Snowpiercer

Két Amerika kapitány és Bosszúállók között Chris Evans csendben leforgatott egy remek kis disztopikus sci-fi-akciót, ami simán lenyomja a pajzsos igazságosztó kalandjait. Hogy ennek ellenére a Snowpiercer miért nem jutott el a hazai mozikba, és DVD-n sem adták ki, az igencsak nagy rejtély, hiszen Evans neve mifelénk is egész jól cseng a Marveles mozijai kapcsán, ha pedig egy fogalmazó képes egy Asylum-"filmet" Magyarországon mozikban elsütni, akkor gyakorlatilag bármit el lehet.

Ne akarjuk megérteni, hogy nálunk jellemzően miért inkább a sz@rt mutatják be, míg az igényesebb, jobb filmeket nem ritkán mellőzik, legyen elég annyi, hogy a Snowpiercer méltatlanul kerülte el (eddig) kishazánkat, de az internetnek hála ez nem jelent akadályt a megnézéséhez és értékeléséhez.

A film egy 1982-es francia képregény, a Le Transperceneige alapján készült. Néhány évtized múlva a globális felmelegedés olyan mérvű problémákat okoz, hogy az emberiség kidolgoz egy módszert, amivel hatásosan lehűtheti a bolygót. Az atmoszférában egy CW7 nevű vegyületet szórnak szét, ám a dolog túl jól sikerül, és extrém jégkorszak köszönt be, aminek következtében a Föld felszíne gyakorlatilag lakhatatlanná válik és minden élet kipusztul.

A megmaradt emberiség egy, az egész bolygót behálózó, közel félmillió kilométer hosszú sínpályán száguldó, óriási vonatszerelvényben húzza meg magát, ami vég nélkül rója a köröket a halott planéta felszínén, és csak onnan lehet tudni, hogy újabb év telt el, hogy áthaladnak egy oroszországi viadukton (mivel a vonat éppen egy esztendő alatt teszi meg egy teljes távot).

A szerelvény társadalmi osztályok szerint különíti el a lakóit; az elülső kocsikban élnek a gazdagok, akik jó dolgukban azt sem tudják, mit csináljanak, míg leghátul a szegények nyomorognak, akiket "uraik" nagy kegyesen "proteintéglákkal" etetnek (amikről ne tudjuk meg, miből készülnek...). Egy dolog közös a megmaradt emberekben, de a kiváltságosok részéről mindenképp: a Noé bárkája-szerű vonatot annak idején kitaláló, Wilford nevű ember az eltelt évek során egyfajta groteszk vallási alakká magasztosult, akit soha nem látott senki, de mivel neki köszönhető a túlélés, őt és a "Szent Mozdonyt" is fanatikus tisztelet övezi. A nyomorgók többször is megpróbáltak kitörni tarthatatlan helyzetükből, de a különféle lázadásokat és forradalmakat rendre leverték. Egy Curtis nevű férfinak azonban most van egy terve...

Odáig nem merészkednék, hogy zseniálisnak nevezzem a filmet, ám ettől még tény, hogy az elmúlt évek egyik legérdekesebb és legintelligensebb alkotásai közé sorolható, ami egyrészt a kiváló alapanyag miatt, másrészt pedig a dél-koreai Bong Joon-ho miatt van, aki az európai grafikus novellát ázsiai filmes stílusban rendezte meg (az egyik producer ráadásul az Oldboyos  Park Chan-wook volt).

Nyilván lehetetlen egy képregényt maximális módon filmre adaptálni, minden elemét a lehető legtökéletesebben átemelni a rajzolt lapokról a filmkockákra (kivétel talán Sin City és a 300...), ha másért nem, akkor azért, mert a rajzok nem képesek visszaadni a film kameramozgásait, ezért aztán általában egy ilyen adaptáció bizonyos kompromisszumokra kényszerül. Hol többre, hol kevesebbre, ebben az esetben viszont inkább egy feldolgozásról van szó, ami megtartotta a képregény-sorozat legjobb tulajdonságait - legfőképp a mondanivalóját -, de kiegészítette azt filmes jellemzőkkel. (Vagyis ugyanazt csinálta, mint jobb pillanataiban a Marvel/Disney és a DC/Warner, csak kicsiben.)

A végeredményben megtalálható a nyomasztó hangulat, az amerikai stílustól különböző beállításokkal tarkított, kiváló fényképezés, az ázsiai filmekből ismerős brutalitás (vö. baltás mészárlás vs. Oldboy folyosós-kalapácsos jelenete), furcsa, olykor tipikus karakterek, és remek színészi alakítások.

Chris Evans alig ismerhető fel Curtisként, alakítása viszont tökéletesen feledteti A Fantasztikus négyes állandóan jópofizó Fáklyáját, ehelyett egy érett és abszolút korrekt, színvonalas színészi előadást produkál. Ez alapján simán elmondható, hogy Amerika kapitánynál sokkal-sokkal több van Evansben, és ha a jövőben is vállal ehhez hasonló, kifinomultabb szerepeket, akkor könnyedén ki tud majd lépni a jóképű-kockahasú színészek skatulyájából.

Jamie Bell jól megnőtt a Billy Elliot óta, és azóta ő is ide-oda váltogat a szerzői(bb) filmek (pl. Jane Eyre) és a szuperprodukciók (pl. Tintin kalandjai) között, tehetségéhez azonban továbbra sem fér kétség. Edgar karaktere talán nem túl eredeti, de mégis érdekes, pláne annak ismeretében, ami a film vége felé elhangzik róla.

John Hurt - nagyon testhezálló szerepben - egy idős szellemi vezetőt játszik, aki életkora és az ebből fakadó tapasztalatai miatt válhatott a rongyos sereg vezérévé. Ő az, aki még jól emlékszik az eljegesedés előtti időkre, ugyanakkor a vonat titkát is ismeri. Viszonylag kisebb, de annál jelentőségteljesebb karakter Gilliamé, ráadásul azt is megtudhatjuk róla, miért hiányzik legalább egy végtagja.

Ha a film nem is, Tilda Swinton alakítása mindenképp zseniális. Elképesztő, mennyire jól hozza Mason miniszter visszataszító figuráját; minden mozdulata, hanglejtése, kiejtése, egész megjelenése tökéletesen megteremti a karaktert. Swinton tehetségét bizonyítja, hogy (m)ennyire szélsőséges tulajdonságú alakokat is képes jól eljátszani; hol rendkívül visszafogottan és egyszerű színészi eszköztárral (pl. Halhatatlan szeretők), máskor pedig szinte paródiába hajló, eltúlzott, karikatúraszerű módon.

Az ilyen disztopikus történetekben elő szokott fordulni valamilyen orákulum- vagy megváltó-szerű karakter (lásd pl. Mátrix vagy Felhőatlasz), aki valamiféle jóstehetséggel bír, ám közben ugyanolyan esendő, mint bárki más. Ebben a filmben ezt a figurát Yonának hívják, akit a dél-koreai Ah-sung Ko alakít, míg apját, a vonat hajdani biztonsági szakértőjét Kang-ho Song. Utóbbi kissé emlékeztet az Oldboy Oh Dae-sujára - és nem csak külsejében; a két furcsa karakter és az őket játszó színészek szokatlan megjelenése egyaránt hozzájárul a film remek atmoszférájához.
Nem szabad megfeledkezni Ed Harrisről és Octavia Spencerről sem, akik bár kisebb szerepekben tűnnek fel, de főleg előbbié annál fontosabb (direkt nem spoilerezek).

Az operatőri munka elsőrangú. A film egész hangulatához alaposan hozzájárul az alacsonyra szaturált, fakó színvilág (amivel viszont éles kontrasztban áll a gazdagok részlegének harsány színessége), de a rendelkezésre álló, szűkös teret is sikerült jól kihasználni, miközben a beállítások nem válnak önismétlővé vagy unalmassá, ellenben olykor kellően klausztrofobikus érzetet keltenek.

A díszletek és a jelmezek a film látványvilágának kétségtelenül legjobban sikerült elemei, hiszen a történet lényegében végig belsőkben zajlik, ezért nagyon fontos, hogy a néző pontosan tisztában legyen a különböző társadalmi osztályok környezete és megjelenése közötti különbségekkel. Legutóbb talán Az éhezők viadalában lehetett hasonlót látni, ahol ennyire hangsúlyos volt a különböző rétegek közötti eltérés.

A vizuális effektusok teljesen korrektek, hozzák a napjainkban elvárható magas színvonalat, ráadásul havas-jeges tájakból, fagyott nagyvárosokból idáig nem sokat lehetett látni filmekben.

Általában véve elmondható tehát, hogy a Snowpiercer az átlagos moziknál lényegesen jobb, érdekesebb és elgondolkodtatóbb, néhol kicsit Zöld szójás és Elysiumos, megjelenik a megváltó- és az Ádám-Éva-motívum is, akadnak benne látványos akciójelenetek (szerencsére nem sok), és bár néhány karaktert láthattunk már más filmben (pl. a szűkszavú, öltönyös gyilkológépeket), végre akadnak újdonságok is, a rendező pedig nem az unalomig ismert (amerikai típusú) dramaturgiát követi végig. Megnézése különösen ajánlott.