Polar

Nemrég mutatta be a Netflix Mads Mikkelsen főszereplésével a Polar című akciófilmet, ami "szokás szerint" kettészakította az internetet. Az egyik oldal szerint a film bűnrossz, a másik szerint viszont parádés, a kritikusok (és persze a rottentomatoes) pedig menjenek a francba. Az a fura helyzet állt elő, hogy mindkét tábornak igaza van.

A Polar valóban egy felháborítóan ostoba baromság, ami semmi mást nem tud felmutatni (hozzáteszem: nem is akar), mint hogy emberek mészárolják egymást, a hajszálvékony "történet" pedig csak arra való, hogy a főszereplő egyik jelenetből a másikba kerüljön (lásd még A védelmező, John Wick-sorozat, stb.).
Közben viszont ez egy képregényfilm (Victor Santos comicját 2012-ben kezdte kiadni a Dark Horse; amúgy tök Sin City koppintás), szóval valahol érthető az abszurd mértékű brutalitása, Mads Mikkelsennek pedig rohadt jól áll az öregedő bérgyilkos, Black Kaiser karaktere, de a dán színész amúgy is egy zseni, szóval ő mindent kihoz, amit ebből a szögegyszerű figurából ki lehet.

Ugyanakkor a sztori annyira elcsépelt, hogy már legyinteni sem érdemes rá, milliószor láttuk más filmekben, sőt Mickey Rourke az első Feláldozhatókban konkrétan el is mondta a cselekmény lényegét (azzal, ha megmentesz egy nőt, gyereket, stb., azzal a saját lelkedet mented meg), szóval tessék szépen tovább menni, nincs itt semmi újdonság.

Szép a fényképezés, király a vágás, ettől az egész olyan képregényszerű lesz, mintha tényleg állóképek sorozatait látnánk egy-egy oldalon, Mikkelsen mellett pedig érdemes kiemelni a pazarul ripacskodó Matt Lucast, egy aprócska szerepben feltűnik a nagy öreg Richard Dreyfuss, az egész film pedig azzal a szívmelengető jelenettel indul, hogy Johnny Knoxville-t kinyírják.

Mikkelsen és a rendezői stílus nélkül abszolút hulladék volna ez a film, így viszont legalább ezek miatt nézhető.