Ex Machina

Nemrég olvastam egy cikket, melyben arról volt szó, hogy ha mondjuk, a Facebook vagy a Google bejelentené, hogy sikeresen létrehozott egy valódi, működő mesterséges intelligenciát, akkor a világ ugyan meglepődne, de annyira azért mégsem.

Ennek részben talán az az oka, hogy a mesterséges értelem kérdése már évtizedek óta benne él a köztudatban, és most nem csak az olyan filmekre kell gondolni, mint a Terminátor meg általában a "robotos mozik", bár kétségtelen, hogy a(z amerikai) popkultúra sokat tett a téma népszerűsítéséért.

Az első fiktív "A.I.-lény" talán a hírhedt prágai Gólem volt, igaz, ez a teremtény még nem bírt teljes értékű öntudattal, Pinokkió viszont már garantáltan megfelel ennek a kitételnek.

Az önálló gondolkodásra képes (pláne humanoid) gépek tehát már hosszú ideje izgatják az emberi fantáziát, nem is beszélve arról, hogy az ilyen történetek micsoda kiváló lehetőséget biztosítanak alapvető etikai és erkölcsi kérdések boncolgatására is.

A történet:

Caleb programozóként dolgozik egy nagy internetes cégnél. Egy nap értesítést kap, miszerint megnyert egy pályázatot, melynek jutalma, hogy a következő hetet a vállalat alapító-tulajdonosával, Nathannel töltheti annak birtokán.
Hamarosan kiderül, hogy Calebre jóval komolyabb feladat vár a hegyek közt megbúvó luxus-apartmanban, mint hogy együtt iszogasson vendéglátójával, Nathan ugyanis a legnagyobb titokban kifejlesztett egy mesterséges intelligenciával bíró robotot, a fiatalemberre pedig azért van szüksége, hogy elvégezhesse a Turing-tesztet, vagyis megállapítsa, hogy Ava csak szimulálja az emberi viselkedést és gondolkodást, vagy valóban saját tudattal rendelkezik.


Gondolkodom, tehát vagyok

René Descartes gyaníthatóan nem számolt azzal, hogy e filozófiai tételének megfogalmazása után néhány évszázaddal öntudattal bíró gépekre fogják azt alkalmazni.
Ami azt illeti, az elmúlt időszakban több hír is napvilágot látott, melyben a Turing-teszten jól teljesítő vagy átmenő gépről számoltak be (pl. tavaly nyáron), így a mesterséges intelligencia ma már tényleg nem a tudományos fantasztikum része, amit egy legyintéssel el lehet intézni.
Más kérdés, hogy miért kellene egy gépnek emberszerűen kinéznie és gondolkodnia, és persze hogy mindennek milyen következményei lehetnek/lesznek, és most megint csak ne arra tessék gondolni, hogy pl. majd robot-utcaseprők lesznek, mert ennél jóval bonyolultabb ez a kérdés.

Például egy olyan társadalomban, ahol az emberek bőrszín, vallás, származás stb. alapján baszogatják különböztetik meg egymást, mire számíthat egy "mesterséges személy", és vajon meddig tűrné (ha tűrné), hogy diszkriminálják? Nem döntene-e úgy, hogy tennie kell valamit az "elnyomás" ellen, és ennek hatására vajon nem jutna-e arra a következtetésre, hogy a megoldás a létét fenyegető tényezők - az emberek - semlegesítése?

Oké, ez már a Skynet és a Mátrix világa, de ez is csak azt bizonyítja, hogy egy gépezetet megajándékozni az önálló döntés képességével - hovatovább érzelmekkel - egyáltalán nem biztos, hogy olyan remek ötlet, még akkor sem, ha képesek vagyunk rá.
Érdemes elolvasni Stephen Hawking cikkeit, a híres tudós ugyanis számos aggályos kérdésre világított már rá e témában, szavait pedig minimum célszerű figyelembe venni, még úgy is, hogy - egyelőre - csak elméleti fejtegetésekről van szó.

Megvalósítás, színészek és konklúzió:

A "megszokotthoz" képest kicsit lassabb tempójú filmmel van dolgunk, viszont nagyon szépen van fényképezve, jók a zenei aláfestések, ill. megjelenik némi "elidegenítő" hatás is, amikor táblákon íródnak ki a sorszámozott tesztek, ezáltal a néző bizonyos távolságra kerül a látottaktól, ami a Turing-teszt egyik alapfeltétele.

A dramaturgia arra épít, hogy Ava gondolkodása és érzelmei nem szimulációk, hanem valósak, viszont meglebegtetik ennek ellenkezőjét is, így folyamatos feszültség jön létre, de az is hangsúlyt kap, hogy csinos fiatal nőként jelenik meg, ami óhatatlanul is befolyásolja Caleb - és a nézők - érzelmeit, akinek így figyelnie  kell arra, hogy objektivitását ne halványítsa el a "lány" iránti fizikai vonzódása.

A történet jórészt a "mitől élő az élő?", "honnan számíthatunk valakit szuverén személyiségnek?" stb. filozófiai tételek egymás elé állításából, azok megmérettetéséből áll, melynek során Nathan képviseli az egyik, Caleb pedig a másik oldalt. Pro és kontra is elhangzanak érvek, melyek így igen alaposan körbejárják a témát anélkül, hogy komolyan valamelyik pártjára állnának.

A végső megoldás eléggé meghökkentő és egyáltalán nem kiszámítható, így a film e téren is képes újdonsággal szolgálni - és ezzel további kérdéseket felvetni.

A sci-fi kamaradráma főszereplői Domhnall Gleeson, Oscar Isaac és Alicia Vikander. Mindhármuk alakítása kiváló, főleg Isaac taplóságát lehet látványosan utálni, csak aztán az ember rájön, hogy milyen sok dologban van igaza.
Gleesont én először az Időről időre című vígjátékban láttam, de megmutatja, hogy drámai színésznek sem utolsó, Vikander pedig megint csak a bárhol-bármikor kategória, de emellett még jól is játszik, szóval nem csak csinos biodíszlet.


Számomra szinte felfoghatatlan - bár azért valahol megértem -, hogy egy ilyen filmet miért nem mutatnak be Magyarországon mozikban, míg egy Jurassic World-féle trágyarakást igen. Jó, a Titanicon vetítették Alex Garland alkotását, de az mégis más, mint egy országos premier.
Hja, kérem, az istenadta népnek nincs igénye az értelmes, elgondolkodtató filmekre (legalábbis a forgalmazók szerint), mert nekik bugyuta agyrágók és üres CGI-orgiák kellenek. Való igaz, az Ex Machina szinte biztosan bukásra lett volna ítélve a hollywoodi szuperprodukciók közepette, más kérdés viszont, hogy ez az egy mozi önmagában felér öt-tíz szemkápráztató blockbusterrel, igaz, profit szempontjából ez nem túl kecsegtető tulajdonság.