Spartacus - Az aréna istenei

A sorozat első évadjáról ITT olvashatsz összefoglalót,

a másodikról ITT, a harmadikról pedig ITT.

Figyelem, spoilerek!

A - nevezzük így - nulladik szezon is magán viseli a Spartacus főcímet, noha a trák rabszolga itt még egyáltalán nem szerepel, mert hónapokkal járunk az érkezése előtt, helyette viszont jobban megismerhetjük a Batiatus-ház lakóit, a gladiátorokat, és egész Capuát (hiszen ekkor még nagyjából mindenki életben van, aki a későbbiekben meghal). Ennek az évadnak ezért nincs is kifejezetten főszereplője, hacsak nem vesszük annak a második szezonban visszatérő Gannicust, aki köré leginkább ki van alakítva a történet. Ebben az időben ő a Batiatus-ház ünnepelt bajnoka. Ami a többi főszereplőt illeti, Oenomaus még nem doctore (viszont elődje halálát követően megkapja kinevezését), Barca az előző partnerével van, a még nem a Testvériséghez tartozó Ashur és szír társa pedig azon munkálkodik, hogy mihamarabb megkapják a jelet. Crixus a ludus legfrissebb szerzeménye, akinek harciassága és küzdőszelleme lenyűgözi Batiatust.

Hasonlóan az első szezonhoz, ezúttal is rögzített helyszínen játszódik a történet, ami kiváló lehetőség a különböző karakterek egymáshoz fűződő viszonyainak bemutatására. Tulajdonképpen nyugodtan meg lehet nézni ezt a rövid, csupán 6 részből álló évadot a "fő-sorozat" után is, mert így még érdekesebb látni a már jól ismert figurák sorsának kezdeti alakulását - de persze, aki akarja, nyugodtan nézhet mindent kronológiai sorrendben is. Amennyiben előbbi mellett döntünk, rendkívüli élmény figyelni, ahogy a kezdeti szövetségek, barátságok (Batiatus és Solonius) vagy ellentétek (Barca és Crixus) felbomlanak, de figyelemmel kísérhetjük azt is, hogyan alakul ki Gannicus belső vívódása Melitta halála miatt, és persze jobban megértjük Batiatus lanista ambícióit is, amit eszköznek használ a társadalmi felemelkedéshez és a végső dicsőséghez. Mindezt az apjának váratlan megjelenésével mutatják be.

Természetesen nagy hangsúlyt kapnak megint az intrikák, az ügyeskedések, a helyezkedés, és a különféle érdekek összecsapása, melyek nem egyszer valamelyik fél csúnya halálával végződnek. Emellett betekintést kaphatunk a római mindennapokba is, láthatunk orgiát, akadnak jóféle harci jelenetek, melyek szokás szerint sok lassítással operálnak (a legjobb és leghosszabb egyértelműen a frissen átadott capuai aréna megnyitó ünnepsége az utolsó epizódban), és persze ezúttal is sikerült pazar szereplőgárdát összeállítani. Színészileg továbbra is John Hannah viszi a pálmát, de Lucy Lawless és a többiek is remekelnek.

Ez a szezon sem maradt tenyérbemászó és/vagy kellemesen utálható figura nélkül: ez a cím most Jason Hoodnak jár, aki egy tehetős rómait,  Cossutiust alakítja, aki megízleli (szó szerint is) a Batiatus-ház által nyújtott örömöket.

Az autentikusságra, a díszletekre, jelmezekre, trükkökre most sem lehet egyetlen rossz szó sem, csakúgy, mint a kiváló dialógokra, na meg az olyan olyan apróságokra sem, mint pl. Crixus nyaklánca és frizurája, Naevia tetoválása vagy Ashur sérülései. Ez az a szezon tehát, ami minden kérdésre választ ad, vagy ha úgy tetszik, elindítja azokat az eseménysorokat, melyek végül a nagy rabszolgafelkeléshez vezetnek.