyszerűen fogalmazva: a Csillagok háborúja univerzumában játszódó könyvek maximum 16-os karikásak, ezek viszont bőven 18-asok.

Az 52. oldalon amúgy elég egyszerűen, de mégis sokat mondóan "igazolják" a durvaságokat: "...egy olyan Galaxisban, ahol sok minden csak virtuális vagy szimulált, a valóság a legszórakoztatóbb."

Érdekes viszont Mault ezúttal "beszélős", és nem kizárólag akciózó karakterként látni, ami főleg abból származik, hogy nem használhatja a Sötét oldalt, fénykardja sincs nála, ezért saját ügyességén és erején múlik, hogy képes-e teljesíteni küldetését.
Nem ilyennek ismertük meg a Baljós árnyakban, ill. a Vadászó árnyék című regényben sem csevegett túl sokat, ezért lényegében ebben a könyvben debütál valódi szereplőként és nem csak élő fegyverként.

Ha már említettem a Resident Evilt, vagyis A Kaptárt, akkor mindenképp meg kell nevezni egy másik forrást is, amivel a Vesztegzár feltűnő hasonlóságot mutat; ez nem más, mint a Fortress - 33 emelet mélyen a pokolban című, 1992-es film, amelynek több szála megegyezik Shreiber könyvével, például a szívburokba ültetett minibombák, melyekből Maul kettőt is kap, mivel a zabrakoknak két szíve van.

A regény cselekménye folyamatosan megy előre, akad néhány flashback, és persze több főszereplő is van, akiknek a saját története párhuzamosan halad a többiekével, olykor keresztezve azokat (pl. a börtönigazgató, egy volt ketrecharcos és a fia stb.).
Az olvasó a figurákkal együtt tudja meg az újabb és újabb információkat, velük együtt látja az eseményeket, a drámai feszültség tehát ebből származik, ill. abból a kérdésből, hogy vajon tényleg létezik-e az a bizonyos Radique, és ha igen, kicsoda valójában.

A feszültség abból is ered, hogy a börtönkomplexumban nem csak különféle vérszomjas, a küzdelmekre szánt teremtményt őriznek (pl. egy wampa jéglényt), de az állomás járataiban él egy 15 méteres farkasféreg, ún. syrox is, amit szintén nem láttak sokan (hiszen aki igen, az nem tért vissza, hogy beszámoljon az élményeiről), de ahogy a színdarabok második felvonásában előkerülő pisztoly, úgy ez a szörnyeteg is megkapja a neki járó szerepet a regény vége felé.

A magyar fordítás átlagosan jó, olvasmányos a fogalmazás, helyesírási hibákkal nem találkozni Habony Gábor munkájában.

Logikai bakikból kettőt vettem észre; ezeket valószínűéeg Shreiber követte el, nem a magyar fordító:

• A 129. oldalon Mault térdhajlaton rúgják, hogy letérdeljen, majd hátracsavarják és összebilincselik a kezét, ehhez képest a 133. oldalon - egy folyamatos, megszakítás nélküli jelenetsorban (felviszik az igazgatóhoz) - elvesz egy kis kéziszámítógépet valakitől. Hogyan, ha a kezei végig hátra voltak bilincselve, és közben sehol nem említették, hogy levették volna a béklyóit?
• A 190. oldalon Strabót, a börtön egyik bandájának vezérét, aki fajtáját tekintve noghri, "nagydarab idegennek" titulálják, noha amikor legelőször feltűnt ez a faj (1991-ben, a Thrawn-trilógiában), elég világosan leírják, hogy a noghrik alacsony (idézve A Birodalom örököseiből: apró termetű) lények. A szerző mentségére szóljon, hogy a hivatalos Star Wars-adatbázis szerint a noghrik megjelenését azóta átdolgozták, és most már átlagosan 170 cm magasak, bár ezt még mindig nem nevezném "nagydarabnak".

A történet összeségében átlagosnak mondható, bár "érdekességi" faktorát tekintve egyértelműen a gyengébb Star Wars-regények sorát gyarapítja. A cselekmény és a karakterek nincsenek túl alaposan kidolgozva, és nem is igazán újszerűek, így maradandó élményt nem különösebben nyújt a könyv.

A Halálosztagra jellemző véres hentelés olykor már öncélúságba fordul át, ami stílusidegen a SW-univerzumtól.

Ha valódi Star Wars-"fílingre" és remekül kitalált szereplőkre vágyunk, válasszuk inkább a Republic Commando sorozatát.