2016. április 27., szerda

A törzs

Ukrajnára eléggé rájárt a rúd az elmúlt években. Politikai feszültségek, a Krím elcsatolása, polgárháborús állapotok... Ki gondolná, hogy ilyen bizonytalan körülmények között jut pénz, vagy egyáltalán létezik szándék filmkészítésre...?
Jobban meggondolva, talán mégis ez az alkalmas időpont arra, hogy Európa és a világ közvéleménye más szempontból is odafigyeljen a viharos történelmű országra és annak népére, ami tulajdonképpen nem szeretne mást, csak nyugodtan élni, és hogy közben ne lopják ki az emberek szemét is.
Miroslav Slabospitskij egészen különleges alkotással lepte meg a közönséget, filmjében ugyanis egyetlen szó sem hangzik el, szereplői kizárólag jelbeszéddel kommunikálnak, ám ez ne tévesszen meg senkit, a történet ezzel együtt - vagy ennek ellenére? - megrázó és kegyetlen. Úgy is mondhatnám: ha a Leviatán a nagy büdös ruszki valóságról szól, akkor A törzs a nagy büdös ukrán valóságról.

A történet:
A süketnéma Szergej új iskolába megy, ahol rövidesen bekerül a kollégiumot uraló kemény magba, melynek tagjai lányokat futtatnak, embereket rabolnak ki, mindehhez pedig az egyik tanár asszisztál nekik.
Amikor a csapatot irányító fiú baleset áldozata lesz, Szergej veszi át a helyét, nem sokkal később pedig beleszeret Annába, akit nem mellesleg ugyanúgy prostiként dolgoztat, mint korábban elődje. Amikor a lányt és barátnőjét Olaszországba akarják küldeni, Szergej mindent megtesz annak érdekében, hogy otthon tartsa szerelmét, ám ezzel szembekerül a banda többi tagjával, aminek végzetes következményei lesznek.

Néma gyereknek...
Igen nyomasztó atmoszféra lengi körül a filmet, amit csak erősít a tény, hogy egyetlen szó sem hangzik el benne és kísérőzene sincsen, ellenben nagy dózisban kapja a néző a legdurvább kelet-európai lepukkantságot, ami után egészen biztosan más szemmel fog nézni a saját országára, és kétszer is meggondolja, mielőtt panaszkodásra nyitná a száját.

Elképesztő belegondolni, hogy tőlünk alig néhány száz kilométerre emberek így élnek, így éreznek, így gondolkodnak, de hát ez is csak azt mutatja, hogy amit az ukránoknál némileg szerencsésebbek igazinak hisznek, az köszönőviszonyban sincs a valósággal.


Nyilván nem lehet és nem is szabad általánosítani, hiszen biztosan nem ez a jellemző az egész országra és a lakóira, ám ettől még nagyon is tipikus lehet az, amit a rendező a filmjében bemutat.


Megvalósítás, színészek és konklúzió:

Noha a szóbeli dialógusok hiányoznak, a szereplők végig jelelnek, felirat pedig nincs, a halló nézők számára is követhető a cselekmény, igaz, azért nem árt néhol erősebben figyelni, mert nem mindig egyértelműek a szereplők közötti viszonyok, vagy hogy valami miért úgy történik, ahogy.

Ugyanakkor, ha belegondolunk, a hang tulajdonképpen nem is szükséges a filmhez, ami eredendően vizuális műfaj, és a képek is elegendőek (vagyis annak kéne lenniük) a történet elmondásához - ráadásul a mozgókép a legkorábbi időkben sokáig remekül elvolt anélkül is, hogy egyetlen szónak el kellett volna hangoznia.


Az utóbbi időkben készült már hasonló elgondolástól vezérelt mozi, A némafilmes, viszont abban szerepeltek feliratok, ill. a drámai hatás kedvéért néhol hang is volt. A törzsben ezzel szemben kizárólag halk környezeti zörejek és zajok hallhatóak, azok is tompán, ahogy egy hallássérült érzékelhetné azokat.
A tempó kissé lassú, a több mint két órás játékidő pedig szerintem sok a történet kibontásához, viszont szépek a hosszú snittek és a steadicamen alapuló kamerakezelés. A képi világ steril, ami jól illik a naturalista stílushoz, épített díszlet sincs, a szereplők pedig amatőrök.
Játékuk korrekt, azzal együtt is, hogy nem szólalnak meg, gesztusaik és mimikájuk pedig eltúlzottnak tűnhet, holott nem az, csak épp a saját kifejezőeszközeiket használják, ami más, mint a "normális" embereké.


Türelmet és nyitottságot igénylő alkotás A törzs, ami néhány helyen igencsak felkavaró (pl. abortusz egy koszos fürdőszobában, Szergej bosszúja, stb.), amúgy meg erősen gondolatébresztő és persze figyelemfelhívó.

Értelemszerűen plázamozikban nem vetítik, de a budapesti Toldi moziban megtekinthető - amúgy pedig 2014-ben végignyerte a fél világ fesztiváljait és szemléit, és Oscar-jelölésre is esélyes volt.

1 megjegyzés: