Elpusztíthatatlanok

Szombat délelőtt láttam egy Fb-csoportban egy bejegyzést erről a filmről, így hirtelen ötlettől vezérelve eldöntöttem, hogy megnézem. Hát... dönthettem volna másképp is.

Nem arról van szó, hogy John Carpenter B-kat klasszikusa nézhetetlenül rossz lenne. Ez egy kisköltségvetésű mozi, annak megfelelő trükkökkel; ha ezt elfogadjuk, akkor végig lehet ülni. Még azt is meg lehet neki bocsátani, hogy a főszereplő ex-pankrátor, Roddy Piper annyira sem tud színészkedni, mint egy szabadnapos hintaló. Ez is előfordul, oké.

Valami véletlen folytán valamiféle értelem és mondanivaló szikrája is megcsillan, bár igencsak óvodás és didaktikus mód szájbarágósan, de nyilván az volt a cél, hogy felrázzák a 80-as évek amerikai közönségét, hogy kapjanak már kicsit a dauerolt fejükhöz, hisz' nyakukon a globális felmelegedés, gondolkodás nélkül fogyaszt mindenki, mintha nem lenne holnap (aztán ugyanez a társadalom egy generációval később elnökké választja Trumpot...), de valami mégis mellément, mert a felemás tempójú és kidolgozatlan cselekmény nem áll össze ütős eleggyé. A lehetőség megvolt rá, csak nem a mérsékelten tehetséges Carpenternek kellett volna filmre vinni ezt a sztorit.

Az idő mindent megszépít, így trash-csemegének még elmegy, de amúgy inkább a szép reményű, felejthető mozik sorát gyarapítja.