The Battery - Eltűnő hullámok

The Battery

Két fiatal srác magányosan kóborol Amerika elhagyatott országútjain. Bár korábban egy csapatban baseballoztak, nem nagyon ismerik a másikat, de mégis egymásra vannak utalva, ugyanis az emberek zombikká változtak, és most az élőkre vadásznak.

Jeremy Gardner mindössze hatezer, ismétlem: hatezer dollárból (1,3 millió Ft), két hét alatt, egyetlen digitális fényképezőgéppel forgatta, és Adobe Premiere Proval vágta össze ezt a minimál kamaradrámát, amely hangulatában és mondanivalójában simán maga mögé utasít olyan szuperprodukciókat, mint pl. a Z világháború vagy a Resident Evil-sorozat.

Ez amolyan szegényember zombifilmje, de ez a jelző is csak udvariasság, hiszen nem sok csoszogó halottal találkozni, és kinézetre azok sem nagy eresztések, hanem tipizált alakok, ahogy azt annak idején Romero mester megálmodta (hörgés, néhány seb, tántorgás), ám ez a film nem is erről szól, hanem Mickey és Ben kapcsolatáról, egymáshoz fűződő viszonyáról, annak alakulásáról egy összeomlott világban. Igaz, ez a kényszerhaverság sincs túl bő lére eresztve, de azért legalább a két eltérő karakter megfelelően különbözik egymástól annyira, hogy arra már fel lehet építeni a dramaturgiát és a cselekményt.

Mickey még hisz a régi értékekben, ragaszkodik bizonyos emberi normákhoz, míg Ben inkább nem gondolkodik ilyesmin, igyekszik lazán felfogni a történteket és legjobb tudása szerint alkalmazkodni a megváltozott állapotokhoz. Kettejük eltérő felfogása a legfőbb konfliktusforrás, és e gondolkodásmódok alakulása, egymáshoz való idomulása adja a film gerincét. Talán kicsit jobban is ki lehetett volna ezt dolgozni, lehetett volna kissé mozgalmasabb a cselekmény, de azért nagy baj így sincsen.

Meglehetősen vizsgafilm-stílusa van a kész műnek, "profi amatőr" munka, de mindenképp jó értelemben. Nagyon jók a hosszú snittek (pl. Ben a kocsiban egy jó 10-15 perces, vágás nélküli jelenetben), jók a zenék, és ügyesek a színészek, akik közül az egyik maga az író-rendező.

A The Battery a bizonyíték arra, hogy gyakorlatilag nulla pénzből ki lehet hozni egy jó filmet. A hatezer dollár itt is inkább a zenei jogdíjakra, kellékekre, engedélyekre, ilyesmikre mehetett el. Ideje egy rohadt nagy fityiszt mutatni az ún. döntéshozóknak meg a stúdióknak, és egyszerűen csak el kell kezdeni filmezni. Ha elég jó a végeredmény, lehet házalni forgalmazóknál, de ha ez nem megy, akkor sem kell drága pénzért filmkópiát csináltatni és megpróbálni mozizni, hanem el kell menni fesztiválozni, és csinálni egy magánkiadású DVD-t. Gerillamarketing, gerillaforgalmazás.

Eltűnő hullámok

Lukas egy különleges agykutatás résztvevője. A kísérlet arra próbál választ találni, hogy lehetséges-e belépni egy másik ember tudatába. A férfi egy kómás beteghez "kapcsolódik", akiről rövidesen sok mindent megtud, egy idő után pedig bele is szeret a lányba. Ragaszkodása addig jut, hogy a "valódi életre" is kihatással lesz.

A film megnézése előtt olvastam egy kommentet egy fórumon, miszerint "Hosszú, és unalmas. A sejt sokkal jobb volt.". Csak sajnálni tudom az illetőt, akinek mindössze ennyi jött le ebből a filmből. Egyrészt nem hosszú, mivel alig két órás, és vannak ennél jóval rövidebb fércművek is. A 124 perc átlagosnak mondható. Másrészt nem unalmas, bár az tény, hogy egy picivel gyorsabb tempót elviselt volna, ugyanakkor sehol nincsenek unalmas részek, még akkor sem, amikor hosszan látunk egy jelenetet. Harmadrészt pedig nagyon nem kéne egy napon említeni A sejttel, hiába vannak hasonló momentumai a két filmnek, ettől még az égvilágon semmi közük egymáshoz.

Nekem sokkal inkább az Egyenesen át jutott eszembe, ahol újra és újra meghalnak a szereplők, majd visszatérnek, hogy beszámoljanak a tapasztalatikról, ill. ott is kihatással vannak a valóságra az "odaát" látottak. De még ez sem igazán jó hasonlat. Mindegy, nem kell feleslegesen hasonlítgatni, mert ez egy önálló film, ezért önmagában kell értékelni.

Lecsupaszítva a fantasztikus elemeket, ez egy szerelmi történet, ami kissé szürreális módon kerül bemutatásra, de ha belegondolunk, akkor nem sokban különbözik egy hétköznapi esettől, ahol adott egy pár, de a férfi/nő találkozik egy másik nővel/férifval, és ezért dobja a korábbi partnerét. Lényegében erről van szó a filmben is, csak éppen nem szokványos módon történik a találkozás. Más dolog, hogy kell egy minimális ész ahhoz, hogy a néző értelmezni tudja, mit lát. Egyesek képesek erre, mások pedig Sejteznek. Nem vagyunk egyformák...

Le a kalappal a litvánok előtt, hogy ilyen filmet hoztak össze! Újabb jó példa arra, miért nem működik a magyar filmgyártás: egy ilyen történetre SOHA nem adnának pénzt Vajnáék, holott alig kellene hozzá néhány díszlet, két jó színész, és egy ügyes operatőr. A sztori annyira nem tipikus, annyira nem köthető egyetlen nemzethez sem, hogy minden további nélkül eladható az egész világon, szóval ahogy a litvánok, úgy akár a németek, amerikaiak, de akár a kínaiak is ugyanígy leforgathatták volna, a mondanivaló mit sem változott volna. De nem, ilyesmire nálunk garantáltan nem adnának pénzt, mert a magyarnak bugyuta vígjátékok és a múltban vájkálás valók (tisztelet a kivételnek), akinek meg mindez nem tetszik, az elmehet a búsba. Eközben meg a térség filmipara fényévekre húz el mellettünk (románok, lengyelek, szerbek...), de ez senkit sem zavar.

Kristina Buozyte filmje néhol tehát szürreális (pl. néhány kameramozgás és beállítás), a zene is furcsa, sokszor dallam nélküli hangokból áll, az operatőri munka nagyon jó, és a színészek is kiválóak. Egyedül a tempó, ami egy picivel lehetne pergőbb néhol, de nagyjából ennyi negatívumot tudok csak elmondani.