Bazi nagy francia lagzik

A bevándorlás európai szintű üggyé nőtte ki magát, az egyes országok viszont eltérő módon kezelik azt. Persze, mindenhol igyekeznek politikai tőkét kovácsolni a dologból, egyesek például nemzeti konzultálnak, mások népszavazást írnak ki, ugyanakkor tévedés lenne egyenlőségjelet rakni a lélekvesztőkön hánykolódó afrikai menekültek, a zöldhatárokon illegálisan átszökők és a már generációk óta egy adott országban élők közé, főleg abban az esetben, ha volt gyarmattartóról van szó.
Franciaország is ilyen, és bár az utóbbi időkben felerősödött az "idegenellenes" hangulat, e film remek bizonyíték arra, hogy ezzel a fontos kérdéssel humoros módon is lehet foglalkozni.

A történet:

A tiszteletre méltó, középosztálybeli francia úr, Claude Verneuil négy lányából három már megházasodott, bár nem éppen úgy, ahogy a szülők korábban elképzelték: egyikük egy zsidó férfihoz ment hozzá, a másik egy arabhoz, a harmadik pedig egy kínaihoz.
A negyedik lányban, Laure-ban van most minden reményük, hogy egy katolikus, tisztességes embert talál magának. A dolog részben valóra válik: Charles megnyerő külsejű, kedves, udvarias és még katolikus is, viszont elefántcsontparti származású, ami nem kis meglepetést okoz Verneuil-éknak.

Amikor a két család összejön, hogy megbeszéljék az esküvő részleteit, a két "öröm"-apa megragadja az alkalmat, hogy egymás idegeire mászva kifejtsék véleményüket a számukra nem igazán kívánatos házasságról.

Ebony And Ivory...

 

Akár tetszik a politikusoknak, akár nem, Európa egyre inkább népek olvasztótégelyévé válik, ami egy természetes folyamat, és hasonló népvándorlások korábban is sokszor lejátszódtak már a történelem során, ráadásul azok okai sem sokban különböztek a maiaktól (háborúk, egy jobb élet reménye stb.).

Pont a franciák sokat tudnának mesélni erről a témáról, hiszen a világ jelentős részét birtokolták a gyarmatbirodalmi időkben, nem csoda hát, ha az egykori kolóniákról sokan telepednek le az "anyaországban".

Bár a bevándorló-kártyát sokan próbálják kijátszani saját céljaik elérése érdekében, nem az határozza meg egy ember milyenségét, hogy honnan származik, és szerencsére nem is sokan hallgatnak a huhogókra és a bűnbak-keresőkre, akik a fennálló problémák kezelését az "idegenek" kiebrudalásával óhajtják megoldani.

Ami azt illeti, a bevándorlás számokkal kimutatható módon kedvezően befolyásol(hat)ja egy-egy ország gazdaságát - és igen, természetesen van árnyoldal is, de ne keressük már mindig mindenben a rosszat.

Megvalósítás, színészek és konklúzió:

Komédiáról van szó, ami a francia filmeseknek mindig is jól ment. Ezúttal is kedvesen parodizálják önmagukat, kigúnyolják a mindenki által ismert és gyakran pufogtatott sztereotípiákat, amivel görbe tükröt tartanak a társadalom elé, és arra késztetik a nézőt, hogy pillantson önmagába, hiszen min lehetne jobban röhögni, mint a saját hülyeségünkön?

A karakterek elég egyszerűek, karikatúraszerű kidolgozottságuk éppen csak arra elég, hogy meglegyen a cselekmény váza, világosak legyenek az egymás közötti viszonyok, ám ez is bőven elég ahhoz, hogy a film működjön és lehessen nevetni.

Kedves, szellemes humor az uralkodó, és csupán egyetlen altesti poénnak jutott hely, viszont az sem öncélú (meg nem is úgy altesti, mint pl. egy Pite-filmben), hanem gúnyos kín-vicc, ami már annyira abszurd, hogy lehetetlen rajta nem vigyorogni. A fejhangon vihogó, örökké mosolygó, fiatal pap pedig a ráadás.

A fényképezés szép, a tempó a francia vígjátékoknak megfelelően gyors, és persze szokás szerint sok a jellemző hadarás, pofavágás és ordítozás.

A színészek remekelnek, és bár a húzónév egyértelműen Christian Clavier, szerintem mégsem ő, hanem Pascal N'Zonzi viszi el a show-t, de persze híres kollégájára sem lehet panasz, csak az ő játéka kissé talán visszafogottabb.


Egyszerű, kicsit naiv és didaktikus mondanivalója ellenére a Bazi nagy francia lagzik sajátságos módon próbál bemutatni egy fontos társadalmi jelenséget, és igazán le a kalappal a gallok előtt, hogy a nem kevés problémáik ellenére is képesek így gondolkodni erről a témáról.
A produkció egyértelműen a multikulturalizmus mellett helyezi le a voksát, ami végeredményben nem biztos, hogy rossz, hiszen tök mindegy, hogy az ember bőre milyen színű, milyen vallást követ, a vére mindenkinek egyformán vörös, de a lököttség is közös jellemző.