For the Love of Spock

Habár Leonard Nimoy 2015. február 27-én elhunyt, emléke és a populáris kultúrára tett hatása még sokáig megmarad, és nem csak a Star Trek rajongóinak szívében.

Spock 50 éve emeli vulkáni üdvözlésre a kezét, ám Leonard Nimoy sokkal több volt leghíresebb szerepénél: énekes, fényképész, filmrendező... apa, ember. Ez előtt tiszteleg fia, Adam, aki nem sokkal apja halála után kezdte el készíteni dokumentumfilmjét.

Háttér:

A 60-as évek közepén javában folytak a Star Trek Eredeti sorozatának felvételei, amikor egy alkalommal a sminkesek kitalálták, hogy megtréfálják a Spockot alakító Leonard Nimoyt: vulkánivá alakítják a fiát, Adamet. Így is lett; amikor pedig a srác hegyes fülekkel besétált a díszletbe, apja és az egész stáb nevetésben tört ki.
Ez a mókás pillanat meghatározónak bizonyoult mindenki számára, de főleg Adamére, aki évtizedeken át "élt együtt" az Enterprise űrhajó kutatótisztjével, és filmjében kendőzetlenül mesél az örömteli, de drámaibb pillanatokról is.

Hosszú és eredményes élet

Leonard Nimoy már a Star Trek előtt is tapasztalt színész volt, feltűnt tévéfilmekben és -sorozatokban, ám egyik sem bizonyult különösebben emlékezetesnek, de biztosította az ő és családja megélhetését.
Sohasem álmodott arról, hogy egy nap minden megváltozik, és az azt követő fél évszázadban globális jelenséggé növi ki magát egy általa alakított figura.

Az igazsághoz azért hozzátartozik, hogy a Star Trek egyáltalán nem volt sikeres a bemutatásakor, sőt az első - nem elfogadott - pilot után a tévés főmuftik egyenesen meg akartak szabadulni az "ördögi kinézetű" Spocktól - ironikus módon azonban ő volt az egyetlen, aki megmaradt a gárdából, így csatlakozhatott a megújult legénységhez James Kirk kapitány vezetése alatt.
A Star Trek csak az ismétlések alkalmával, a 70-es években kezdett hódító útjába, idővel viszont akkora őrület tört ki, hogy pl. a NASA - a hozzá érkezett több százezer rajongói levél hatására - Enterprise-nak nevezte el az első űrsiklóját.

Leonard Nimoy mindebből annyit tapasztalt, hogy egyre-másra megállítják az utcán, sőt - miután neve és címe benne volt a telefonkönyvben - rajongók hivogatták fel, és legalább egyikük a házához is elment, hogy személyesen találkozhasson bálványával.
Nimoy sokáig teherként gondolt növekvő népszerűségére, igyekezett színészi pályájára koncentrálni (pl. szerepelt a Mission: Impossible-ben), 1975-ben írt egy könyvet I am not Spock címmel, ám olykor-olykor engedett a nyomásnak, és visszabújt a vulkáni bőrébe, eközben viszont új művészi önkifejezési formákat keresett; énekelt (több lemeze is megjelent az évek során), verseket írt, rendezett, színházban játszott, és egyre komolyabban foglalkozott a fényképezéssel is.

Sorsa a 70-es évek végén "pecsételődött meg" véglegesen, amikor mozikba került a minden addigi rekordot megdöntő Csillagok háborúja, a filmstúdiók pedig meg akarták lovagolni a hullámot. A Paramountnak jól jött a talonban lévő scifi-sorozata, így 1979-ben mozikba küldte a Star Trek - Csillagösvényt, az eleinte hezitáló Leonard Nimoy is visszatért Spock szerepében, ettől kezdve viszont nem volt megállás. Vagy mégis?

Fontos pillanat volt, amikor 1982-ben Leonard Nimoy maga is elszörnyedt a Star Trek 2. - Khan haragját követően, hogy "mit tett", ugyanis (figyelem, spoiler!) Spock halálos sugárdózisnak teszi ki magát, miközben az Enterprise-t próbálja megmenteni, utolsó szavaival pedig Kirktől búcsúzik el.

Saját elmondása szerint, Nimoy ekkor döbbent rá, hogy ez most "komoly"; nincs több vulkáni kézjel, nincs több szemöldök-felhúzás, nincs semmi, mert a karakternek egyszer és mindenkorra vége - de mi lesz ez után? Mihez fog kezdeni? Miből fog élni? A megoldás adta magát: megrendezte élete első mozifilmjét, a Star Trek 3. - Spock nyomábant, melyben (figyelem, megint spoiler!) "feltámasztotta" földönkívüli alteregóját, akit aztán ismét évtizedekig, egészen 2013-ig játszott.

Erről, az ezt megelőző és követő évekről mesél a múltat megszépítő túlzásoktól mentesen Adam Nimoy, aki számtalan, apja életében jelentős szerepet játsszó emberrel készített interjúkat; saját magán kívül feltűnik testvére, Julie, nagybátyja és sógornője, valamint rengeteg barát és kolléga; a teljesség igénye nélkül: William Shatner, George Takei, Walter Koenig, Nichelle Nichols, J.J. Abrams, Zoe Saldana, Simon Pegg, Zachary Quinto, Chris Pine, Nicholas Mayer... és még hosszan lehetne sorolni.

A hagyományos dokumentumfilmes, azaz "beszélő fejes" megoldást némiképp színesíti, hogy időnként kimozdulunk a rögzített dokus keretek közül, Nimoyt és a kameráját is lehet látni, ill. a beszélgetéseknek különleges hangulatot ad, hogy az interjúalanyok Adamhez beszélnek, a nevén szólítják és úgy emlegetik Leonard Nimoyt, mint az apját, aki ilyen és olyan volt, ezt és azt csinált, stb.

Ahogy egy ilyen életrajzi dokumentumfilmtől elvárható, rengeteg korabeli filmbejátszás látható, még több fénykép, köztük sok családi fotó és amatőr felvétel, és persze információ információ hátán. Ezekből egészen részletesen kirajzolódik Nimoy közel sem tökéletes, de mégis lenyűgöző személyisége, és többek között megtudhatjuk, hogy a rá nehezedő nyomás miatt - több mint 30 év után - elvált feleségétől, majd újraházasodott, miközben annyira megromolott a kapcsolata a fiával, hogy sokáig nem is beszéltek egymással, és bizony egy időben gyakran emelgette az üveget is.

Nimoy esendő volt, ám kitartó és céltudatos, mindkét családját szerető, sorsa ellen eleinte küzdő, ám azt végül elfogadó és abban megbékélő ember.
Adam nem akarja apját szentté avatni filmjében, mindössze őszintén mesél róla és munkásságáról, ezzel pedig önmagáról is, apjához fűződő viszonyáról.


A For the Love of Spock nem igazán lép túl az átlagos dokumentumfilmeken, hiszen lényegében ugyanazokat az eszközöket használja, mint a legtöbb, ám abban mindenképp kiemelkedő, hogy egy olyan valakiről szól, aki hosszú éveken át jelentett inspirációt több generációnyi rajongónak. Leonard Nimoy popkulturális jelenség, követendő példa, Spocknak pedig mindenképpen helye van az ikonikus filmhősök pantheonjában.