Blue Dream - Kék álom

Nemrég megkeresett Elekes Gergő, veszprémi független alkotó, hogy figyelmembe ajánlja tavaly készült, néhány perces dokumentumfilmjét. Kérésének örömmel tettem eleget, hiszen a Filmkocka számára nagy megtiszteltetést jelent, ha alkalmasnak tartják arra, hogy véleményt formáljon - ez esetben Gergő kisfilmjéről.

Háttér:

Galambos Kingáról 2011 tavaszán derült ki, hogy súlyos beteg: testében rákos daganatot találtak. Nem sokkal később megműtötték, kivették az egyik veséjét, majd megkezdődött a "szokásos" kemoterápiás kezelés, ami hónapokkal később, ősszel ért véget.

Kinga 2014-ben három aranyéremmel ért haza a Varsóban megrendezett ötödik Onko-Olimpiáról, vagyis a rákból gyógyuló gyermekek sportversenyéről.

Előre, még ha fáj is.

A rákról könyvet írni, filmet készíteni alapvetően "hálás" téma, a "siker" szinte garantált, hiszen ki az, aki közömbös maradna egy ilyen kórral szemben? Mivel a daganatos megbetegedések Magyarországon a második legfőbb haláloknak számítanak, a statisztikák alapján elmondható, hogy átlagosan minden negyedik családban előfordult már ilyen eset.

Az érintettek többféleképp élhetik meg az állapotukat; vannak, akik teljesen magukba zuhannak, elveszítik életkedvüket, mások a "szerencsére" bízzák magukat, megint mások pedig elhatározzák, hogy életben maradnak, mert - hangozzék ez akármilyen közhelyesen - átkattintották magukban azt a bizonyos kapcsolót.

A pozitív hozzáállás nyilván nem minden, ám az orvosi kezelés nem biztos, hogy elég. Érdemes elolvasni Csaba történetét, így lesz némi fogalmunk arról, mit is kell érteni a rákkal való küzdelem alatt - és akkor azzal is tisztában leszünk, hogy Kinga min ment keresztül. Számára a "nagy kékség", a kék álom volt az, amihez mindig visszatérhetett, ami célt és kitartást adott neki.

Megvalósítás és konklúzió:

Elekes Gergő alkotása egy filmetűd, azaz "költői kisfilm, amely elsősorban az emberi bensőben lezajló folyamatok képi ábrázolására vállalkozik". Gergő "vállalkozott" és sikerrel járt.

Ha eltekintünk a főcímtől és a stáblistától, akkor alig 3,5 percnyi "tiszta" játékidő marad, ám ebben alkalmasint több van, mint egy másfél órás, "nagy" dokumentumfilmben, és noha minden "csak" jelzésértékszerűen jelenik meg, a történet így is kerek egészt képez.

A néhány mondatnyi narrációban Kinga kvázi összefoglalja mindazt, amit egy "igazi" doku a klasszikus "beszélő fejek" eszközével 50-90 percben fejtene ki - ám ahhoz, hogy az üzenet célba érjen, ez is bőven elegendő, és itt jöhet rá a néző, hogy tulajdonképpen semmit nem kell túldumálni, mert a dráma és a szereplővel, a helyzetével való azonosulás anélkül is létrejön.
Lám, a "rákos" filmekben (pl. 50/50, Lány kilenc parókával, Csillagainkban a hiba stb.) gyakori zokogós dramaturgia, az olyan jelzők használata, mint a "szörnyű", a "borzalmas" és a többi, tulajdonképpen felesleges és gyakran öncélú.

Nagyon szép a fényképezés, a csupán pár rövid snitt erejéig látható "konkrétumok" pedig (pl. a naptár, a gyógyszerek, a fésű) "nagyobbat ütnek", mintha mindent direktben látnánk, ill. ezzel párhuzamosan jelenik meg az uszoda is, ergo a vágás is jó (egyfajta flashbackes szerkezetet eredményezve).
Apró benyomások, pillanatok, életképek teszik "földöntúlivá" a látottakat, rávilágítva, hogy akár egy beteg, akár egy már gyógyultnak nyilvánított páciens számára mennyire fontosakká válnak azok a dolgok, színek, formák, tárgyak, melyeket korábban talán észre se vett, de idővel megtanulta őket értékelni. Az élményt - a narráción túl - a halk zenei aláfestés teszi teljessé.


A kevesebb néha több. Elcsépeltnek számít ez a mondás, ám attól még igaz.
A Blue Dream - Kék álom önmagában is megállja a helyét, de akár úgyis lehet rá tekinteni, mintha egy hosszabb film előzetese volna, ám egyáltalán nem biztos, hogy utóbbit "el kellene készíteni". A mondanivaló így is világosan "átjön", ennél többre pedig nincs mindenáron szükség.
Ha akármilyen téren motiváció kellene, Galambos Kinga példája mindenki - egészségesek és betegek - számára egyaránt követendő.