Interjú

Blue Dream, Bodom, Perihelion. Az oldal rendszeres olvasói ezekből már tudhatják, hogy a veszprémi Elekes Pictures-ről van szó.

Gergőék 2013-ban egy thrillert tettek le az asztalra, és némi túlzással hiánypótló alkotásról is beszélhetünk, hiszen a magyar "filmiparról" sok mindent el lehet mondani, de hogy tobzódna a műfaji produkciókban, azt pont nem.

Kivételek persze akadnak, noha nekem most csak a Defekt jut eszembe, ami bár közel 40 éve készült, még napjainkban is megállja a helyét, az Interjút látva viszont komolyan elgondolkodtam azon, miért nem készül több ehhez hasonló hazai alkotás a bárgyú romkomok és önmarcangoló múltba révedések mellett. Igény biztosan volna rá, Gergőék részéről pedig a tehetség és a mondanivaló is megvan, már csak profi eszközökre és néhány valódi szakemberre volna szükségük.

A történet:

Linda, a fiatal nő régóta keres munkát. Egy napon megcsörren a telefonja, de a várva várt ajánlat helyett valami egészen más jelentkezik a vonal túlsó végén. Egy ismeretlen férfi közli vele, hogy minden lépését figyeli, majd utasításokat ad neki, melyeket ha nem teljesít, az életével fizet. Idegtépő macska-egér játék veszi kezdetét, és eközben Lindának le kell rónia egy olyan adósságot, amiről  eleinte fogalma sincs, de ahogy múlik az idő, összeállnak a kirakós darabjai, viszont lehet, hogy addigra már késő.

David Fincher beájulna

Szerintem reális Gergőék filmjét a thrillerek egyik legismertebb művelőjéhez kötni, bár nyilván ég a föld a különbség egy ilyen "kicsi" és egy több millió dolláros alkotás között, a párhuzamok mégis felsejlenek és nem csak a szándék szintjén.
Az sem tévedne különösebben, akinek A fülke, esetleg a Fűrész című filmek jutnának eszébe, és nem csak azért, mert azokban is valamilyen közvetítő eszközön át kommunikál a "játékmester" a kiszemelt áldozattal.
Ahogy azokban a filmekben, úgy itt is van mögöttes tartalom, és bár a véres jelenetek közepette ezt nem feltétlenül venni észre, azért a nyugisabb pillanatokban kiderülnek a társadalomkritikus, morális és egyéb gondolatok.

Hasonló témával és külsőségekkel operáló filmeket tényleg csak elvétve találni a hazai palettán, mivel régen nem volt és momentán sincs olyan "nagy" író-rendező, aki komolyan belevágna ilyesmibe, állami támogatást sem valószínű, hogy kapna rá, nem beszélve a rutin hiányáról, bár azért bizonyos jelek utalnak a változásokra, melyek a jövőben talán beérik a gyümölcsüket (pl. a Víkend című produkció Gryllus Dorkával), ezért aztán örvendetes, hogy Gergőék igyekeznek "életben tartani" a műfajt, még ha kompromisszumokra is kényszerülnek.

Nyilván nem áll rendelkezésükre egy amerikai (vagy dán, holland, spanyol stb.) produkció költségvetése, de még csak egy magyaré sem, így aztán tényleg abból kell főzniük, amijük van, ami azért nem túl sok, de végső soron ha kész a forgatókönyv, akkor tényleg nem kell más, mint egy autó, egy mobiltelefon, néhány lakásbelső és egy vadászpuska.

Megvalósítás, színészek és konklúzió:

Szokás szerint Gergő fényképezte és vágta a filmet, sőt ő az egyik társrendező és a zeneszerző is, szóval amolyan magyar Robert Rodriguez, aki mindent saját maga, vagy egy egészen szűk stábbal csinál.
Ennek nem csak előnyei, de hátrányai is vannak, mivel eléggé elkülönülő szakmákról van szó, más látásmódot és hozzáállást igényelnek, és noha van rá példa, hogy lehet együtt csinálni őket, nem véletlen, hogy ritkán űzi az összeset ugyanaz a személy.

Az ebből fakadó "hibák" az Interjúban is megtalálhatók: a jelenetek belső ritmusa és tempója változó, ennélfogva az egész filmé is, az 1:2,35-ös szélesvászon szükségtelen, mert a beállítások nem használják ki a képarányban rejlő kompozíciós lehetőségeket (és nem is igénylik, viszont a felső csík sokszor belevág a fejekbe), engem zavart a túlságosan steril videós képi világ (ami fényeléssel jelentősen csökkenthető), a mélységélesség gyakori hiánya stb.

Van persze rengeteg jó momentum is, ezek között első helyen említendő a forgatókönyv, amely bár itt-ott megdöccen pl. a dialógokban és a karakterábrázolásban, de végig képes fenntartani, ill. növelni a feszültséget, le tudja kötni a nézőt, aki így nem arra fog gondolni a film nézése közben, hogy "csak" egy amatőr produkciót lát, hanem ténylegesen izgul azért, hogy kiderüljön, ki az a bizonyos Fehér és hogyan fog Linda kiszabadulni szorult helyzetéből.

A főszerepben Kovács Ágnes Magdolna látható, aki profi színpadi színész, viszont filmekben nem járatos, ami olykor látszik is a játékán (plusz a színészvezetés hiányosságai a rendezők részéről), azonban még így is fényévekkel megelőzi a sima "hobbifilmekben" játszó szereplőket.

Hozzá képest viszont - és ezzel el is érkeztünk az Interjú abszolút pozitívumához - a csak hangban jelen lévő Varga Gábor parádézik, ami nem meglepő, hiszen sok filmben találkozhattunk már vele szinkronként, így a rutinja nagyon sokat tett hozzá a karakteréhez.

Tény, hogy Gergőék alkotását nem lehet túlzott eredetiséggel vádolni, sőt ne is szépítsünk: lényegében az összes thrilleres sablont jól-rosszul felsorolták, amiket az elmúlt években, évtizedekben más filmekben láttak és megpróbálták azokat legjobb tudásuk szerint leutánozni. Ez nem feltétlenül hátrány, hiszen a filmezést csak úgy lehet rendesen (meg)tanulni, ha az ember aktívan műveli, a fejlődéshez pedig elengedhetetlenek a hibák, a kérdés viszont az, hogy az illető képes-e tanulni a hibákból, felismerni, hol és hogyan kell valamit másképp csinálnia legközelebb.

Sok művészi és technikai problémája ellenére az Interjú korrekt film, ami ahhoz képest, hogy "amatőr", a tudatosságával és sok ügyes megoldásával mégis csak kiemelkedik az átlagból.