Jean-Baptiste Grenouille vékony, jelentéktelen külsejű fiatalember, a XVIII. sz.-i Franciaországban. Különleges képessége egyszerre átok és áldás a számára: hiperérzékeny a szaglása (orvosi nevén: hiperozmia), ugyanakkor saját testének illatát képtelen érezni (mint ahogy mások sem), ami önnön létezésébe vetett hitét is megingatja, ezért elhatározza, hogy bebizonyítja a világ előtt, hogy él, és megalkotja a tökéletes illatot, ami a legvégső hatalmat adja a kezébe. Útját fiatal lányok holttestei és az emberek rettegése övezi, de Grenouille eltökéleten tör célja felé.
Super 8
Tom Tykwer 2006-ban adaptálta mozgóképre az addig megfilmesíthetetlennek tartott regényt (író: Patrick Süskind), főszereplője Ben Whishaw, a fontosabb mellékszerepekben pedig Alan Rickman és Dustin Hoffman látható. Hosszú film (majdnem 2,5 órás), és egy kicsit lassan is csordogál a cselekmény, viszont remek a hangulata és a zenéje, az operatőri munka meg egyenesen parádés, főleg Whishaw arcközelijei és sziluettjei, na meg az általános színvilág. A rendezés lényegében megvalósította azt a lehetetlen feladatot, ami korábban elképzelhetetlennek tűnt, vagyis a szinte tökéletes szinesztéziát, ahogy az illatok képekké és hangokká válnak. Dicséretet érdemelnek még a díszletek és a kosztümök is.
A német, francia és spanyol koprodukcióban készült Parfüm - Egy gyilkos története elgondolkodtató, vizuális különlegesség, egy jellegzetesen európai "ízű" alkotás, amely jó példát mutat arra is, milyen az, amikor egy megfelelő színvonalú alapanyag egy hozzáértő filmes kezébe kerül.
Mielőtt J. J. Abrams egy életre bebiztosította volna magát a világ legfontosabb sci-fi franchise-ával, előtte bebiztosította magát egy másikkal, majd - amolyan ujjgyakorlat gyanánt - összedobott egy szerzői filmet, ami Steven Spielberg jobb napjait idézi (értsd: amikor még tudott rendezni), és amit dióhéjban úgy lehetne leírni, mint az E.T. alaposan felturbózott változata.
A '70-es évek végén egy csendes kisvárosban egy csapat srác amatőrfilmet forgat, azonban véletlenül lefilmeznek egy borzalmas vonatbalesetet, ez után pedig kiderül, hogy ez csak a kezdet, és a háttérben valami egészen más van.
Abrams, a fénybecsillanások mestere (olyan vizuális védjegy ez nála, mint Michael Baynél a lassítva lobogó amerikai zászló) nem aprózta el harmadik nagyjátékfilmjét, alaposan odatette magát látvány terén, ugyanakkor a mozi mégsem erre van kihegyezve, hanem a történetre, ami bár nem akar sokat markolni, azt biztosan fogja.
Egyszerű, és sokszor látott alapokon nyugszik tehát a cselekmény (egyedül maradó apák, gyerekszerelem, titkolózó katonák stb.), az egész mégis jól működik, hiszen a rendező pontosan tudta, mit csinál, bevált receptet követett, ezek után pedig tényleg nagyon kontárnak kell lenni ahhoz, hogy mindebből valami gagyi jöjjön ki. Bár a dramaturgiai feszültség (vigyázat, spoiler!) némiképp alábbhagy a lény megjelenésével, hiszen így oda a titokzatosság, én amondó vagyok, hogy az izgalom forrása inkább csak áthelyeződik, semmint megszűnik.
A vonatos jelenet durván hangszórószaggató (szerencsére nem hallani a dörömbölő szomszédokat...), a gyerekszínészek pedig nagyon jók, különösen Elle Fanning.
Átlagos, de mégis bájos és hangulatos, régi korokat megigéző film a Super 8, ami újdonságot nem igazán nyújt, de friss erővel mondja fel az ismert házi feladatot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése