Zootropolis - Állati nagy balhé

A Disney megint megcsinálta, ki tudja, már hányadik alkalommal. Ezúttal is sikerült egy olyan rajzfilmet alkotnia, amely nem csupán a gyerekek, de a felnőttek számára is élvezhető, tele van jópofa figurákkal, látványos, vicces, és persze komoly mondanivalóval is bír - noha az alkotók a tanulságot ezúttal is tömőfával tunkolják le a nézők torkán, nehogy már valaki véletlenül gondolkodni kezdjen, de nagyjából ez az egyetlen, amit fel lehet róni a Zootropolisnak.

A törzs

Ukrajnára eléggé rájárt a rúd az elmúlt években. Politikai feszültségek, a Krím elcsatolása, polgárháborús állapotok... Ki gondolná, hogy ilyen bizonytalan körülmények között jut pénz, vagy egyáltalán létezik szándék filmkészítésre...?
Jobban meggondolva, talán mégis ez az alkalmas időpont arra, hogy Európa és a világ közvéleménye más szempontból is odafigyeljen a viharos történelmű országra és annak népére, ami tulajdonképpen nem szeretne mást, csak nyugodtan élni, és hogy közben ne lopják ki az emberek szemét is.
Miroslav Slabospitskij egészen különleges alkotással lepte meg a közönséget, filmjében ugyanis egyetlen szó sem hangzik el, szereplői kizárólag jelbeszéddel kommunikálnak, ám ez ne tévesszen meg senkit, a történet ezzel együtt - vagy ennek ellenére? - megrázó és kegyetlen. Úgy is mondhatnám: ha a Leviatán a nagy büdös ruszki valóságról szól, akkor A törzs a nagy büdös ukrán valóságról.

Brooklyn

Saoirse Ronan felnőtt. Nem arra gondolok, hogy 22 éves lett, hanem hogy többé már nem csak az a rikítóan kék szemű, érdekes arcú lány, akinek megismertük pl. az Anyád lehetnék, a Szikraváros, vagy éppen a Hanna - Gyilkos természet című filmekben.
Ahogy kislányból nagylánnyá ért, Saoirse folyamatosan fejlődött, egyre jobb szerepeket kapott, a Brooklynnal pedig bebizonyította, hogy kiváló színésznővé lett, akire bátran rá lehet bízni egy abszolút főszerepet is.

Leviatán

Oroszországot ésszel felfogni nem lehet, tartja a mondás, és ezzel valóban nehéz vitába szállni, hiszen hatalmas a területe, rengeteg a vodka, szépek a lányok, sok a medve... na, meg ott vannak/voltak Lenin, Sztálin, Brezsnyev, Jelcin, Putyin, gengszterek, újságíró-gyilkosságok, kommunizmus, hazánkban 40 évig átmenetileg állomásozó katonák, stb.

Oroszországot tényleg nem lehet racionálisan megmagyarázni, bár azért abból a szempontból talán mégis, hogy az orosz filmművészet sokáig a világ élvonalába tartozott, Eisensteintől Dovzsenkón és Tarkovszkijon át Bondarcsukig számtalan klasszikus nevet és filmcímet lehetne felsorolni, de azért a kortárs alkotók között is akadnak néhányan, akik mifelénk is ismertek, pl. Nyikita Mihalkov vagy Timur Bekmambetov (bár ő éppenséggel kazah, viszont Oroszországban dolgozik). 

Most érdemes megjegyezni egy másik rendezőt is: Andrej Petrovics Zvjagincevet, ha másért nem, hát azért, mert a Leviatánnal tavaly megnyerte a legjobb idegennyelvű filmnek járó Golden Globe-ot és ugyanebben a kategóriában Oscarra is jelölték.

Saul fia

Hogy Nemes Jeles László filmje végignyerte a világot és megkapta a szakma csúcsaként számon tartott Oscar-díjat, egyáltalán nem véletlen, mert valóban különleges alkotás, ezért megérdemelte az összes elismerését, az pedig már amúgy is hosszú-hosszú évek óta kijárt, hogy a "magyar film" kifejezés ne szitokszó legyen.

Azt ugyan nem állítom, hogy a Saul fia sokkal jobb lenne, mint a többi jelölt pl. Cannes-ban, a Golden Globe-on, vagy az Oscaron, hiszen a története nem feltétlenül kiemelkedőbb, mint egy "átlagos" holokauszt-filmnek, sőt azt is megkockáztatom, hogy vannak jobban megírt produkciók (nem, nem a Sorstalanság), ám tény, hogy korábban soha nem készült még ilyen alkotás a témában, de talán még hasonló sem.

Münó, a holdbéli manó

Sajnos, a magyar cím pontatlan, tekintve, hogy a főszereplő Münó nem holdbéli (mivel nem ott él) és nem is manó (mivel faun), a tükörfordított alcím viszont - "A Hold őrzője" - talán nem hangzott elég jól (legalábbis a forgalmazó szerint), netán megtévesztő lehetett A galaxis őrzőivel szemben, bár el nem tudom képzelni, mennyire kell retardáltnak lenni ahhoz, hogy valaki összekeverje a kettőt.

Bárhogy is, a franciák olyan 3D-s rajzfilmet rittyentettek, melyet legjobban talán úgy lehetne jellemezni, hogy "Miyazaki Hayao találkozása az Avatarral".

Boku dake ga Inai Machi - Erased

Némi túlzással, ha láttad J. J. Abramstől a Super 8-at és olvastad Stephen Kingtől az Az-t, akkor legalább nyomokban ismerős lesz az Erased című 12 részes anime-sorozat, ám azon túl, hogy említett filmben és regényben is gyerekek erednek egy-egy fantasztikus rejtély nyomába, a legtöbb hasonlóság véget ér.

Szuper haver

Általában véletlenszerűen választom ki, milyen filmet nézek meg következő alkalommal, ennélfogva nem is szoktam beszélni róla másokkal, nemrég azonban egy letöltött kikölcsönzött film fájlja nézhetetlenül hibás volt, így gyorsan mást kellett választanom a listámról, amikor pedig egy haveromnak elárultam, mi lesz az, közölte velem, hogy kevés ember véleményére ad, de az enyémre igen, azonban a Szuper haver a szíve csücske, ezért - idézem - ne kössek bele.

Megpróbálok, de a tény ettől még tény marad: ez előtt 17 évvel is pontosan olyan forgatókönyvek születtek, mint manapság, mert Hollywoodban lényegében ugyanazt a történetet mesélik el újra és újra már évtizedek óta; a fordulatok és a mondanivaló pedig szinte minden esetben ugyanazok.

Az Igazság Ligája a Tini Titánok ellen

A DC/Warnernek nagyon nem mennek az élőszereplős filmek (tisztelet a kevés kivételnek), és az utóbbi időkben animációs fronton is egyre inkább érvényesül a futószalag-effektus, legalábbis ha azt nézzük, hogy néhány éve volt pl. Superman/Batman: Közellenségek, vagy pláne A Sötét lovag visszatér, akkor napnál világosabb, hogy kissé megrekedt a tudomány, ami - mondjuk úgy - a Batman fia-trilógiával csúcsosodott ki.

Anomalisa

2015 végén, az Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon mutatták be Charlie Kaufman legújabb szösszenetét, amit - némileg érthető módon - egyetlen komolyabb stúdió sem óhajtott finanszírozni, így a költségvetést Kickstarter-adományokból gyűjtötték össze az alkotók.

Persze, abban nem sok újdonság van, hogy Kaufman belebújik valakinek a fejébe (most épp nem a sajátjába és nem is John Malkovich-éba), viszont nem élőszereplős változatban, hanem bábfilmként képzelte el a produkciót, ez pedig már bőven elég indok lehetett ahhoz, hogy a producerek hátat fordítsanak neki.

Mondjuk, az is igaz, hogy az Anomalisa az értelmesebb, érzékenyebb alkotásokra eleve közömbös nézőtömegek számára nem igazán eladható (plázamozikban? ugyan már...), fesztiválokra viszont ideális alapanyag, és azért így is összeszedett egy Golden Globe- és Oscar-jelölést, ami elég szép teljesítmény.