A vörös teknős

Michaël Dudok de Wit nevét talán nem mindenki ismeri; bevallom, néhány nappal ezelőttig én sem hallottam róla, pedig nevezett úriember Oscar-díjas animációsfilm-rendező. A rangos elismerést 2001-ben nyerte Father and Daughter című alkotásáért, igaz, akkoriban rajzfilm fronton épp a Shrek volt a csúcson, így a holland rendező kissé háttérbe szorult. Egészen mostanáig, ugyanis nemrég elkészült első egész estés produkciója.

A történet:

Egy fiatal férfi hajótörést szenved, a tengeri áramlatok pedig egy lakatlan szigetre sodorják. Az erdőben növő bambuszokból tutajt épít magának, azzal próbál vízre szállni, ám többszöri próbálkozását egy ismeretlen erő állandóan meghiúsítja. Hamarosan kiderül, hogy egy óriási, vörös teknős töri össze a tutajait, ezzel megakadályozva, hogy a férfi elhagyja a szigetet.
Amikor egy alkalommal meglátja a partra mászó teknőst, haragjában és elkeseredettségében a hátára fordítja az állatot, ami rövidesen elpusztul a kiszáradás miatt - éjszaka azonban különös dolog történik: a halott teknős gyönyörű nővé változik, ezzel pedig a férfi élete alapvető fordulatot vesz.

Vadászat a vörös teknősre

Saját elmondása szerint, Michaël Dudok de Wit egyszer kapott egy telefonhívást a Ghibli Stúdiótól. A világhírű japán animációs vállalat együttműködést kínált a rendezőnek, szabad kezet adva neki a megvalósításban, melynek eredménye éppen olyan szép lett, mint egy Miyazaki-anime - de a Kecskemétfilm szakemberei is aktívan közreműködtek a produkció készítésében, így érdemes figyelni a magyar neveket is a stáblistában.

Nyilván egy ilyen alkotás nem veheti fel a versenyt a Disney-vel és a Pixarral, ám ez nem is feladata, hiszen a funkciója és célközönsége is más, ezért sem érdemes összehasonlítani velük csak azért, mert ez is rajzfilm (ami sokak szerint gyereknek való).
Ami azt illeti, szerintem a gyerekek nem is igazán értenék meg A vörös teknőst, mindenképp szükséges hozzá valamilyen szintű érettség és élettapasztalat, hogy képesek legyünk befogadni és értelmezni a látottakat.

Apropó, látottak. Csak az van. Mármint látvány, ugyanis a film teljes hossza alatt nem hangzik el egyetlen szó sem, kizárólag zene és zörejek hallatszanak - dialógokra azonban semmi szükség; a cselekmény így is tökéletesen érthető, a film pedig - vizuális műfaj lévén - alapvetően arra lett "kitalálva", hogy szavak nélkül, kizárólag képekkel meséljen el valamit.
E téren párhuzam figyelhető meg a rendező Oscar-díjas művével, hiszen abban sincs párbeszéd, kizárólag zene és hangeffektusok.

Azért sem való szerintem fiatalabb közönségnek A vörös teknős, mert a felbukkanó szimbólumokat szintén nem biztos, hogy el tudják helyezni, és persze maga a történet is "felnőtt", vagyis még nem egy kisgyerek sajátja, ezért nem igazán tud azokkal azonosulni. Persze, a szülő esetleg el tudja magyarázni ezeket, de az mégsem ugyanolyan, mint személyesen átélni valamit.


A sziget, a teknős, a felbukkanó nehézségek, a vidám és tragikus pillanatok mind az életre és annak állomásaira reflektál, ily módon a film bejár egy egész emberöltőt. Michaël Dudok de Witet szemmel láthatóan foglalkoztatja ez a téma, aranyszobrot érdemlő alkotásában is ezt vizsgálta, így talán nem meglepő, hogy első "nagy" filmjének is ezt választotta.
Radikálisan újat ugyan nem mond, de attól még elgondolkodtató és gyönyörű lett a végeredmény. Hogy úgy mondjam, úgy emelkedik ki a filmek tengeréből, mint a vörös teknős szigete.