Justice League - Háború
Ami a Marvelnél a Bosszúállók (a Bosszú angyalai), az a DC-nél az Igazság Ligája. A két szuperhős-csapat a két legnagyobb amerikai képregénykiadó zászlóshajója, így nem csoda, hogy élőszereplős és/vagy rajzolt filmjeikben is gyakran dolgozzák fel a kalandjaikat. Miközben a Marvel iszonyatosan elhúzott riválisa mellett a mozifilmek tekintetében (számban és színvonalban is), addig a DC az animációk terén teljesít sokkal-sokkal jobban, és ennek csak egyik oka az, hogy több rajzolt alkotással büszkélkedhetnek. Valamiért nem megy nekik az élőszereplős rész, kivéve persze Tim Burton első Batmanjét és az üstökösként ragyogó Sötét lovag-trilógiát (ha az elmúlt 25 év filmjeit vesszük), de a többi valahogy nem az igazi. Sok a pénzügyi és kritikai bukta (pl. Macskanő, Zöld lámpás), máskor meg ugyan anyagilag rendben van a filmjük, de a végeredmény finoman szólva is középszerű lesz (pl. Az acélember). És persze akad néhány se ilyen, se olyan, amit a világ egyik fele szeret, a másik meg utál (pl. a Watchmen). Ehhez képest a DC-s rajzfilmek szinte mindig jók, míg a Marvelesek többnyire csak közepesek.
Amíg 2017-ben bemutatják az élőszereplős Justice League-mozit, addig még sok gigabyte fog lefolyni a Warner Animation lomtárjaiba; ennek idei eredménye a Háború alcímű film, amely egy 2011-es képregényen alapul. A történet röviden annyi, hogy idegen lények (paradémonok az Apokolipsről) különféle gépezeteket helyeznek el a világ nagyvárosaiban, így Metropolisban, Gothamben és Star Cityben is, ezért Batmanre, Supermanre, Zöld Lámpásra, a Villámra, Shazamre, Wonder Womanre és Kiborgra hárul a feladat, hogy megállítsák a Földet elfoglalni akaró Sötétség urát.
Megint csak nem a gyerekek a célcsoport, hiszen nagyon sok és intenzív az akció, akad néhány csúnya szó is (ugyan nem fuck, de egy shit és egy son of a bitch), és némi vér is van (Darkseidnak konkrétan kifolyik mindkét szeme), szóval a DC - szerintem helyesen - folytatja azt a tendenciát, amit korábban elkezdett, és egy idősebb közönséget igyekszik megszólítani; olyan fiatalokat vagy fiatal felnőtteket, akik gyerekként olvastak képregényeket, ugyanakkor az ingerküszöbük ma már magasabban van ahhoz, hogy egy átlagos történetet mutassanak be nekik. (A képregényekben ez az újrakezdés-frissítés-modernizálás a The New 52 gyűjtőcímet viseli.)
A The Flashpoint Paradoxhoz és A sötét lovag visszatérhez hasonlóan ez is egy erőszakosabb, realistább, "mozifilmesebb" feldolgozás, ahol jobbára a vég nélküli zúzáson van a hangsúly, viszont a karakterek is többé-kevésbé kidolgozottak, ill. akadnak üdítő pillanatok is két harc között, pl. a Zöld lámpás és Batman közötti csipkelődések vagy Wonder Woman első találkozása a fagylalttal, ugyanakkor láthatjuk Kiborg létrejöttét is, csakúgy, mint az egész csapat újragondolt megalakulását.
Azzal együtt, hogy a történet nem igazán bővelkedik drámai fordulatokban, és különösebb mondanivalója sincsen, gond nélkül működik, és a szórakozáshoz olykor ennyi is éppen elég.
Avengers Confidential - Black Widow & Punisher
Lehet, hogy a Marvel jócskán elhúzott a DC mellett élőszereplős filmek tekintetében, de azért animációs fronton is próbálja odatenni magát, még ha itt szerényebb eredményeket tud csak felmutatni, mindenesetre a 2014-es "összecsapásuk" eredménye közel azonos.
Bár a DVD/BR-borító alapján mást várnánk, de az Avengers Confidential: Black Widow & Punisher ugyanúgy egy kőkemény anime, mint a korábbi Madhouse-os filmek (pl. Blade, Vasember, Rozsomák, X-Men). Szintén ne tévesszen meg senkit az, hogy a borítón ott feszítenek a Bosszúállók, mert csupán a film végén tűnnek fel, és akkor is csak apró szerepekben.
A történet abszolút központi figurája a S.H.I.E.L.D.-ügynök Fekete Özvegy és a magányos bűnvadász, a Megtorló, akik egy félresikerült akciót követően együttesen erednek a Leviathan nevű terrorista szervezet nyomába.
Végre nem egy filozofikus Marvel-anime (mint az Iron Man - Rise of Technovore), hanem egy nyugati típusú sztori, annak megfelelő cselekménnyel és dramaturgiával. Nem azt mondom, hogy ne legyen egy anime gondolatébresztő, csak ez egyrészről nem mindig elvárás, másrészt pedig nincs is rá feltétlenül szükség (vagy az alapanyag alkalmatlan hozzá). A lényeg, hogy ebben az esetben a mélyenszántó gondolatiságot elhagyták az alkotók, ehelyett viszont a legjobb japán animékra jellemző stílussal, látványvilággal és dinamikával ruházták fel filmjüket. Ennélfogva az Özvegynek még mindig nagyok a mellei (amennyiben valaki erre gerjed egy rajzfilmben), a Megtorló kegyelmet nem ismerő gyilkológép, ám szerencsére a figurák emberi(bb) oldala is fontos hangsúlyt kap, így a végeredmény nem csak 83 percnyi, agyatlan törés-zúzás lesz.
Az akciójelenetek, lövöldözések és verekedések a DC-s rajzfilmekhez hasonlóan roppant látványosak és filmszerűek, realisták (értsd: olykor véresek és brutálisak is, bár ez szintén animés tulajdonság), a kézzel és számítógéppel rajzolt részek remekül kiegészítik egymást, és még azzal sincs gond, ha a legnagyobb bunyóba a Hulk is betoppan.
Szokványos a történetvezetés, és a drámai fordulatok sem épp mai találmányok (pl. Elihas Starr pálfordulása), de ez néha nem is akkora baj, hiszen a közönség sokszor éppen ezt várja el a pénzéért.
Marvel Comics vs. DC Comics 2014: 1:1
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése