Anomalisa

2015 végén, az Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon mutatták be Charlie Kaufman legújabb szösszenetét, amit - némileg érthető módon - egyetlen komolyabb stúdió sem óhajtott finanszírozni, így a költségvetést Kickstarter-adományokból gyűjtötték össze az alkotók.

Persze, abban nem sok újdonság van, hogy Kaufman belebújik valakinek a fejébe (most épp nem a sajátjába és nem is John Malkovich-éba), viszont nem élőszereplős változatban, hanem bábfilmként képzelte el a produkciót, ez pedig már bőven elég indok lehetett ahhoz, hogy a producerek hátat fordítsanak neki.

Mondjuk, az is igaz, hogy az Anomalisa az értelmesebb, érzékenyebb alkotásokra eleve közömbös nézőtömegek számára nem igazán eladható (plázamozikban? ugyan már...), fesztiválokra viszont ideális alapanyag, és azért így is összeszedett egy Golden Globe- és Oscar-jelölést, ami elég szép teljesítmény.

A történet:

Az író Michael Stone Cincinnatibe érkezik, ahol előadása lesz az ügyfélkezelésről szóló nagy sikerű könyvéről. A férfi megszáll egy hotelban, de nem igazán találja a helyét, ráadásul a városról régi emlékek is eszébe jutnak több mint tíz évvel korábbról, amikor - még a házassága előtt - együtt volt egy nővel, ám szakított vele, mert soha nem tudott valódi, mély kapcsolatot kialakítani másokkal.
Az idők során magába zárkózott Stone megpróbálja felújítani az ismeretséget rég nem látott szerelmével, ám a dolog balul sül el - nem sokkal később viszont megismerkedik egy Lisa nevű nővel, aki más, mint a férfit általában körülvevő emberek. Feltámad a remény, hogy Lisa talán kihúzhatja Michael-t a tespedésből.

A makulátlan elme adaptálása egy menetben

Alapjában véve ez a film teljes egészében úgy van megírva és előadva, mintha élőszereplős volna; minden dialógus, beállítás és jelenet akár egy "rendes" filmben is lehetne, az a tény viszont, hogy Kaufmanék mindezt animációs technikával oldották meg, különleges hangulattal ruházza fel, hiszen nem kevés elidegenítő hatás van abban, hogy nem hús-vér szereplőket láthatunk, ez pedig jobban kifejezi a főhős magányosságát.

Azzal, hogy nem igazi színészek szerepelnek, lényegében "kívülállóbbként" szemlélhetjük Stone vergődését a saját maga által emelt falak között, miközben persze megértjük az indokait.
Külön érdekesség, hogy a két főszereplőn kívül mindenki más - férfiak, nők, gyerekek egyaránt - ugyanolyan hangon szólalnak meg, így ezzel is erősítik az alkotók a Stone-t körülvevő világ - szó szerinti - egyhangúságát.

Ezek után borítékolható volt, hogy egy bábanimációba oltott férfilelkizés eladhatatlan lesz a nagyobb mozihálózatokban, így eleve mustrákra és szemlékre volt kárhoztatva, ugyanakkor éppen a téma és a szokatlan kivitelezés párosítása miatt esélyes is volt ilyen-olyan díjakra, de legalább nevezésekre.

Megvalósítás, színészek és konklúzió:

Ha valaki látott már korábban Charlie Kaufman-filmet, akkor ismerős lehet az Anomalisa keserédes, kicsit sírós, kicsit szomorkásan humoros stílusa is.

Ha eltekintünk az animációs technikától, akkor megfigyelhető, hogy az operatőri munka, a dramaturgia, és a rendezés semmiben nem különbözik egy élőszereplős produkcióktól, pluszban még a "Kaufman-snittet" is láthatjuk: amikor a kamera fentről néz lefelé a fekvő szereplőkre.

Nem semmi munka lehetett a forgatás az apró díszletekkel, kellékekkel és persze bábokkal, szóval le a kalappal az alkotók előtt, bőven beleértve a jelmeztervezőket, meg úgy általában mindenkit, aki munkájával hozzájárult a film létrejöttéhez.

Michael Stone és Lisa karaktere talán nem a forgatókönyvírás csúcsa, de mégis lehet velük azonosulni, sőt néhányan akár még saját magukra is ismerhetnek bennük, hiszen nyilván sokan vannak, akiknek elege van a felszínes világból és a hülye massza-emberekből, és arra vágynak, hogy találkozzanak végre valakivel, aki megérti őket.

David Thewlis és Jennifer Jason Leigh jól játszik a hangjával, ennek köszönhetően (is) szinte azonnal túllépünk azon, hogy "csak" bábokat látunk.

Mint oly sok esetben, az Anomalisánál is szükséges némi nyitottság a nem szokványos dolgok felé, még akkor is, ha a mondanivaló nem hat elementáris újdonsággal. Egy báb pasas nyíg, hogy az élet sz@r és nincs rendes nője? Azért ez minimum egy megnézést érdemel.