PiROSSZka - A jó, a rossz, a farkas, MEGAnagyi

Emlékszem, annak idején a Shrekről azt mondták, hogy fenekestül felforgatja a meséket, fityiszt mutat az összes klisének - aztán ehhez képest az égvilágon semmi újdonság nem volt benne, de még csak a legalapvetőbb szinten sem; pontosan ugyanazt a dramaturgiai vonalat követte, mint a hollywoodi filmek 99%-a.

Ehhez képest a PiROSSZka a maga rongyos kis 8 millió dolláros költségvetésével (a Shreké 60 millió volt...) képes legalább nyomokban felmutatni némi unikumot, és - szemben a zöld ogréval - valóban alaposan kicsavarja a jól ismert Grimm-mese elemeit, és bár ettől még egyáltalán nem lesz maradandó élmény, a válogatott marhaságok láttán azért néha el-el lehet mosolyodni.

Beasts of No Nation

Távol-keleties hangzású neve ellenére Cary Joji Fukunaga amerikai, igaz, édesapja harmadik generációs japán, míg anyja svéd gyökerekkel büszkélkedhet.

A rendező eddigi legismertebb műve minden bizonnyal a Jane Eyre adaptálása, ám neki jutott az a megtiszteltetés is, hogy elkészíthette a korábban csak sorozatokban utazó Netflix első, saját gyártású, egész estés játékfilmjét, ami egyből mélyvízzel kezdett: egy, az afrikai felkelők oldalán harcoló gyerekkatonáról szól.

Tirannoszaurusz

Egy angol film, ami végignyerte a hazáját (többek között díjazták a BAFTÁ-n), megjárta a Sundance-t (és onnan is hozott elismeréseket), és nem ok nélkül, hiszen főszereplője egy erőszakos, lecsúszott alak, aki a megváltását keresi. Hollywoodban biztosan sokan próbálnák ki magukat ilyen szerepben, ill. ülnének bele a rendezői székbe, hiszen a karakter és a téma is biztos Oscar-esélyesnek számítana, igaz, nagyon könnyen lehetne túltolni a biciklit, amivel már pont az a lényeg veszne el, amit Paddy Considine-nak és Peter Mullannek kiválóan sikerült megtartania.

Masaan

A masaan egy szanszkrit eredetű hindi szó - shmashaan - módosított változata. Jelentése: krematórium, de nem a mi nyugati értelmezésünk szerint, hanem egy jellegzetes indiai temetkezési formára utalva, amikor a szent folyó, a Gangesz partján egy rituálé keretében elégetik a holttesteket. Ezt a rendkívül nehéz, embertelen munkát az alacsonyabb kasztba tartozók végzik, és mivel az indiai kasztrendszer mind a mai napig alapvetően határozza meg a szubkontinens társadalmi tagozódását, rövid távon nem is várható ennek megváltozása, noha régóta napirenden van a fejlődést akadályozó, az embereket a születésük óta megbélyegző szisztéma felszámolása.

A Megtorló: Háborús övezet

Régóta terveztem, hogy megnézem mindhárom Megtorló-filmet, és most, hogy túl vagyok rajtuk, az a mondás jutott eszembe, miszerint "nem többen vagyunk velük, csak sűrűbben".

Sajnos, Frank Castle figurája olyan, hogy képregényben jól tud működni, de filmen kevésbé, mert azt több százmillió embernek akarják a forgalmazók eladni, emiatt viszont hozzá kell igazítani a "massza" ízléséhez, és persze a korhatárbizottságokon is át kell tuszkolni. Emiatt viszont a végeredmény felhígul, kulcsfontosságú motívumok kerülnek elhagyásra, netán átalakításra, ami többnyire azzal jár, hogy a filmes karakter alig hasonlít rajzolt önmagára (lásd még Farkast Rozsomákot az X-Menből, Stallone Dredd bíróját, stb.).
Szinte szürreális ilyet írni, de a "trilógia" közül ez a Megtorló a legjobb, persze ne gondoljunk holmi forgatókönyvírói truvájra, mert még mindig a zúzás áll a középpontban, de most legalább volt egy halvány rendezői elképzelés arról, hogy milyen is legyen a főszereplő.

A megtorló

2004-ben járunk, a Disney/Marvel kora előtt. Robert Downey Jr. csak négy év múlva robban be az első Vasemberrel, az egércég pedig egy esztendővel később fog leperkálni 4,2 milliárd dollárt a képregénykiadóért, hogy aztán nekilásson arcpirítóan sok pénzt keresni a cég szuperhősei köré felépített filmes univerzummal.

Bár a Megtorló mozgóképes jogai (újra) a Marvel Studiosnál vannak, a figura jellegéből adódóan valószínűleg felesleges abban reménykedni, hogy feltűnik egy önálló mozifilmben, hiszen a Disney családbarát imázsába nem igazán fér bele a bűnözőket hentelő antihős, igaz, a Foxos Deadpool átütő sikere miatt talán lesz egy 16-os/18-as karikás szekció a Marvel Cinematic Universe-en belül (bár ez inkább a tévében és online várható, legalábbis a közeli jövőt tekintve, pl. A Fenegyerek, Jessica Jones, Luke Cage, stb.).

Amíg viszont ez megvalósul, a rajongóknak addig sem kell lemondaniuk Frank Castle-ről, aki nem is olyan rég volt látható a Netflixes Daredevilben, ahol annyira jól teljesített, hogy saját szériát fog kapni, ami a tervek szerint hasonlóan erőszakos és véres lesz, és persze Jon Bernthal is visszatér a szerepben.

Na, de ez a jövő, jelen cikk tárgya viszont egy elég sután újraértelmezett, kiheréltebb, klasszikus biztonsági játékot folytató Megtorló, ami abszolút megérdemelten bukott akkorát, mint egy hatemeletes ház, hiszen mai szemmel nézve iszonyatosan hiányzik mögüle a Disney szakértelme, marketinggépezete; és persze pénze.

X-Men: Apokalipszis

16 éve tart a mutánsok egyeduralma, hiszen Bryan Singer 2000-ben készítette el az első X-Men-filmet, amit sok további követett, persze, közel sem azonos színvonalon, de ha nem számítjuk az eddigi két (egy - kettő) Farkast Rozsomákot, akkor kijelenthető, hogy többé-kevésbé állandó a filmes X-ek nívója.

A sorozat valószínűleg legjobb darabja Az elsők, de lehet, hogy Az eljövendő múlt napjai, hiszen mindkettőben izgalmas a történet, érdekesen írták meg a szereplőket és a köztük lévő viszonyokat, így aztán a rajongókon kívül a kívülállókat (höhö...) is képesek megszólítani.

Az Apokalipszis ezekhez képest pici visszalépés, persze, nagy gond nincsen, az átlagot így is gond nélkül hozza a film, szóval ne tessék aggódni.