Tarsem Singh-et úgy tartják számon a filmbarátok, mint a szürreális történetek nagy szakértőjét. Lehet, hogy nem minden filmje tökéletes, de ha valaki egyszer látott egy Tarsem-alkotást (mert kétségkívül azok), többé garantáltan nem felejti el a rendező jellegzetes stílusát, vizualitását és lenyűgöző jelmezeit. Singh-nél talán fontosabbak a külsőségek a cselekménynél, amivel lehet nem egyetérteni, de tény, hogy ha egy produkció az ő kezébe kerül, akkor az minimum a látvány miatt maradandó élménynek fog bizonyulni.
Los Angeles, az 1920-as évek eleje. Egy súlyosan sérült kaszkadőr, Roy, kórházba kerül, ahol egy nap felfigyel rá egy kislány, aki a karját törte el. Amikor Alexandria másnak szánt üzenete véletlenül a férfihoz kerül, összebarátkoznak, Roy pedig egy különleges mesébe kezd, melynek főszereplői nemes banditák, akik összefognak egy közös ellenséggel szemben.
Ahogy a történet előrehalad, úgy kezd lassan a valóság és a fikció összemosódni, ám a férfinak van egy hátsó szándéka is a meséléssel: így akarja rávenni Alexandriát, hogy morfintablettákat szerezzen neki, így örökre megszabadulhat a lelkét marcangoló bánattól.
A külső nem minden, de a belső nem elég?
Ha bárki fanyalogna e film láttán, az talán azért van, mert kissé nehezen érthető a cselekmény, gyakran ugrál ide-oda a történet a valóság és a mese között, szóval kicsit figyelni kell, meg persze biztosan nem mindenkinek veszi be a zúzája az ennyire szokatlan látványvilágú, meseszerű, "nem-lineáris" mozikat, ahol a két szál egymást (is) alakítva épül fel.
Még az a gondolat is felötölhet az emberben, hogy egy indiai, vagy más dél-kelet-ázsiai legendát, mondát dolgozott fel a rendező (pl. valamilyen tanmesét, esetleg védát), noha az alapok egy 1981-ben készült bolgár filmen nyugszanak.
A stílus nagyon erősen rányomja a bélyegét a produkcióra, szóval mindenképp szükséges némi nyitottság a megtekintéshez.
Megvalósítás, színészek és konklúzió:
Páratlan látványvilággal operál Tarsem filmje, melybe beleértendők a legváltozatosabb díszletek és jelmezek, ám ha jobban megnézi az ember, és pláne végigolvassa a stáblistán lévő forgatási helyszíneket (Bali, India, Fiji stb.), arra jöhet rá, hogy rengeteg csodaszép táj és épület található a nagyvilágban, és amit elsőnek talán CGI-nak gondoltunk, az bizony a valóságban is létezik (pl. az indiai Chand Baori-kút a rengeteg lépcsővel). Lehet tehát azt mondani, hogy az élet a legjobb forgatókönyvíró, de ezentúl muszáj lesz hozzátenni, hogy igen tehetséges látvány- és díszlettervező is.
A szereplők jók, Lee Pace alakítása rendben van Royként, az álarcos bandita szerepében viszont egészen más stílusban játszik, ami a jó színészvezetés és persze a tehetség jele.
Catinca Untaru nagyon aranyos, és azt is jó látni, hogy nem valami "kitenyésztett", tündi-bündi amerikai gyereksztár-palánta kapta Alexandria szerepét, hanem egy Catincához hasonló, a kamera előtt ennyire természetesen viselkedő kislány.
A többi szereplő is kifogástalanul játszik, és akad köztük számos érdekes, furcsa karakter.
Ha feltétlenül valami negatívumot kellene említenem, akkor a különböző figurák kidolgozottságába lehetne leginkább belekötni, de végső soron egy Grimm-mesében sem elemezgetjük a királyfi, a vitéz szabólegény, és a segítőik motivációit és személyiségét, szóval most se tegyük, ehelyett adjuk át magunkat a fantáziánknak és hagyjuk "legelni" a szemünket és gyermeki(bb) énünket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése