Suszter, szabó, baka, kém

Kémek, de nem mint mi

A hajdani ügynököt, George Smileyt visszahívják az angol hírszerzéshez, mivel egy kettős ügynök, úgynevezett vakond, vette be magát a szervezet falai közé, hogy a szovjetek számára kémkedjen. Smiley a múlt és jelen hihetetlenül kusza és rejtélyekkel teli eseményei között kutatva próbál információkat találni, és minél több tény tárul elé, annál tisztábban látja az élet-halálra menő kémjátszmák és a játékosok mozgatórugóit.

 

John Le Carré, „minden kémregények atyja”, 1974-ben írta meg korábban Árulás, az újabb kiadásban viszont már Suszter, szabó, baka, kém címen ismert nagyszerű regényét, amely az ún. George Smiley-trilógia első kötete. A regényben gyakorlatilag nincs semmilyen akció, mégis szinte matematikai pontossággal kidolgozott dramaturgiájával biztosítja a maximális feszültséget az olvasó számára, ahogy a szembenálló nagyhatalmak (Nagy-Britannia, az USA, és a Szovjetunió) egymást próbálják legyőzni a hidegháború sakktábláján, melyen a titkosügynököknek jut a figurák szerepe.

A regényből a rendkívül hangulatos Engedj be!-t is rendező svéd Tomas Alfredson készített filmadaptációt, mely egyben a direktor első angol nyelvű filmje is. A szereposztás – nincs rá jobb szó – parádés: George Smiley-t Gary Oldmant játssza, de feltűnik még John Hurt, Mark Strong, Toby Jones, David Dencik, Ciarán Hinds, Colin Firth, valamint – mivel a film néhány jelenetét hazánkban forgatták – Mucsi Zoltán, Kálloy Molnár Péter, Csuja Imre és Kassai Ilona.

A film egyáltalán nem „könnyű olvasmány”, rendkívüli módon oda kell figyelni a cselekményre és az összes elhangzó apró információ-morzsára, ezért (ahogy a sajtóvetítésen elmondták) célszerű szinkronnal nézni, nehogy valami lényeges dolog elkerülje az ember figyelmét, viszont aki mégis eredeti hanggal szeretné látni (és így élvezni pl. John Hurt szétcigarettázott, reszelős hangját), megteheti, hiszen a film felirattal is megtekinthető.
Azonban bármilyen nyelven is nézzük, a cselekmény egy idő után mindenképp vontatottá és nehezen követhetővé válik. Akik valami pörgős akciófilmre vágynak (mint pl. a legújabb James Bondok), azok bizony csalódni fognak, ez a mozi ugyanis rendkívül lassú tempójú, ahol csak apránként nyílik ki a történet, és ezért egy idő után a nézőt egyszerűen már nem viszik magukkal az események. Ehhez hozzájárulnak a lassú kameramozgások, a színészek visszafogott tempójú játéka és a kimért zene is.

Izgalomnak jóformán nyoma sincs, ennélfogva a katarzis is elmarad, és emiatt igazán az sem túl érdekes, amikor a történet végén jön a megoldás, hiszen eddigre már annyi információ elhangzott, hogy ember legyen a talpán, aki ezek után kitalálja, ki a vakond. Mert igen, megtudjuk, kicsoda, csak éppen egy vállrándítással elfogadjuk, hogy oké, ő az, de valahogy hiányérzetünk van, mivel nem igazán jártuk be azt az utat, ami a megoldáshoz vezetett. Elindultunk ugyan, végigporoszkáltunk, közben néha láttunk ezt-azt, de jóformán csak rámutatnak valakire, hogy ő az áruló, mi meg elfogadjuk ezt.
Sajnos, ez a film legnagyobb hátránya; ahhoz képest, hogy milyen hosszú (127 perc), rendkívül kevés inger éri a nézőt, így egy idő után vagy kényelmetlenül kezd fészkelődni a székében, vagy inkább elengedi a cselekmény fonalát, hátradől, és figyeli a szépen fényképezett jeleneteket, Gary Oldman visszafogott, minimalista alakítását, elmosolyodik, amikor a brit hírszerzők a szovjet himnuszt éneklik, vagy megörül, mikor Mark Strong Mucsi Zoltánnal kávézik, miközben magyarul beszélnek.

A színészi játék mellett a jelmezek és a díszletek érdemelnek még dicséretet, melyek kellemes retrohangulatot árasztanak, és így a nézők valóban a '70-es években érezhetik magukat, de ezzel nagyjából össze is foglaltam a film valódi pozitívumait.

Lassú, ingerszegény, de mégis hangulatos a Suszter, szabó, baka, kém, amely ugyan enged némi betekintést az ügynökök magányos és elszigetelt világába, de izgalom és feszültség nélkül.