Rasztahajú, maszkos vadászok a világűrből, akik rendszerint nagy hőség idején látogatnak el a Földre, hogy beszerezzék trófeáikat, de előszeretettel kapnak plazmavégre más bolygóról származó lényeket is. A kerregő hangú ragadozók éppen 25 éve részesei a hollywoodi szörnyfilmeknek.
1987-et írtunk, amikor Arnold Scwarzenegger karrierje csúcsán volt; a Conan, az első Terminátor és a Kommandó kivétel nélkül a '80-as évek kultikus akciófilmjei közé tartoznak, csakúgy, mint soron következő mozija, melyben egy keménykötésű zsoldost, Dutch Schaefer őrnagyot alakít, aki egy különlegesen képzett kommandó vezetője.
A csapatot egy közép-amerikai dzsungelbe vezénylik, hogy felkutassanak és kimentsenek gerillák fogságából néhány diplomatát. A veszélyes terepen rutinosan mozognak a minden lehetséges veszélyre felkészült férfiak, majd rajtaütnek a gerillák táborán. Mindenkivel végeznek, de akkor kiderül, hogy nincsenek foglyul ejtett diplomaták, a valódi feladat a gerillák likvidálása volt. A kommandósok dühösen indulnak vissza, de nemsokára valami rejtélyes dologgal találják szembe magukat, amely egymás után elkezdi lemészárolni az egység tagjait. A titokzatos, láthatatlan teremtmény kíméletlenül végez áldozataival, de nem a bosszú hajtja, hanem a vadászszenvedély.
A mindössze második filmjét rendező John McTiernan, és Joel Silver producer remek szereplőgárdát hozott össze a Ragadozóhoz. Schwarzeneggeren kívül feltűnt még Carl Weathers, Bill Duke, Jesse Ventura, valamint Shane Black és Kevin Peter Hall. Az indián felderítő, Billy szerepében az a Sonny Landham látható, aki eredetileg testőr volt a stáb mellett, de a rendezőnek annyira megtetszett a karaktere, hogy beválogatta a színészek közé. (Landhamnek egyébiránt nem ez volt az első filmszerepe; benne volt a 48 órában és a Tűzjáróban is, valamint több tévéfilmben.)
McTiernan filmje a láthatatlanná váló, kíméletlen vadász és a katonák egyenlőtlen párharcáról jól átgondolt dramaturgián és tudatos történetszövésen alapul. A teljesen átlagosnak mondható felvezetés (amerikai zsoldoskatonák egy dzsungelben) egyáltalán nem sejteti, hogy a nézők mire számíthatnak a későbbiekben, de aztán a történet hirtelen éles kanyart vesz és a gerillairtással egybekötött mentőakció váratlanul őrült menekülésbe csap át. Az üldözőből üldözött válik, a feszültséget pedig még inkább fokozza, hogy a címszereplő hosszú ideig szinte a teljes ismeretlenség homályába burkolózik, ami porhanyósra őrli a katonák – és nem különben a nézők – idegeit, pláne, hogy a lény álcázza magát, fejlett technikájú felszerelése van, és akkor is látja ellenfeleit, amikor azok még csak nem is sejtik, hogy a közelben van. A Ragadozó szemszögéből mutatott jelenetek (a hőlátása) remekül elősegítik a vadásszal való nézői azonosulást, és tökéletesen érzékeltetik a katonák kiszolgáltatott helyzetét.
A kőkemény kommandósok más – számukra megszokott – helyzetben minden bizonnyal könnyedén győzedelmeskednének, ebben a gyökeresen eltérő szituációban azonban minimálisak az esélyeik; a náluk is veszélyesebb ellenség komoly szellemi és fizikai megterhelésnek teszi ki őket. A folyamatos feszültség, a korábban nem ismert félelem, az egymás után elhulló emberek és a kilátástalan helyzet fokozatos romlása miatt – szakítva az addig megszokott akciófilmekre aggatott sztereotípiákkal – a szereplők sokkal emberibb – olykor egészen szélsőséges – oldalukat is megmutatják, amivel korábban nem igen találkozhattak még a nézők (pl. Mac borotválkozása és eszeveszett őrjöngése a Gatling géppuskával).
A Predator dramaturgiája sokban hasonlít A cápára vagy az első Alienére, hiszen ott is egy szinte láthatatlan és néma gyilkossal kellett az embereknek szembenézni, és míg ott a sötét és szűk űrhajófolyosók alkották a baljós hangulatú, sötét közeget, addig a Predatorban ezt a szerepet a sűrű és áthatolhatatlan dzsungel játssza, mely nem kevésbé nyújt klausztrofobikus érzetet.
Az egyre hulló emberek sejtetni engedik azt, amitől szinte remeg a levegő, ez pedig nem más, mint a várakozás izgalma, hogy ki éli túl a halálos kalandot, és mikor lesz a végső, nagy összecsapás. A végén – nem kevés szerencsének is köszönhetően – Dutch halálosan megsebesíti a lényt, ami végül az öngyilkosság mellett dönt, az őrnagynak azonban sikerül elmenekülnie a kisebbfajta atombombáéval felérő robbanás elől, hogy aztán egy helikopteren – immáron biztonságban – elrepüljön a naplementébe, miután kvázi az egész emberi faj nevében győzedelmeskedett a nálánál minden szempontból hatalmasabb ellenféllel szemben.
A ragadozó figuráját az írópáros, Jim és John Thomas találta ki, bár nem volt egyértelmű elképzelésük a lény fizikai megjelenésére. Amikor beindult a film gyártása, természetesen az első helyen állt a teremtmény megtervezése, amely egy korai ötlet szerint még hosszú nyakú, nyújtott arcú és egyetlen szemmel rendelkező, rovarszerű lény lett volna.
Ekkor már eldöntött tény volt, hogy a Ragadozót (aminek a munkálatok ezen szakaszában még Hunter, azaz Vadász volt a neve, utalva a film munkacímére) ember fogja alakítani, ezért egy megfelelő testfelépítésű és fizikai tulajdonságokkal rendelkező színészt kerestek.
A fiatal Jean-Claude Van Damme-ra esett a választás, akinek magas szintű harcművész-képességei adták volna a lény mozgásának alapját, amolyan nindzsa-szerű figurát létrehozva. Forgatás közben azonban Van Damme-ról kiderült, hogy Schwarzeneggerhez és a többi erőteljes testfelépítésű színészhez (pláne a közel két méteres, pankrátor Venturához) képest még teljes Vadász-kosztümben is túlságosan alacsony, ráadásul – állítólag – szándékosan megsebesített egy kaszkadőrt az egyik jelenetben, gyaníthatóan azért, mert ideges volt, amiért megtudta, hogy a stáblistában nem a főszereplők között, hanem csak a speciális effektusoknál említették volna a nevét.
Van Damme-ot rövid úton kitették a produkcióból, ezzel azonban a forgatás is leállt, mivel az alkotók a lény kinézetével sem voltak igazán megelégedve, mivel ez a fajta külső nem igazán illett a dzsungelbéli környezethez. Kihasználva a szünetet, Richard Edlund, figuratervezővel (Star Wars-trilógia, Szellemirtók) kidolgoztattak egy második tervet, ami már jobban tetszett a film producereinek, de még mindig nem volt az igazi, ezért a lény végleges megtervezésével Stan Winstont bízták meg, aki korábban olyan kultikus figurákat keltett életre, mint a Terminátor, az Alien királynő, vagy éppen Pumpkinhead. Legújabb munkája mégsem bizonyult egyszerű feladatnak.
A lény végleges kinézetéhez végül egy jóbarát, James Cameron, a Terminátor és A bolyó neve: Halál, rendezője adott ihletet, mégpedig egy Japánba tartó közös repülőúton, mikor Winston a vázlatfüzetébe rajzolgatott. Cameron megnézte Winston rajzait, majd gondolt egyet és rárajzolta a lény fejére a szétnyíló, csáprágószerű állkapcsokat. Az ötlet annyira megtetszett a film készítőinek, hogy elfogadták Cameron kiegészítését, de így is csak hónapokkal később készült el a Ragadozó végleges maszkja.
Winston korábbról ismert egy tehetséges fiatalembert, akit rendkívüli testmagassága is ideálissá tett a szerepre, így került a képbe a 220 cm-es Kevin Peter Hall, akivel újravették a Van Damme-mal korábban leforgatott összes jelenetet, a végeredmény pedig tökéletes lett.
Hall mozgása egyszerre bizonyult elegánsnak és fenyegetőnek, ami nem csoda, tekintve, hogy rendkívül nagy tapasztalata volt a pantomim területén. (Később Hall visszatért a Ragadozó 2-ben is, 1991-ben azonban egy fertőzött vérátömlesztés következtében kapott AIDS-ben, alig 35 évesen, elhunyt.)
A ragadozó figuráját az írópáros, Jim és John Thomas találta ki, bár nem volt egyértelmű elképzelésük a lény fizikai megjelenésére. Amikor beindult a film gyártása, természetesen az első helyen állt a teremtmény megtervezése, amely egy korai ötlet szerint még hosszú nyakú, nyújtott arcú és egyetlen szemmel rendelkező, rovarszerű lény lett volna.
Ekkor már eldöntött tény volt, hogy a Ragadozót (aminek a munkálatok ezen szakaszában még Hunter, azaz Vadász volt a neve, utalva a film munkacímére) ember fogja alakítani, ezért egy megfelelő testfelépítésű és fizikai tulajdonságokkal rendelkező színészt kerestek.
A fiatal Jean-Claude Van Damme-ra esett a választás, akinek magas szintű harcművész-képességei adták volna a lény mozgásának alapját, amolyan nindzsa-szerű figurát létrehozva. Forgatás közben azonban Van Damme-ról kiderült, hogy Schwarzeneggerhez és a többi erőteljes testfelépítésű színészhez (pláne a közel két méteres, pankrátor Venturához) képest még teljes Vadász-kosztümben is túlságosan alacsony, ráadásul – állítólag – szándékosan megsebesített egy kaszkadőrt az egyik jelenetben, gyaníthatóan azért, mert ideges volt, amiért megtudta, hogy a stáblistában nem a főszereplők között, hanem csak a speciális effektusoknál említették volna a nevét.
Van Damme-ot rövid úton kitették a produkcióból, ezzel azonban a forgatás is leállt, mivel az alkotók a lény kinézetével sem voltak igazán megelégedve, mivel ez a fajta külső nem igazán illett a dzsungelbéli környezethez. Kihasználva a szünetet, Richard Edlund, figuratervezővel (Star Wars-trilógia, Szellemirtók) kidolgoztattak egy második tervet, ami már jobban tetszett a film producereinek, de még mindig nem volt az igazi, ezért a lény végleges megtervezésével Stan Winstont bízták meg, aki korábban olyan kultikus figurákat keltett életre, mint a Terminátor, az Alien királynő, vagy éppen Pumpkinhead. Legújabb munkája mégsem bizonyult egyszerű feladatnak.
A lény végleges kinézetéhez végül egy jóbarát, James Cameron, a Terminátor és A bolyó neve: Halál, rendezője adott ihletet, mégpedig egy Japánba tartó közös repülőúton, mikor Winston a vázlatfüzetébe rajzolgatott. Cameron megnézte Winston rajzait, majd gondolt egyet és rárajzolta a lény fejére a szétnyíló, csáprágószerű állkapcsokat. Az ötlet annyira megtetszett a film készítőinek, hogy elfogadták Cameron kiegészítését, de így is csak hónapokkal később készült el a Ragadozó végleges maszkja.
Winston korábbról ismert egy tehetséges fiatalembert, akit rendkívüli testmagassága is ideálissá tett a szerepre, így került a képbe a 220 cm-es Kevin Peter Hall, akivel újravették a Van Damme-mal korábban leforgatott összes jelenetet, a végeredmény pedig tökéletes lett.
Hall mozgása egyszerre bizonyult elegánsnak és fenyegetőnek, ami nem csoda, tekintve, hogy rendkívül nagy tapasztalata volt a pantomim területén. (Később Hall visszatért a Ragadozó 2-ben is, 1991-ben azonban egy fertőzött vérátömlesztés következtében kapott AIDS-ben, alig 35 évesen, elhunyt.)
A mindössze 15 millió dollárból készült mozi a bemutató évében közel 100 milliót profitált, ami nagy sikert jelentett, egy évvel később pedig legjobb vizuális effektusok kategóriában Oscar-díjra jelölték.
Érdekesség, hogy Shane Blacknek ez volt az első nagyobb filmszerepe, de a forgatás szüneteiben a forgatókönyv tökéletesítésébe is besegített, és arra is jutott ideje, hogy papírra vesse a Halálos fegyver vázlatát. Black azóta keresett forgatókönyvíró és rendező (Halálos fegyver 1-4, Az utolsó akcióhős, Vasember 3 stb), de időnként kisebb mellékszerepekben színészként is fel-feltűnik (pl. Robotzsaru 3, Lesz ez még így se).
Érdekesség, hogy Shane Blacknek ez volt az első nagyobb filmszerepe, de a forgatás szüneteiben a forgatókönyv tökéletesítésébe is besegített, és arra is jutott ideje, hogy papírra vesse a Halálos fegyver vázlatát. Black azóta keresett forgatókönyvíró és rendező (Halálos fegyver 1-4, Az utolsó akcióhős, Vasember 3 stb), de időnként kisebb mellékszerepekben színészként is fel-feltűnik (pl. Robotzsaru 3, Lesz ez még így se).
Egy másik érdekes dolog, hogy a szereplők közül hárman is politikusi pályára tértek: Arnold Schwarzenegger Kalifornia, Jesse Ventura pedig Minnesota állam kormányzója volt, míg Sonny Landham Kentucky-ban republikánus színekben indult a kormányzói, majd a szenátori bársonyszékért.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése