Leviatán

Oroszországot ésszel felfogni nem lehet, tartja a mondás, és ezzel valóban nehéz vitába szállni, hiszen hatalmas a területe, rengeteg a vodka, szépek a lányok, sok a medve... na, meg ott vannak/voltak Lenin, Sztálin, Brezsnyev, Jelcin, Putyin, gengszterek, újságíró-gyilkosságok, kommunizmus, hazánkban 40 évig átmenetileg állomásozó katonák, stb.

Oroszországot tényleg nem lehet racionálisan megmagyarázni, bár azért abból a szempontból talán mégis, hogy az orosz filmművészet sokáig a világ élvonalába tartozott, Eisensteintől Dovzsenkón és Tarkovszkijon át Bondarcsukig számtalan klasszikus nevet és filmcímet lehetne felsorolni, de azért a kortárs alkotók között is akadnak néhányan, akik mifelénk is ismertek, pl. Nyikita Mihalkov vagy Timur Bekmambetov (bár ő éppenséggel kazah, viszont Oroszországban dolgozik). 

Most érdemes megjegyezni egy másik rendezőt is: Andrej Petrovics Zvjagincevet, ha másért nem, hát azért, mert a Leviatánnal tavaly megnyerte a legjobb idegennyelvű filmnek járó Golden Globe-ot és ugyanebben a kategóriában Oscarra is jelölték.

A történet:

Kolja Észak-Oroszországban második feleségével és előző házasságából született kamasz fiával él egy kisvárosban. A kemény élethez szokott férfi jogi csatában áll a város polgármesterével, aki nem éppen legális módszerekkel akarja rátenni a kezét Kolja birtokára, hogy ott építkezzen, ezért Kolja elhívja Moszkvából egy ügyvéd barátját, hogy az segítsen neki.
Dmitrij megérkezésével az események új fordulatot vesznek, amely mindenkinek az életére komoly hatással lesz.

Oroszországból szeretettel

Érdemes tisztázni, hogy mit is jelent a leviatán szó. Héber eredetű kifejezés, ami egy mitikus tengeri kígyót jelöl, de mindenféle óriásszörnyre is alkalmazható, manapság pedig cetet jelent.
Jelen kontextusban hasonló jelentéssel bír, mint annak idején a polip az azonos című olasz tévésorozatban, ami akkor a maffiát szimbolizálta.
Esetünkben ezen átvitt értelemben vett lény napjaink Oroszországa, ahol a kisember a végig gürcölt életéért cserébe bummot kap a pofájába, páros lábbal tiporják a jogait, és már azért is hálás lehet, ha élve megússza.
A leviatán rátelepszik az egyénre, elnyomja, összezúzza azt, és a legtöbbször nincs előle menekvés. Olykor bűnözők, máskor korrupt politikusok képében jelenik meg, viszont mindegyikben közös, hogy mindenkit felzabál.

Zvjagincev filmje hiperrealista dráma, amolyan "megmondja a tutit"-jellegű, melyben kendőzetlenül kerül bemutatásra a mai Oroszország a jellegzetes életérzéssel és olyan egyéb jellemzőkkel együtt, melyeket sokan sztereotípiáknak tartanak, viszont ettől még sok igazság rejlik bennük.

Érdekes, hogy ez a film elkészülhetett, mert ugyan nyíltan nem mond ki bizonyos dolgokat, de azért szerintem néhol elég egyértelműen kiteszi az indexet, persze csak óvatosan, hogy még véletlenül se lehessen túlzott egyértelműséggel vádolni, és emiatt netán meghurcolni az alkotókat.

A lényeg, hogy elég meredek dolgok vannak a sztoriban és a cselekményben, ezek pedig jóval többet kívánnak a nézőtől, mint mondjuk, egy kedvesen ártatlan Marvel-blődlinél.

Megvalósítás, színészek és konklúzió:

Hosszú, a csendes Donhoz hasonló, méltóságteljes tempóban vonul a film, ami olykor próbára is teszi a néző türelmét, de azért az unalomfaktor nem üt be. Sok a leíró jellegű kép pl. a végtelen, időtlen tengerről, de általánosságban is elmondható, hogy szép a fényképezés.
Kísérőzene tulajdonképpen nincs, jobbára különféle dalokat hallani, pl. autórádióból.

A színészek játéka visszafogott stílusú, nem az a szépelgő, látványos, mint némely amerikai filmben, a szereplők pedig remekül illenek hozzájuk, pl. a polgármestert alakító Roman Madyanov és Kolja, azaz Alekszej Szerebrjakov, akinek gyűrött arca maga a nagy büdös ruszki valóság, ráadásul mindketten elképesztően játszanak részeget (és mivel derekas mennyiségű vodka fogy a történet során, erre szükségük is van).

Gyakorlatilag a legjelentéktelenebb mellékszereplő is tipikus, mint ahogy a bemutatásra kerülő élethelyzetek, események.
Mindezek következtében ez egy igen súlyos alkotás, amely rátelepszik az emberre, és persze hepiendben se reménykedjünk, mert a jó többnyire csak a hurráoptimista hollywoodi filmekben győz, a valóság viszont alapjaiban különbözik.


Azt is mondhatnánk, hogy a Leviatán nem más, mint a putyini Oroszország, ahol olyan emberek élnek, mint Kolja, a jog viszont annyit sem ér, mint a papír, amire a szabályt nyomtatták, és a közhangulat, közgondolkodás is sok kívánnivalót hagy maga után.
Elgondolkodtató korrajz és társadalomkritika is egyben, ami szórakoztatni nem, de szemeket felnyitni nagyon is akar, ill. tud, egyéni és globális szinten megjelenő sokrétegűségének köszönhetően pedig teljesen megérdemelten jelölték a legrangosabb filmes díjra.