Pókember - Irány a Pókverzum!

A legelső képregény, amit életemben vettem, egy Pókember volt, 1989 májusában. Sokáig ő volt a kedvenc képregényfigurám; hosszú éveken át minden hónapban megvettem, plusz a különszámokat is. Sajnos, az a Pókember, akit megszerettem, ma már nem létezik, ugyanis a Marvel több-kevesebb sikerrel próbálta modernizálni, megújítani a figurát, és bár ezek a történetszálak magyarul nem jelentek meg, időközben felnőttem, lassan elengedtem a karaktert, a képregényfogyasztási szokásaim is megváltoztak.

Pókemberrel legközelebb a Sam Raimi-féle filmekben találkoztam ismét, aztán az Andrew Garfield címszereplésével készült mozikban, majd az Amerika kapitány - Polgárháborúban, legutóbb pedig az Oscarral jutalmazott animációs produkcióban. Elmondhatom, hogy egyik sem tudott magával ragadni, így azt hiszem, ha "igazi" Pókemberre "vágyom", inkább előveszem és nosztalgiázva olvasgatom a régi képregényeimet.

Ez az egész estés rajzfilm sem váltja meg a világot, bár felsorolja a kötelező Pókemberes sablonokat, sőt még újra is értelmezi, kifigurázza azokat, de ezzel együtt semmi olyat nem mutat, amit máshol, másképp valahogy már ne láttunk volna. A látvány kétségtelenül ott van, kb. így kellene kinéznie bármilyen Pókember-mozinak, baromi jól néz ki a képregényes hatású, 3D-s rajzolt világ, de ahogy lenni szokott, a történet a leggyengébb láncszem, a rosszfiúk pedig papírmasék maradnak, bár igaz, nem ők a főszereplők, hanem Miles Morales, aki a Vezér ármánykodásai következtében összeakad egy csapat alternatív Pókemberrel, és miközben felfedezi a saját erejét, meg kell akadályoznia, hogy Wilson Fisk elpusztítsa egész New Yorkot.

Látványos film, híres színészek (pl. Nicolas Cage, Liev Schreiber) szinkronizálnak, az Oscar-díj is rendben van, megérdemelte, bár ha csak a sztorit jutalmazzák, lényegesen jobb helyre került volna a díj a Mirai - Lány a jövőből alkotóinál. Én meg inkább maradok a képregényeimnél...