A "régi" és "új" Robotzsaru kapcsán elkerülhetetlen az összehasonlítás - és erre az alkotóknak is számítaniuk kell(ett, amikor úgy döntöttek, hogy remake-elik az 1987-es, eredeti filmet). Ennek fényében kijelenthetem, hogy Paul Verhoeven mozijának nincs semmi félnivalója fiatalabb "vetélytársától".
Ez azt jelenti, hogy az új Robotzsaru rossz film? Nem. Akkor jó? Az sem. De ha nem ilyen, és nem is olyan, akkor viszont milyen? - jön a logikus kérdés. Nos, átlagos, a kornak és a korszellemnek megfelelő, korrekt iparosmunka, a megszokotthoz képest némileg intelligensebb történettel, melyben nagyobb hangsúlyt kap az ember és gép összefonódása, és az ebből származó erkölcsi-etikai kérdések boncolgatása, mint Verhoeven filmjében, ahol ezt sokkal egyszerűbben tudták le. Persze az is igaz, hogy amit José Padilha verziójában kimondanak, arra egy józanul gondolkodó ember önmagától is rájön, amikor az eredeti filmet nézi, de azért szájbarágásról így sem beszélhetünk, ami dicséretes, ha azt vesszük, hogy az Álomgyár általában hülyéknek vagy gondolkodni képtelen lényeknek tekinti a közönségét.
A történet (és annak íve) többé-kevésbé hasonló, de inkább csak alapjaiban; a cselekmény szinte teljesen más, sok szereplőt kihagytak, megváltoztattak, vagy új karaktert hoztak be. Összességében egy tipikus plázafilmmel van dolgunk, leginkább a Star Trek - Into Darknesshez és a Bosszúállókhoz tudnám hasonlítani - azok minden előnyével és hátrányával együtt: rendkívüli látvány, sok CGI, de kissé egyszerűcske és kiszámítható, inkább közepesnek mondható cselekmény, ám a popkornozó-kólázó nézőket mindez nyilván nem fogja zavarni, ők épp valami ilyesmit várnak el a pénzükért.
A maga nemében izgalmas, néhol még gondolatébresztő is lett a remake, de olyan klasszikus, mint az 1987-es eredeti, egész biztosan nem válik belőle, persze nem is ez volt a célja az alkotóknak (és nyilván Verhoeven sem úgy tervezte annak idején, de mégis sikerült neki...).
Az intelligensebb részek, és egy valóban sokkoló jelenet után, melyben láthatjuk, mennyi maradt Murphy-ből a robotizálást követően, inkább már csak tucatzúzás jön, amiben természetesen tiszteletét teszi néhány ED-209-es is (bár itt kicsit olyan érzésem volt, hogy azért kerültek a filmbe, mert benne voltak az eredetiben is).
A színészek egész jók, Michael Keatonnak jól áll a genyóság, Joel Kinnaman viszont nem elég karakteres Murphy-nek, hiába néz olykor nagyon szigorúan (ráadásul szerintem a szája sem elég... hmmm... nem is tudom... markáns, ahogy Peter Wellernek viszont az volt). Gary Oldman és Samuel L. Jackson hozza a szokott formáját, Jackie Earle Haley pedig kiköpött Sharlto Copley az Elysiumból (és nem csak az exo-páncél miatt).
Van sok kézikamerázás, a zene viszont átlagos, igazából az egyetlen emlékezetesebb momentum a Robotzsaru-főtéma, de a többire már öt perc után sem lehet emlékezni.
A remake-ből sajnos hiányzik a betonkemény, lepukkant, forradalom-, de még inkább háború-közeli, nagyvárosi hangulat, na meg a véres brutalitás, ami 1987-ben a történet egyik alapja volt. Várható volt, hogy ezt kihagyják majd a feldolgozásból, de hát PG-13 és több néző/magasabb jegybevétel ugyebár... még szerencse, hogy ennek ellenére tisztességes munka lett a film, bár azt tudnám róla leginkább mondani, hogy olyan, mint egy este egy luxus call-girl-lel. Egynek nagyon kellemes, de azért nem őt fogjuk akarni a gyermekeink anyjának.
A walesi Gareth Evanshöz hasonlóan az angol Sean Ellis is Dél-Kelet Ázsiában gondolja megtalálni a szerencséjét, és úgy tűnik, mindketten jó lóra tettek: előbbi Indonéziában (A rajtaütés-trilógia), utóbbi pedig a Fülöp-szigeteken alkot.
Ellis harmadik nagyjátékfilmje arról szól, hogyan kénytelen egy, a vidéken nem boldoguló farmercsalád a fővárosba költözni, hogy aztán ott se boldoguljanak. Manila éppolyan, mint akármelyik metropolisz: bekapja, megrágja és felfalja az embereket, főleg az Oscarhoz hasonló, tisztességes, naiv, vagy kényszerhelyzetben lévőket, akiknek felelősséget kell vállalniuk a családjukért. Nem kell ehhez feltétlenül Ázsiában élni, gyaníthatóan az egész nyugati típusú világ ilyen, annak minden nagyvárosával együtt. Párizs, Madrid, Berlin, London, Buenos Aires, New York, Sydney... ha belegondolunk, nincs nagy különbség azok számára, akik a rövidebbet húzzák a Sorstól, márpedig egyre több és több olyan ember van, aki szerencsét próbál valamelyik fővárosban - hogy a legújabb kori népvándorlást, divatos kifejezéssel élve: határátkelést már ne is említsem.
Ha innen nézzük, akkor akár egy kemény bírálatnak, társadalomkritikának is felfogható a film, hiszen komoly baj van azzal a világgal, ahol ilyesmi nem csak, hogy előfordulhat, de sokak egyenesen kénytelenek olyan áldozatokat meghozniuk önmagukért és a családjukért, melyekre nem volna szükség, amennyiben mindenki (de főleg a vezetők) tisztességesen tenné a dolgát.
A Metro Manila nem akciófilm, hanem dráma, de mivel az író-rendező-operatőr angol, nem mondanám színtiszta ázsiai alkotásnak, ezért egy kevés eredetiség mindenképp elveszik, azonban a "maradék" így is bőven elegendő és tipikus, ráadásul nem is csak Manilára vagy Ázsiára alkalmazható. A pénzszükséglet mindenhol az, és másokat kihasználni akaró, rossz szándékú emberek is sokfelé akadnak. A lényeg tehát ugyanaz, legfeljebb a körítés más.
Nagyon kifejező, apró hangulatképek nyújtanak betekintést az ázsiai nagyvárosi létbe, és a történet is kellőképp magával ragadó, bár a tempó kicsit leül a film felénél, azonban így sincs összecsapva, a lezárás pedig megrendítő.
A színészek játéka visszafogott, hiteles, némelyiket még amatőrnek is hinné az ember, bár erről szó sincs, legfeljebb mifelénk ismeretlen arcok és nevek. Az operatőri és rendezői munkát célszerű egybevenni, hiszen Ellis maga csinálta mindkettőt; és ebben az esetben nem fordul elő az a jelenség, hogy operatőrként annyira beleszeretett volna a saját képeibe, hogy azt is belerendezte a filmbe, amit nem kéne. Amikor nem mozgalmasabb jelenetekről van szó, akkor kimért, szép beállításokat láthatunk, máskor viszont előkerülnek a kézikamerával rögzített rövid snittek - a stílusváltás átmenete pedig zökkenőmentes.
Nyugati típusú fejjel elkészített, de nagy részben mégis ázsiai film, a jobb fajtából.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése