Vaksötét

Bár sok helyen horrorként emlegetik, Fede Alvarez munkája szerintem inkább thriller, míg horrorként "legfeljebb" annyi, hogy félni lehet közben. A határvonal elég vékony, én személy szerint inkább a rettegős-gyilkolós, stb. mozikat tekintem horrornak, míg a borzongáson alapulókat thrillernek (lásd még pl. Psycho).

Bárhogy is, a rengeteg parajelenség, démoni baba meg szellem-apáca után kisebbfajta felüdülés valami eredeti(bb) tartalommal szembesülni, még úgy is, hogy ezúttal sincs sok új a nap alatt.


A történet:

Három detroiti fiatal, Rocky, Alex és Money betörésből él. Legutóbbi sikeres akciójukat követően tudomást szereznek egy magányosan élő férfiról, aki állítólag több százezer dollárt rejteget a házában. A lány és a két férfi elhatározza, hogy ez lesz az utolsó húzásuk, ezután Kaliforniába utaznak egy jobb élet reményében.
A terepfelmérés során észreveszik, hogy a ház tulajdonosa, aki amúgy öbölháborús veterán, vak, és a kutyája az egyetlen társasága, ezért könnyű célpontnak ígérkezik. A sikeres betörést követően hamarosan kiderül, hogy az idős férfi korántsem olyan védtelen, mint gondolták - és akkor még nem jártak a pincében, ahol sokkoló titok lappang.

Az én házam, az én váram

Az uruguayi Fede Alvarez eddigi egyetlen mozis munkája a Gonosz halott remake-je volt, ami szintén (ill. tényleg) horror, ezen felül rendezett egy epizódot az Alkonyattól pirkadatig tévésorozatból. Ez ugyan nem túl acélos filmográfia, de arra azért jó, hogy a műfajban tevékenykedő producerek rábízzanak egy ilyen filmet, melyben minimális a karakterábrázolás, de kellőképp be lehet rosáltatni a nézőket.

Alvarez pedig ért ehhez, még úgy is, hogy lényegében a házi feladatot mondja föl, szinte pontosan ugyanazokat az eszközöket és hatásmechanizmusokat használja, mint a legtöbb horrorfilmes. Akad azért némi unikum is, nevezetesen az, hogy kicsit másképp használja a feszültségkeltést, mint pl. a Cápa vagy az Alien, melyekben ugye azért félünk a címszereplőktől, mert keveset látjuk őket, és az ismeretlen fenyegetéstől jobban parázik az ember.

Ehhez képest a Vaksötétben miképp a szereplők, úgy a nézők is mindig tudják, mikor bukkan fel a vak ex-katona, de mivel nem lát, nem mindig tudja megállapítani, hogy egyedül van-e éppen, vagy ott áll tőle karnyújtásnyira Alex, esetleg Rocky - mindeközben viszont a néző lerágja az összes körmét, hogy mikor jön rá az öreg, hogy nincs egyedül.

És ne legyenek illúzióink, az öreg nagyon is rájön, hogy többedmagával van a házban, ezzel pedig a feszültségforrás is áthelyeződik, többé már nem azért izgulhatunk, hogy a fiatal rablóknak sikerül-e meglógni a zsákmánnyal, hanem hogy megússzák-e élve - a volt katona ugyanis mindent ajtót, ablakot bezár, lekapcsolja a lámpákat, és a "saját területén", vagyis vaksötétben kezd el vadászni a behatolókra, melyben vérszomjas kutyája is segítségére van.

Szerencsére Alvarez mellőzte az ócska jumpscare-eket (vagyis amikor hirtelen felbukkan valami rémség, a hatást pedig hangeffekttel erősítik), ehelyett folyamatos feszültségben tartja a nézőket, és nem is rosszul, emellett még némi aktuálpolitikai tartalmat is sikerült a sztoriba csempésznie, amikor a helyszínt a lepusztult Detroitba helyezte, főhősei pedig alapvetően szimpatikus (bár klisés, főleg a kisgyermekes anya) munkanélküli fiatalok, akik nem találnak más megélhetési módot, ezért kényszerülnek betörésekre.

A színészek jók, a főszereplők jobbára feltörekvő ifjak, míg az őket terrorizáló férfit Stephen Lang alakítja, bár játéka főleg abból áll, hogy ijesztően meresztgeti vakká "sminkelt" szemeit.


Személy szerint nem kedvelem az olyan filmeket, melyekben öncélúan öldösik az embereket, és szerintem ez alól a Vaksötét sem kivétel. A történet itt is csak ürügyként szolgál a riogatáshoz, de tény, hogy az izgalom és a feszültség valós, a szerény költségvetés ellenére pedig tényleg egy egész ütős kis mozi lett a végeredmény - és mivel a pénztárgépek világszerte szépen csilingeltek, no meg a cselekmény vége is lehetővé teszi, ne legyenek kétségeink afelől, hogy lesz folytatás.