X-Men: Apokalipszis

16 éve tart a mutánsok egyeduralma, hiszen Bryan Singer 2000-ben készítette el az első X-Men-filmet, amit sok további követett, persze, közel sem azonos színvonalon, de ha nem számítjuk az eddigi két (egy - kettő) Farkast Rozsomákot, akkor kijelenthető, hogy többé-kevésbé állandó a filmes X-ek nívója.

A sorozat valószínűleg legjobb darabja Az elsők, de lehet, hogy Az eljövendő múlt napjai, hiszen mindkettőben izgalmas a történet, érdekesen írták meg a szereplőket és a köztük lévő viszonyokat, így aztán a rajongókon kívül a kívülállókat (höhö...) is képesek megszólítani.

Az Apokalipszis ezekhez képest pici visszalépés, persze, nagy gond nincsen, az átlagot így is gond nélkül hozza a film, szóval ne tessék aggódni.

A történet:

Miután sikerült megakadályozni Magneto tervét a '70-es években, az emberek és mutánsok látszólag békében élnek egymás mellett. Charles Xavier iskolája virágzik, Erik Lehnsherr pedig visszatért hazájába, Lengyelországba, ahol álnév alatt, egyszerű civilként él.
Minden megváltozik azonban, amikor felébred évezredes álmából En Sabah Nur, a világ leghatalmasabb mutánsa, aki úgy dönt, hogy az elpuhult, modern civilizáció megérett a pusztulásra. Maga köré gyűjt négy segítőt, a kivételes harci képességekkel rendelkező Pszichét, az időjárást uraló Vihart, a ketrecharcos Angyalt - és Magnetót, aki új családja elvesztése után bosszút esküszik.
Xavier és diákjai mindent megtesznek azért, hogy megakadályozzák a közelgő apokalipszist.

Világvége

A sikeres mozifilmek folytatásaira jellemző, hogy mindig nagyobbak és hangosabbak elődeiknél, hiszen a közönség valami újat és "grandiózusabbat" vár, olyat, amit korábban nem látott, ez pedig nem kis terhet ró az alkotókra, mert nem okozhatnak csalódást sem a publikumnak, sem a stúdiónak. Utóbbit ráadásul gyakran nem is különösebben érdekli a kreatív és művészi tartalom, legfeljebb annyira, hogy biztosíva legyen a minél nagyobb profit, emiatt viszont előbb-utóbb a legnagyobb brandek esetében is bekövetkezik a hanyatlás.

Sajnos, sok stúdió élén nem szak-, hanem üzletemberek állnak, akiket kizárólag a pénz érdekel, emiatt pedig a legszentebb szentségeket (Star Wars, Star Trek, Batman, Superman, stb.) sem tisztelik. Azt nem mondom, hogy a legújabb X-Mennél is ez történt, de tény, hogy van némi megtorpanás.

Ennek az az egyik oka, hogy Bryan Singer túl sok régi és új karaktert vonultat fel, akiket mind be kell mutatni, emiatt viszont nem jut elég idő a történetre, amit nem is sikerült rendesen kidolgozni.

Akkora baj ugyan nincs a forgatókönyvvel, viszont egyszerűcske, ami önmagában szintén nem volna probléma, csakhogy a címszereplő főgonosz sem elég fajsúlyos, ami viszont már fontos lett volna, hiszen az ő motivációi indítják el az alapkonfliktust, ám ahhoz képest mindössze azt kapjuk, hogy az emberek az eszközeik rabjává váltak, miközben azt hiszik, hogy ők a világ urai, hát majd jól megmutatjuk nekik, hogy baromira nem, indulhat a zúzás!

Ez a szimplaság valahol A galaxis őrzői Ronanjénak nem túl magas szintjén van, ami ugyan nem mindenkit érdekel, abból a szempontból viszont aggályos, hogy a korábbi X-Men-filmek gonoszainak (pl. Magneto, William Stryker) mozgatórugói összetettebbek voltak; a személyes indokaik vegyültek a magasabb rendűekkel. Noha ezek megtalálhatóak En Sabah Nurnál is, de hiányosan.

Mágneses erővonalak

Pacifista üzenetével és a toleranciára való nevelésével az X-Men mindig is "intellektuálisabb" volt az átlagos Marvel-filmekhez (és képregényekhez) képest, nem a csihi-puhi állt a középpontban, ehhez képest most az arány elbillent a látvány irányába, ami ugyan pazar, de a hiányosságokat nem tudja helyettesíteni.

Az X-Men-filmekben én mindig az akciót hiányoltam leginkább; persze, volt bunyó, de szerintem elég rövidek és nem is olyan intenzívek, mint pl. egy Bosszúállókban vagy Vasemberben.

Most éppen fordítva van: kisebb-nagyobb szünetekkel akció akció hátán, nagyjából folyamatosan, vagyis bőszen dolgoztak a CGI-szakik, de közben a színészek csak rutinból lenyomják a kötelezőt, így az Apokalipszis sokkal jobban hasonlít egy hétköznapi Marvel-mozira; vannak pl. apró poénok, némi bölcselkedés, a kötelező Stan Lee-cameo, stb., sőt még Rozsomák is kapott egy saját jelenetet, igaz, ez már egy X-fegyveres relevancia, szóval ő most nem tagja a csapatnak, mint máskor, de azért így is emlékezetes néhány percet produkál (bár ilyen lett volna mindig).

A fényképezés átlagos, a zene is jó, viszont olyan "slágeres" tételek, mint pl. Az elsőkben Magneto témája, most nincsenek.

A színészek hozzák a tőlük elvárható szintet, a Trónok harca-fanok is örülhetnek Sophie Turnernek, bár ennyi erővel akármelyik fiatal színésznő játszhatta volna Jean Grey-t, és az is ötletes, ahogy az eleinte dús hajkoronával parádézó Charles Xavier a történet során elveszíti frizuráját.


Helytelen a legújabb X-Men-mozit lehúzni, netán szidni, hiszen minden megvan benne, ami egy szórakoztató, látványos plázafilmhez kell, és döccenői ellenére a sztori is tűrhető, képes beindítani az ember gondolkodását.
Messze nem lelketlen iparosmunka, de azért érezhető az újdonság hiánya, és az, hogy inkább rutinból készült, semmint lelkesedésből.
Bryan Singer magabiztosan irányítja az X-ek mozis világát, tudja, mit és hogyan akar, hiszen volt rá másfél évtizede, hogy begyakorolja. De talán ideje ismét átadnia a stafétabotot valakinek, aki még nem kisujjból rázza ki a mutánsok kalandjait.