Haverok fegyverben

Nézi, nézi az ember a filmet, és viszonylag hamar leesik neki, hogy mint oly sok más esetben, ezt is látta már - nem is egyszer. Ez alatt ne a fegyverkereskedős alaphelyzetre gondoljunk, hanem arra, amikor egy dörzsölt alak felkarolja a lúzer haverját, ketten együtt pedig felforgatják az üzleti világot - hogy aztán nagyot essenek a siker csúcsáról.
Ha ezen túltesszük magunkat, akkor azért egész érdekes dolgokat láthatunk és hallhatunk a nemzetközi fegyverkereskedelemről, bár a cselekmény nem ás túl mélyre a témában, de a film nem is ezt tűzte ki célul maga elé, inkább egy jellegzetes, pénzhajhász mentalitás ábrázolását.

A történet:

David élete nem túl izgalmas; masszázzsal keresi a betevőre valót, és a nagy pénzről álmodozik, amit azzal akarna megszerezni, hogy egyiptomi gyapjúból készült ágyneműket ad el idősotthonoknak.

Egy temetésen újra találkozik rég nem látott iskolai haverjával, a simlis Efraimmel, aki kormányzati fegyveraukciókból keres csinos összegeket. Miután az ágyneműs biznisz nem jött össze, David jobb híján betársul Efraimhoz, az üzlet pedig hamarosan beindul, és alig néhány hónap múlva már több százezres, sőt milliós megbízásokra számíthat a két barát.

Egy zűrös iraki pisztoly-szállítmány lerendezése után megcsípik életük nagy lehetőségét: AK-47-esekhez való lőszereket kell Afganisztánba küldeniük, a szükséges mennyiség azonban csak Albániában található meg, ami egy dolog, ám az áru kínai eredetű, ez pedig embargó alá esik. Ki kell hát találniuk valamit, hogy a megbízás az övék maradjon.

Sebhelyesarcúak

A Haverok fegyverben olyan, akár legutóbb A Wall Street farkasa, csak itt értékpapírok helyett fegyverekkel megy a hogyishívjákolás; itt is van nagymenő profi és feltörekvő zöldfülű, aki idővel egyre ügyesebbé válik, és persze ott a nagy biznisz, amin óriásit lehet kaszálni, hogy aztán a végén annyira mélyen magába szippantsa az üzlet a benne lévőket, hogy onnan egyenes út vezessen a gödör aljáig.

Nincs tehát új a dramaturgiai nap alatt, bár azért Todd Philips produkciója annyiban mégis más, hogy most a közvélemény előtt szinte tökéletesen ismeretlen fegyvernepperkedés áll a középpontban, azon belül is a háború mint üzlet, melyben a Pentagontól kezdve egy rakás ország védelmi minisztériuma benne van, a különféle politikusok, közvetítők és kereskedők pedig undorítóan sok pénzt zsebelnek be mások szenvedéséből.

A rendező nem ítélkezik, ehelyett az érdekli, hogyan jutott fel a két haver olyan magasra, hogy átessenek a ló túlsó oldalára, azt vizsgálja, hogyan hat mindez David karakterére, aki szeretne jó lenni, főleg barátnője és kislánya kedvéért, akik miatt vállalta a kétes ügyleteket, ám az üzlet lassan túlnő rajta, és akkor már nincs megállás, teljesíteni kell, amit vállalt.

Bármilyen fikciós vagy megtörtént események alapján íródott sztoriról legyen szó, a mozis recept többnyire ugyanaz, ami alól ez sem kivétel (lásd még Tőzsdecápák, Kapj el, ha tudsz, stb.), de hát tudjuk, hogy néhány különbségtől eltekintve Hollywoodban mindig ugyanazok a filmek készülnek.

A színészek között jól működik a kémia, Miles Teller tényleg igazi sajnálni való arc, Jonah Hill (az a hülye vihogás, bakker...) viszont egyszer tutira Oscart fog kapni, mert megvan benne a nagy játék lehetősége, és különben is, engem már A pénzcsináló telefonos jelenetével meggyőzött.
A maradandóbb alakítást most is ő nyújtja, persze Teller sem rossz, aki biztos még a Fantasztikus négyest próbálja kiheverni.

Kicsit hiányoltam ugyan a morális mélységeket meg a globális fegyverüzlet alaposabb bemutatását (szemben pl. egy Nagy dobással, ami nagyon részletesen elemezte a témáját), de azért így el lehet gondolkodni bizonyos kérdéseken, melyek más esetben nem biztos, hogy ennyire  nyíltan kimondásra kerülnének. Szatirikus buddy movie, a Másnaposok rendezőjétől, de szerencsére nem annak stílusában.