Stuart: Visszapörgetett élet

A legjobb, de egyben legkegyetlenebb forgatókönyvíró maga az élet. Stuart Shorterrel például elég durván elbánt: a fiatal férfit gyerekkorában többször is szexuálisan molesztálták, megjárt több nevelőintézetet, majd az utcára került, ahol alkoholista, drogos, szociopata bűnözővé vált, emiatt többször börtönbe került.

Egy hajléktalanszálláson ismerkedett meg Alexander Mastersszel, aki összebarátkozásukat követően elhatározta, hogy könyvet ír Shorter hányatott sorsáról. A mű végül 2005-ben jelent meg, 2007-ben készült el a filmes, 2013-ban pedig a színpadi adaptáció, ám Stuart már egyiket sem láthatta, 2002 nyarán ugyanis elgázolta egy vonat, és máig nem világos, hogy öngyilkosságot követett el, vagy baleset történt.

A vele történtek jó példa arra, milyen kevés elég ahhoz, hogy valakinek az élete önhibáján kívül jóvátehetetlenül zsákutcába jusson, és ha egyszer a társadalom peremére került, szinte lehetetlen visszakecmeregnie.

A történet:

Alexander Masters egy hajléktalanszállón dolgozik félállásban. Egy napon kiderül, hogy a lakók közül néhányan drogokkal kereskedtek, ezért a szállás vezetőit letartóztatják, később pedig börtönbüntetésre ítélik. Masters kampányt indít az igazságtalan döntés ellen, ekkor ismerkedik meg egy Stuart nevű lecsúszott alakkal, akinek tragikus sorsa annyira megindítja, hogy könyvírásba kezd, ám új barátja javaslatára nem hagyományos kronológiában, hanem fordítva: a jelennel kezdi a történetet, és Stuart elmondásai alapján halad a férfi gyermekkora felé.
Masters számára védence nem csupán egy "érdekes eset", hanem őszintén törődik vele, így személyes motivációja is van arra, hogy felhívja a közvélemény figyelmét a hajléktalanság és a társadalmi leszakadás kiváltó okaira és következményeire.

Sherlock Bane

Amikor ez a film készült, Benedict Cumberbatch Nagy-Britanniában már népszerű tévészínész volt, ám közel sem akkora sztár, mint napjainkban, hiszen hol volt még ekkor a Sherlock.
Amikor ez a film készült, Tom Hardy már feltűnt kisebb-nagyobb szerepekben amerikai filmekben is (pl. A sólyom végveszélyben, Star Trek X - Nemezis), ám a nagy áttörésre (ami esetében a Bronson volt) még várnia kellett.
Ma már mindkét színész meghatározó az Álomgyárban, Cumberbatch kisebbfajta kult-státusznak is örvend, Hardy viszont olykor egészen elképesztő alakításokkal ajándékozza meg a nézőket, főleg azzal, amit a hangjával és a testével művel.

Persze nem csupán a külsőségekről szól David Attwood alkotása, hanem egyrészt életrajzi film, másrészt pedig az "igazi" Stuart Shorter személyén keresztül bemutat egy olyan világot, amiről az átlagember nem sokat tud és persze az angliai útikönyvek sem igen említik.

Ez nem a patkószeg klasszikus esete, amikor egy apróság váltja ki egy emberi sors minden csapását, sokkal inkább arról van szó, hogy sok negatív tényező egyidejűleg találkozik és felerősíti egymás hatását, melyeknek aztán olyan következményei lesznek, amiket csak a börtön, rosszabb esetben a temető képes megállítani.

Megvalósítás, színészek és konklúzió:

Tévéfilmet látunk, ami alapvetően meghatározza a látványt. Ez esetben egyszerűek a beállítások, sok az arcközeli, kevés a gépmozgás, a jelenetek viszonylag rövidek, dominálnak a párbeszédek, nincsenek látványos díszletek, ám ezekre nincs is szükség, hiszen sokkal fontosabb a mondanivaló, no meg a színészek.

Dokumentumfilmekre jellemző bejátszások is akadnak, melyek erősítik a hitelességet; ezekben Stuart rokonai mesélnek interjúkban a férfiról. Fontos, hogy ezen jelenetekben is színészeket látunk, tehát nem Shorter valódi hozzátartozóit, ám a szereplőválogatás kiválóságát bizonyítja, hogy például a Stuart anyját játsszó Nicola Duffett úgy néz ki, mintha tényleg vérségi kapcsolatban állna Tom Hardyval.

Hardy és Cumberbatch egyaránt remekel, előbbi viszont (megint) akkorát játszik, hogy simán lemossa a terepről kollégáját, igaz, Cumberbatch szerepe teljesen más jellegű, kevésbé "látványos", meg persze nem is őróla, vagyis Alexander Mastersről szól a történet.
Hardy 30 éves volt a forgatás idején, és már ekkor is felfedezhetők nála azok az eszközök, melyeket napjainkban is használ, és nem csak arra gondolok, hogy vállal ruhátlan jeleneteket. Görnyedt testtartása, zavaros mimikája, lassú, esetlen mozdulatai, vontatott, nehezen érhető beszéde egyformán fontos karakterépítő, a végeredmény pedig olyan magas színvonalú, hogy a nagy pocsolyán túl ilyenekért minimum Oscar-díjat adnak. Hazájában "csak" egy BAFTA-jelölésig vitte, de azért ez is szép teljesítmény.


Nem hétköznapi film az, ami bár "csak" a tévé számára készül, de aztán megjelenik DVD-n. A Stuart: Visszapörgetett élet abszolút méltó erre az "elismerésre", sőt kiváló alapanyagot is tudna jelenteni egy "rendes" mozifilmhez, és bár aggasztóan magas a történetben az öncélú nyálért kiáltó momentum, hozzáértő kézben elkerülhetők az ilyen tévedések. Reméljük, az amerikai producereket nem fogja érdekelni a züllött hajléktalan sztorija, így Stuart Shorter és Alexander Masters barátsága megmaradhat olyannak, ahogyan e film emléket állít neki.