Kingsman: A titkos szolgálat

A Kick-Ass után Matthew Vaughnt a világ geekjei zseninek kiáltották ki, (hasonlóan Joss Whedonhoz á la Bosszúállók), ám szerintem korai volna még életében piedesztálra emelni, még akkor is, ha sokaknak tetszik, amit csinál.
Vaughn kétségkívül el tud kapni az akcióblődlijeivel egy játékos hangulatot, megvan a jellegzetes stílusa, ezzel együtt viszont a szintén rá jellemző hibákat is menetrendszerűen hozza.

A történet:

A balhés londoni srác, Eggsy Unwin kisgyerekkorában veszítette el apját, akiről csak közel 20 év után tudja meg, hogy a Kingsman nevű szervezetnél szolgált. Amikor az ügynökség egyik tagját megölik bevetés közben, a megüresedett helyet felajánlja a fiúnak egy makulátlan megjelenésű és modorú, de annál veszélyesebb úriember, Galahad, aki ott volt, amikor Eggsy apja meghalt, ezért felelősséget érez az ifjú iránt.

Eközben a világot egy megalomániás milliárdos, Valentine készül radikálisan átalakítani, miután fejébe vette, hogy a Földet kizárólag egyféleképp lehet megmenteni az emberi civilizáció ártalmas hatásaitól, így Eggsynek hamarabb kell akcióba lépnie, mint korábban gondolta volna.

Johnny English Reloaded

Amióta kémfilmek vannak, kémfilm-paródiák is készülnek. Ezek alapvetően két sémára épülhetnek: egy olyan alak a főszereplő, aki totálisan alkalmatlan arra a feladatra, amit el kell végeznie, de végül mégis győzedelmeskedik - véletlenül, vagy mert a kritikus pillanatban nem nyomja fullba a kretént.

A másik verzió szerint egy ócska kavicsból kell briliánst csiszolni jellemzően egy mester-tanítvány viszony keretében, ami gyakran végződik stafétabot-átadással is a történet végén - a mester pedig opcionálisan életben marad, de akár meg is halhat, hogy több érzelmi töltést adjon a cselekménynek és persze meglegyen a személyes érintettség is a főszereplőnél. Men In Black, Nagy durranás 2., az Austin Powers-széria, A szmokinger, Drágám, add az életed, és még hosszan lehetne sorolni...

Megvalósítás, színészek és konklúzió:

  

Hasonlóan a Ha/Verhez a Kingsman is képregény-adaptáció, szóval egyáltalán nem meglepőek az egynémely rajzolt füzetekre jellemző egysíkú karakterek, az érdekes beállítások és persze a látványos akciójelenetek - ugyanakkor mivel mozifilmről van szó, ugyanezek közül nem mindegyik működik egyformán a mozgóképen, hiszen ott mások a szabályok, mint egy képregény lapjain.

A történet meglehetősen egyszerű, sőt azt is mondhatnám, hogy közhelyszerűen elcsépelt, lényegében semmilyen újdonsággal nem szolgál pl. a már említett MIB-hez képest, csak itt neutralizáló helyett esernyő van, és persze szintén az öltöny teszi az embert, de sok minden eléggé hasonló, ergo nem újdonság.

Szép a fényképezés, jó a zene, folyamatos a tempó, akcióból viszont fura mód nincs túl sok, ellenben igen látványosak, igaz, egy Mátrix után nehéz már e téren is újat mutatni, szóval oké, hogy lassítások meg a gravitációt megszégyenítő ugrások, de 2014-ben ez már szinte a minimum.

Nem tudom, hogy a képregényben is így volt-e, de (szerintem) a filmben zavaró a sok csúnya beszéd. Ennek valódi dramaturgiai funkciója nincs (kivéve esetleg Eggsy bunkó haverjainál), a történethez és a karakterekhez semmit nem tesz hozzá a trágárkodás, így ezt nyugodtan el lehetett volna hagyni, mert nem vicces és szükség sincs rá, de közben feleslegesen emeli a korhatár-besorolást.

A figurák nem bántóan, de eléggé sablonosak, valódi személyisége senkinek sincs, csupán amennyire szükséges, hogy a néző tisztában legyen azzal, ki a rossz- és ki a jófiú. Szerencsére a színészek kivétel nélkül remekelnek, így a hiányérzetet sikerül háttérbe szorítani.

Colin Firth-t érdekes akcióhősként látni, és mivel az ő imázsa a skatulyából előhúzott brit gentleman, pörgő-forgó gyilkológépként látva érdekes kontraszt jön létre.

Taron Egertonnak ez az első nagy mozija, de ahhoz képest gond nélkül megoldja a rá osztott feladatot, és attól sem esik kétségbe, micsoda színészkollégákkal kell együtt szerepelnie.

Samuel L. Jackson számára nagyon jól állnak a negatív figurák, és ez akkor is így van, ha egy komikus csibészt kell ripacskodva játszania, aki pöszén beszél, elegáns frakkhoz is színes baseball-sapkát vesz fel, és általában olyan, mint egy Bill Gates- vagy Steve Jobs-paródia.

Sofia Boutella, vagyis a pengelábú Gazelle kétségkívül az egész film legötletesebb és legjobb szereplője, egyszerre eyecandy és a legemblematikusabb Bond-gonoszok előtti főhajtás, akihez talán csak Jaws vagy Oddjobb mérhető.

Mindenképp meg kell említeni a nagy öreg Michael Caine-t és Matthew Vaughn egyik szerencsemalacát, Mark Strongot, ill. Mark Hamillt, aki egy kisebb szerepben látható.


A közepes történetet a szintén nem túl acélos karaktereket alakító színészek viszik el a hátukon igazán, na meg az angol életérzés finom paródiája. Akad némi társadalomkritika is, ami szerint kb. mindenki birka, és a telefonján keresztül bármire rávehető, ez pedig minimum elgondolkodtathatja az embert arról, hogy a különféle kütyüink valóban jobbá teszik-e életünket, vagy csak digitális kolompok.
A film alapvetően nem rossz, kellemes kétórányi kikapcsolódás, csak épp nem sok emlékezetes vagy újszerű akad benne. A templomi hentelésért azért mindenképp érdemes megnézni.