Jurassic World

Isaac Asimov így írt egy 1973-as tanulmányában: "Huszonöt-ötvenmillió különböző ember egyidejű tetszését csak olyasvalami nyerheti el, ami kínos gonddal kerüli, hogy bárkit is megbántson. Minden, ami ízt vagy egyéniséget ad, valakiben visszatetszést szül - és ez lesz a veszte. A küzdelemből tehát az íztelen kotyvalék kerül ki győztesen; nem azért, mert tetszést vált ki, hanem mert nem vált ki visszatetszést".

E sorok írásakor a Jurassic World profitja már valahol félmilliárd dollárnál jár, ám a fantasztikus nyitóhétvége, a megdöntött bevételi rekordok és az óriási nézőszámok ebben az esetben sem tükrözik a produkció valódi színvonalát. Inkább csak a nagyszabású médiakampány tette meg a magáét, és persze ott van a nosztalgia-faktor az 1993-as nagy előd kapcsán.

A történet:

22 évvel a Jurassic Park tragédiája után a Nublar szigeten nagy sikerrel és ami fő, incidensek nélkül üzemel a felújított és kibővített őslénypark. A mindig újdonságokra éhes látogatóközönséget olyan attrakciókkal próbálják lenyűgözni, mint például lovaglás dínó-bébiken, vagy Mosasaurus-etetés fehér cápával, ám az InGen nem elégszik meg ennyivel, ezért a laboratóriumaikban hibrid fajták létrehozásával kísérleteznek; ennek első eredménye az Indominus Rex, amely intelligensebb minden más dinoszaurusznál.

Amikor az állat egy véletlen során elszabadul, a park vezetőnője mindent megtesz azért, hogy megóvja a szigeten lévő több ezer ember életét, különös tekintettel két unokaöccsére, akik éppen egy túrán vesznek részt és fogalmuk sincs arról, mekkora veszély fenyegeti őket.

Az elveszett forgatókönyv

Megvallom őszintén, annak idején nem láttam a Jurassic Parkot moziban, csak videón, de az is elég volt ahhoz, hogy megkedveljem. Jó, hát a története/cselekménye nem túl bonyolult, futás és sikoltozás, ám 22 éve mindez olyan elemi erővel hatott, hogy egyáltalán nem csoda a film máig tartó, kultikus státusza - és akkor még nem említettem a digitális dinoszauruszokat, melyekkel megkezdődött a CGI kora, igaz, ahány pixellel több jutott azóta a mozivásznakra, annyival kevesebb értelem került a forgatókönyvekbe.

Némi túlzással a Jurassic World története egynémely Asylum-film mélységét ostromolja, akkora elcsépelt kliséhalmazból áll (mutáns dinoszaurusz, rohadék durrbele katona stb.).
Számomra szinte felfoghatatlan, hogy 2014-15-ben hogy bólinthat rá bármilyen producer egy ennyire gügye sablonokból építkező, nulla karaktereket felvonultató szkriptre, ámbár - főleg egy nemrég olvasott cikk fényében - valahol nagyon is érhető, még úgy is, hogy évekkel ezelőtt egyszer már elvetették a genetikailag módosított dinoszauruszok ötletét, bezzeg most ez az egyik központi motívum.
Le merem fogadni, hogy az élelmes stúdiófőnökök már dörzsölik a tenyerüket, és néhány év múlva tényleg jönnek a korábban már elkaszált ember-dínó hibridek, és őelőlük fognak menekülni az aktuális "főhősök".

Megvalósítás, színészek és konklúzió:

Pazar látvány, Mercedesek minden mennységben, futó dínók, repülő dínók, úszó dínók, velociraptorok, autós üldözés, T-Rex... szinte mindent átemeltek a korábbi filmekből, éppen csak a fodrozódó vizespoharat nem (szerintem ahhoz már senkinek nem volt képe).
Még a fényképezés stílusa is sokat merített az előző részekből, felcsendül John Williams felejthetetlen melódiája, megemlítik John Hammond nevét, szóval tényleg minden külsőség megvan, amitől Jurassic Park a Jurassic Park.

Viszont ez a legnagyobb gond is, mert emiatt újdonságnak még a leghalványabb nyomát sem lehet látni; minden fordulat, minden feszültségforrás kiábrándítóan megjósolható.
A szereplők kivétel nélkül egydimenziós papírmasé-figurák, akikkel kizárt a nézői azonosulás, de erre nincs is szükség, hiszen a közönség halált és pusztítást akar látni a pénzéért, a korábbiaknál sokkal több dinoszauruszt és persze csinos nőket meg jóképű férfiakat.

Chris Pratt és Bryce Dallas Howard mindennek tökéletesen eleget is tesz, nem az ő hibájuk, hogy karaktereik éppen csak a legminimálisabb módon vannak megírva.
Pratt most úgyis az egyik ügyeletes szépfiú, akinek nem kell játszania, elég csak, ha elmosolyodik meg kicsit összevonja a szemöldökét, és a női nézők máris nyirkosodni kezdenek középtájt, Howard pedig hasonlóan vonzó látvány a férfiszemnek, ezért aztán az ember elnéző mosollyal legyint az olyan marhaság láttán is, hogy végig magas sarkú cipőben menekül a vérengző Indominus Rex elől.

Irrfan Khan felmondja a kötelező házi feladatát, de Vincent D'Onofrio is aprópénzre váltja tehetségét a raptorokat katonai célokra felhasználni óhajtó InGenes gennyláda szerepében.
A két gyerekszereplő, Ty Simpkins és Nick Robinson kb. a felpofozni való kategória, főleg előbbi, akit habozás nélkül oda kéne dobni az I-Rexnek.

Jó lett volna a poénokat kihagyni a történetből, mert túl kevés van belőlük ahhoz, hogy a feszültséget érdemben enyhíteni tudnák, ráadásul néhány még idegesítően bugyuta is, ergo fölöslegesek - de hát ez csak egy a sok mellényúlás és félmunka közül.
Egyedül a számítógépes animációkat lehet maximálisan dicsérni, igaz, 2015-ben ez a szint minimumnak számít.


Hasonlóan pl. A galaxis őrzőihez és a Godzillához (T-Rex vs. I-Rex... let them fight!), a Jurassic Worldnek is jóval nagyobb a füstje, mint a lángja, habár kétségtelen, hogy Colin Trevorrow filmje korrekt iparosmunka, ám az értelem és a valódi tartalom teljes hiánya finoman szólva is felemássá teszi a végeredményt. Saját műfaján belül (értsd: pattogatott kukoricás/kólás, agyrágós plázafilmek) remek kikapcsolódás az új dínókaland, ezért ha innen nézem, akkor jár ez az értékelés...

...ám ha maradok a realitás talaján, akkor legjobb esetben is csak: