Néhány éve akkorát szólt a Bosszúállók, mint egy lezuhanó S.H.I.E.L.D.-helibázis, ezek után várható volt, hogy a Marvel/Disney rátesz egy még nagyobb lapáttal a második részre. Ahogy egy valamirevaló folytatásban lenni szokott (lennie kell), minden, ami volt, nagyobb, hangosabb, több és hosszabb lett. Ez persze nem mindig jelent minőségi emelkedést is, és ami azt illeti, az Ultron korát sem lehet túlzott egyediséggel vagy újdonsággal vádolni, hiszen Joss Whedon egy macskaugrásnyira sem hagyta el a jól bevált, kitaposott ösvényt, ám panaszra így sem lehet oka a rajongóknak; jó két órányi zúzás dominál az új filmben, és Loki jelenlétét sem hiányoljuk annyira, hiszen van helyette egy legalább ugyanannyira markáns ellenfél.
A new yorki események (és az Amerika kapitány 2.) után nem sokkal járunk. A Bosszúállók csapata az összeomlott S.H.I.E.L.D. örököseként tevékenykedik. Első számú feladatuk, hogy megállítsák a HYDRA terjeszkedését, ennek eredményeképp sikerül is lekapcsolniuk a szervezet egyik nagy hatalmú vezetőjét. Ugyanekkor Tony Stark figyelemreméltó felfedezést tesz: az elfoglalt sokoviai bázison a Hydra mesterséges intelligenciával kísérletezett. Stark elviszi a fejlett programot a csapat új főhadiszállására, ahol Dr. Bannerrel és J.A.R.V.I.S.-szal teszteket kezdenek végezni, ennek nem várt eredményeként pedig öntudatra ébred az Ultron nevű mesterséges személyiség, amely robottestet épít magának, hogy véghezvigye grandiózus tervét, ami az emberiség létét fenyegeti.
Én, a pusztító robot
Van itt minden, mi Marvel-fanatikus szem-szájnak ingere: törés-zúzás, poénok, a kötelező Stan Lee-cameo, karizmatikus főgonosz, még karizmatikusabb főgonosz-"klón", és persze új szereplők. Ja, és a bónusz-jelenetben Thanos.
Magas fordulatszámon pörög a cselekmény, unatkozni egy pillanatra nem fogunk, ugyanakkor arra is jutott idő, hogy bemutassák a szereplők közötti viszonyok alakulását. Ez ugyan olyan egyszerű, mint egy fakocka, mégis jó látni, hogy Joss Whedon többet akart sima papírmasé karakterek ide-oda pakolgatásával két akciójelenet között (más kérdés, hogy ez mennyire jött össze neki).
Kissé sok a szereplő (még War Machine, a Sólyom, Dr. Selvig, Nick Fury és Maria Hill is feltűnik, Phil Coulson viszont kimaradt, noha - spoiler! - az Agents of S.H.I.E.L.D.-ben kiderült, hogy életben van), és muszáj mindegyiknek megadni az őt megillető perceket, de ez egész jól sikerült, egyik sem nyomja el a másikat, persze akad néhány figura, ami nyugodtan végezhette volna DVD-extraként, mert a történethez nem sokat tesz hozzá.
Alapvetően arról van szó, hogy aki látta a korábbi Marvel-mozikat, már úgyis mindenkit ismer, tudja, hogy ki mit és hogyan csinál, ezért aztán nincs szükség arra, hogy ebben a filmben újra bemutassák pl. Thort, a Vasembert, vagy Amerika kapitányt, és a köztük lévő kapcsolatot. Ez valahol jó, mert azt kapjuk, amit korábban is, de rossz, mert elmúlt az újdonság varázsa, és a szereplők jellemében nincsen számottevő fejlődés.
Azért Whedon is érezhette, hogy valamit mégis muszáj lesz villantania, ezért dobhatta be a Bruce Banner és Natasha Romanoff közötti szerelmi szálat, ill. mutatta be Sólyomszem családját, ám igazából ezek sem nyomnak túl sokat a latban, hiszen annyira egyszerű, mondhatni: iskolás fordulatok.
Megvalósítás, színészek és konklúzió:
Technikai szempontból gyakorlatilag egyenlőségjelet lehet tenni az első és második rész közé. A fényképezés, a zene, a tempó, a ritmus, a látvány, a trükkök... minden pontosan olyan, mint 2012-ben, csak most mindenből egy kicsit többet kap a néző.
A történet kellően nagyszabású, ám nincs benne igazán érdekes, eredeti momentum, csak a szokásos világmegnetésről van szó az aktuális rosszfiútól, így bár a tökéletes szórakozás garantált, nem sok emlékezetes pillanat van, igaz, az ehhez hasonló popcorn-moziknak nem is ez a céljuk.
A színészek jók, mindenki hozza a szokásos szintet, RDJr. továbbra is szuperlaza (bár nem annyira, mint a saját filmjeiben), Hulk szókincse ezúttal sem lép túl a Rrraaaaaaaarrrr!-on és ennek kombinációin, Scarlett Johansson pedig még mindig nagyon dögös.
Aaron Taylor-Johnson Higanyszála elmegy, viszont a karaktert milliószor jobban mutatták be az X-Men: Az eljövendő múlt napjaiban, Elizabeth Olsen Skarlát boszorkánya ehhez képest sokkal erősebb hangsúlyt kap, nem csak üres biodíszlet.
Míg az "élő" szereplők jobbára átlagosan teljesítenek (leginkább azért, hogy társaikra is jusson idő), addig az utómunkában létrehozott figurák jóval érdekesebbek náluk.
Bár Ultron motivációja nem túl eget rengető (mert éppenséggel a földet akarja alaposan megrengetni...), de amit csinál, azt legalább stílusosan teszi, ez pedig leginkább az őt megszemélyesítő James Spader érdeme, aki elő is játszotta a robot mozdulatait és a hangját is kölcsönözte számára. Talán sokakat váratlanul ér majd, hogy a színésznek sikerült Ultron karakterébe belecsempésznie némi humort is, ami azért - valljuk be - nem épp konvencionális "jellemvonás" egy géptől, ami el akarja pusztítani az emberiséget.
Vízió, azaz J.A.R.V.I.S. és Ultron mesterséges intelligenciáinak "keveréke" viszonylag kevés vászonidőt kap, ám Paul Bettany (aki eddig "csak" Jarvis hangja volt) prezentálásában mindenképp a film legjobb pillanatai közé tartozik, mivel egy eleve kidolgozottabb figura egyfajta variációjáról van szó. Külön érdemes itt megemlíteni az Ultronnal közös jelenetét, amikor az emberekről beszélgetnek.
Tipikus nyári blockbuster-mozi a Bosszúállók 2., ami csalódást nem fog ugyan okozni, de komoly katarzis-érzést sem, bár tény, hogy az ilyesmire újabban keveseknek van igénye. Látvány, bunyó, akció, CGI-orgia, ezek jelentik a film alapját, a szereplők pedig megfelelően asszisztálnak mindehhez. A szórakoztatás a kizárólagos cél, ennek pedig a produkció maximálisan eleget is tesz. Személy szerint egy kicsit többet vártam, valami mást, valami újszerűbbet, de készséggel elfogadom, hogy ez egy másfajta igényeket kielégítő, más célcsoportot kereső film, és a maga műfaján belül remekül teljesít.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése