Így készült az Alien 3 – A végső megoldás: Halál

A harmadik Alient egy feltörekvő, fiatal rendező, David Fincher jegyzi, akinek 1992-ben ez volt az első nagyobb filmes munkája; korábban olyan világhírű előadóknak készített klipeket, mint például Madonna, Meat Loaf vagy az Aerosmith.

A film főszereplője Sigourney Weaver maradt, de rajta kívül feltűnt még Charles S. Dutton, Charles Dance, Ralph Brown, Pete Postlethwaite, Danny Webb és Lance Henriksen is. A széria leggyengébbnek tartott darabja mintegy 63 millió dollárból készült, és noha profitja meghaladta a 160 milliót, a rajongói és kritikai vélemények messze elmaradtak a vártaktól.

A történet ott kezdődik, ahol a második rész véget ért: Ripley, Newt, Bishop és Hicks hibernálva utaznak a Föld felé a Sulaco fedélzetén, mikor tűz üt ki a hibernálókamrában, és az űrhajó automatikája kilövi a legénységet egy mentőkabinnal. A kabin a Fiorina 161-es büntetőtelep-bolygón csapódik be, és csak Ripley éli túl a balesetet. A telepen kivétel nélkül dupla Y-kromoszómás (extrém erőszakos) férfi fegyencek élnek, egy nő érkezése ezért alapjaiban forgathatná fel az életüket, így a telep vezetője egy mentőcsapatot kér a Földről, hogy vigyék el Ripley-t. A nő a mentőkabinban felfedezett savnyomok láttán aggódni kezd, hogy valamelyiküket megfertőzte egy idegen arctámadó, ezért megkér egy orvost, Clemenst, hogy boncolja fel Newt holttestét, ám nem találnak semmit.

Eközben az arctámadó ráugrik egy kutyára, és miközben Newt és Hicks hamvasztásos temetését tartják, kifejlődik belőle egy idegen, amely a kutyákra jellemző tulajdonságokkal bír, és hamarosan el is kezdi szedni az áldozatait. Mivel a telepen nincsen fegyver, egyedül abban bízhatnak, hogy minél előbb megérkezik a Weyland-Yutani Társaság mentőhajója.

A rabok Ripley vezetésével csapdába akarják csalni a lényt, ám a próbálkozás katasztrófával végződik, és még többen halnak meg. Közben Ripley rájön, hogy őt azért nem bántja az idegen, mert egy királynő-embrió fejlődik a testében. Arra is rá kell jönnie, hogy a Társaság az idegenért jön, nem azért, hogy megmentse a túlélőket. A lényt végül sikerül becsalogatni a börtön kohójába, ahol forró fémet, majd jéghideg vizet öntenek rá, és a hirtelen hőmérséklet-különbség miatt az idegen darabokra robban. Nem sokkal ezután megérkezik a Társaság mentőalakulata, akik megpróbálják lebeszélni Ripley-t az öngyilkossági kísérletéről, ám ő beleveti magát a folyékony fémbe, az éppen kikelő királynő-embrióval együtt.

A kemény hangú kritikák elsődleges kifogása az volt, hogy a harmadik Alien gyakorlatilag az első rész alapcselekményét követi, vagyis az emberek egyetlen idegen elől menekülnek, ami ugyanúgy egyesével vadássza le őket, mint Ridley Scott klasszikusában. Még a rögzített helyszín is hasonló, csak most űrhajó helyett egy börtöntelepen vannak a szereplők, amit szintén lehetetlen elhagyni, de ezt még megkeverték a nőt már régóta nem látott, elszigeteltségükben egyfajta apokaliptikus vallásos közösséget kialakító, kizárólag férfiakból álló társasággal, akiket Ripley, mint egyetlen nőnemű ember, a jelenlétével az újbóli bűnbeesésre csábít.

A film mérsékelt sikerét az a tény is jelentősen befolyásolta, hogy – miként azt David Giler producer elmondta – a harmadik részt senki nem akarta megcsinálni, de a stúdió ragaszkodott hozzá, mert meg akarta ismételni A bolygó neve: halál óriási sikerét. Elkezdődött hát az előkészítés, és megkerestek különböző rendezőket a projekttel, pl. Renny Harlint (Még drágább az életed, Cliffhanger), aki ekkoriban még jó névnek számított Hollywoodban. Harlin elképzelése az volt, hogy a történet az idegenek bolygóján játszódjon, de szóba került egy orosz-amerikai hidegháborús konfliktus is (valószínűleg az ekkor a Paramountnál forgó Vadászat a Vörös októberre miatt). Noha még közel sem volt végleges filmterv, a Fox mégis belekezdett egy Alien 3-reklámkampányba, ami nem kevés optimizmust feltételezett részükről.

Sigourney Weaver sem volt oda a folytatás ötletéért, ráadásul Harlin nem is ragaszkodott volna Ripley jelenlétéért a történetben, de a Fox kötötte az ebet a karóhoz, míg végül a rendezőjelölt megunta a huzavonát és kilépett a produkcióból. Ez idő tájt már tucatnyi író próbált összehozni egy épkézláb forgatókönyvet, ekkor került elő a börtönbolygó ötlete is. Noha egyetlen kockányi filmet sem forgattak még le és nem voltak szereplők sem, a stúdió kitűzte a premier dátumát.

1991-ben végül döcögve, de beindult a forgatás, mégpedig Vincent Warddal (Az emberi szív térképe, Csodás álmok jönnek) a rendezői székben, viszont Weaver csak úgy vállalta az újbóli szereplést, ha Ripley meghal – a Fox persze nem győzött tiltakozni, de végül belement. A gondokat az is tetézte, hogy az eredeti idegen-koncepciót kitaláló H. R. Gigert – noha új lényt tervezett a filmhez – egyszerűen lehagyták a film stáblistájáról (amiért a művész annyira megharagudott, hogy azóta sem állt szóba a stúdióval), Stan Winston pedig akkoriban az Ollókezű Edwarddal és a Terminátor 2-vel volt elfoglalva, így nem ért rá.

A végleges idegen végül Ward és Fincher egymástól független tervei alapján készült, de arról nincs pontos információ, hogy ki találta ki a film híres kutya-idegenjét – dog alien).

Már javában tartott a forgatás, mikor a stúdió összekülönbözött a rendezővel, aki – a Fox szerint – nem dolgozott elég „alienesen”, azaz jóval többet foglalkozott az emberi szereplőkkel, mint az idegennel, így Ward fogta magát és kilépett, a stúdió meg a haját tépte, mert eddigre már elköltöttek 10 millió dollárt, de még semmilyen használható anyaguk nem volt. Ekkor szerződtették le David Finchert a produkció élére, akinek első dolga volt kopaszra nyírni Ripley-t és letette a voksát az űrbörtönös történet mellett.

A stúdió mindeközben tovább folytatta dilettáns ténykedését, így például költséghatékonyságra hivatkozva szinte naponta átíratták a forgatókönyvet, majd Jordan Cronenwelth operatőrt lecserélték (Alex Thompsonra), mert szerintük „túl lassan dolgozott”. Finchert is próbálták minél rövidebb pórázon tartani, aki viszont igyekezett ragaszkodni az elképzeléseihez, bár csak félgőzzel tudott dolgozni, és remek atmoszférateremtő képességét sem tudta maximálisan kiaknázni (noha derekasan próbálkozott).

Végül háromhónapnyi forgatás után a Fox ráparancsolt Fincherre, hogy az addig elkészült anyagból vágja össze a filmet, ami persze hosszú és borzalmas lett, és egyáltalán nem tetszett a stúdiónak, mert szerintük nem volt benne elég akciójelenet és horror-elem. A rendező készített egy második vágást is, a hiányzó jelenetek miatt azonban pótforgatásra volt szükség, pl. a film végére, amikor a királynő-embrió kirobban Ripley mellkasából. Ekkor már csak alig egy hónap volt hátra a premierig.

A kritikusok iszonyatosan lehúzták a filmet és a rajongók sem voltak oda érte, noha egyáltalán nem lett annyira rossz, mint amennyire a stúdió állandó kotnyeleskedésének következtében lehetett volna – hála Finchernek. Ismét bebizonyosodott, hogy a pénzügyi döntéshozók nem feltétlenül jó filmesek, ill. hogy Ridley Scott és James Cameron nélkül nem lehet Ridley Scott- és James Cameron-filmet forgatni (ahogy pedig azt a stúdió akarta).
Habár lehetőségeit tekintve David Fincher igen szűk határok között tudott csak mozogni, így is sikerült neki egy kellően nyomasztó hangulatú filmet készíteni, amely stílusában hasonlít az elsőhöz, mert nagyobb hangsúlyt fektet a szereplők közötti viszonyokra, ill. a közös ellenséggel szembeni fellépés pszichológiájára, mint az akciókra és a horrorra.
Érdekes újítás volt részéről, hogy az eseményeket sokszor az idegen szemszögéből (ún. szubjektív plánban) is láttatta, továbbá eleget tett a stúdió azon kérésének is, hogy pakolja tele a filmet suspense-szel (feszültségkeltő képi elemekkel), mindez pedig olyan módon hozott létre dramaturgiai hatást, hogy a néző tisztában volt azzal, mi következik, míg a szereplő nem (ellentétben az első filmmel, melyben a néző sem tudta).

A Végső megoldás volt az első Alien-film is, melyben full motion, azaz teljes egészében számítógéppel készített idegen szerepelt. A digitális animáció ekkoriban azonban még gyerekcipőben járt (igazán a Jurassic Parkkal indult be ’93-ban), ami néhol eléggé meg is látszik az számítógéppel animált lényen.

A rendkívül fárasztó forgatás és a lelombozó nézői/kritikai fogadtatás következtében Finchernek annyira elege lett a Foxból, hogy mikor néhány évvel később felkérték a film rendezői változatának elkészítésére a DVD-hez, teljes mértékben elzárkózott, mondván, hogy leforgatott nyersanyag hiányában az eredeti elképzelés kivitelezhetetlen, a stúdió ezért nélküle rakta össze a bővített verziót, melyet ezért nem rendezői, hanem speciális változatnak neveznek.

• A film eleje szinte teljesen megváltozott; Clemens a tengerparton látja meg a lezuhant kompról odasodródott Ripley-t. Berohan vele a telepre, majd kiküldi a rabokat túlélők után kutatni, akik ökrök segítségével kivontatják a mentőjárművet a vízből.

• Kimaradt minden képsor, amelyben Spike, a kutya volt látható, illetve a mentőhajóban mászó arctámadót sem láthatjuk.

• A jelenetet, melyben Murphy ráakad a kutyájára, teljesen kivágták, helyette azt látjuk, ahogy Murphy és Frank egy döglött ökröt vonszolnak be a vágóhídra, amire korábban egy arctámadó ugrott rá. Miközben felkötik a vágósorra, azt találgatják, miért pusztult el az állat, végül Murphy rábukkan a döglött arctámadóra. Ebből következően az idegen később nem a kutyából, hanem az ökörből kel ki (így lényegében az egész dog alien-elgondolás értelmét veszti), és hosszabb képsoron láthatjuk, ahogy a lény eliszkol.

• A Clemens és Andrews halála közötti jelenetet is jelentősen újravágták: miközben Clemens és Ripley a betegszobában beszélgetnek, részletesebben láthatjuk az idegen megérkezését a helyiségbe. Miután a lény megöli az orvost, és Ripley kirohan a gyengélkedőből, az egyik ágyon a lekötözött Golicot mutatják közelről, amint azt mondja: „Lenyűgöző!”. Ezután Clemens vére ömlik ki az aknából, ahová a szörny húzta.