Tűzoltó utca 25.

Szabó István a kedvenc magyar filmrendezőm. 1973-as filmjében is már fellelhetőek a rá jellemző stílusjegyek: dokumentarizmus, amit egyfajta mágikus realizmussal, szürrealizmussal és szimbolizmussal kever, témája pedig szintén ismerős lehet sokak számára: hogyan gázol át a (magyar) történelem és hatalom az egyszerű embereken, ki hogyan próbál a gyakran változó hazai állapotok mentén érvényesülni, vagy simán csak élni.

Szabó pazar színészvezető, emellett tudja, mit és hogyan akar elmesélni, ábrázolni, ehhez pedig Sára Sándor volt ekkor a legmegfelelőbb alkotótárs, aki szerintem lényegesen jobb operatőr, mint rendező. Sok a hosszú, mozgó snitt, ahol egymást váltják az ide-ida járkáló szereplők; le a kalappal Sára és a focus pullere (élességálló segédoperatőr) előtt.

Szép, elgondolkodtató szerzői film egy igényesebb mozgóképes korszakból.