A tinilány naplója

Egy, a gyerekkorból szinte alig kinőtt lány szexuális kalandja egy nála 20 évvel idősebb férfival, sok csúnya beszéddel és füvezéssel, mindez pedig egy jellegzetes korszakban és helyen, avagy egy koraérett tini véleménye a világról és ami mögötte van.

A történet:

A 15 éves Minnie anyjával és húgával él a '70-es évek San Franciscojában. A magának való, mindenről és mindenkiről határozott véleménnyel rendelkező művészlélek tinilány egy nap hangos naplót kezd vezetni, aminek nem csak az az oka, hogy lejegyezze gondolatait, de az a tény is, hogy lefeküdt anyja pasijával, akivel ezek után titkos viszonyba is kezd.
Minnie életének egyik legérdekesebb, de egyben legzűrösebb szakasza kezdődik, amely az első lépésnek bizonyul a felnőttkor irányába.

Adrian Mole beájulna

Klasszikus coming-of-age filmmel van dolgunk, vagyis egy felnövés-történettel, amely egy, a határait feszegető, önnön nőiességét felfedező tinilány útkeresését meséli el az 1970-es években, amikor a szabad szex ugyanúgy hozzátartozott a mindennapokhoz, mint a pszichedelikus zene, az ivás és a füves cigi.

Alighanem ez lehet az oka, hogy hazánkban csak a tavalyi CineFesten vetítették le Marielle Heller filmjét, de szélesebb moziforgalmazásra nem került. Igaz, valószínűleg ugyanezért (meg persze a kiskorú lány és a felnőtt férfi szerelmi afférja miatt...) sorolták a független filmek közé is a produkciót az Egyesült Államokban, ami nem mellesleg a Sundance-en debütált, ahol egyből jelölték is a legjobb dráma kategóriában, végül "csak" az operatőri díjat hozta el, viszont a világ számos mustráján is jól teljesített, így az igényes(ebb) filmbarátok megismerhették Minnie hétköznapinak egyáltalán nem nevezhető történtét a felnőtté válás első állomásánál, amikor sokat tanul önmagáról, és először szembesül azzal, hogy a tetteinek milyen következményei vannak.

Mindez nyilván nem a forgatókönyvírás és a dramaturgia csúcsa, hiszen sok hasonló sztorival találkozhattunk már az elmúlt években (évtizedekben...), ám a téma örök érvényű, nem csoda hát, hogy az olyan filmek is feldolgozták, mint például A nyár királyai, az Én, Earl és a csaj, aki meg fog halni, Az élet habzsolva jó, de ide sorolható a magyar VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan is.

Megvalósítás, színészek és konklúzió:

Elsőre nem biztos, hogy mindenki képes azonosulni a kissé csúnyácska (mint James Earl Jones a Conan, a barbárból...), de azért a maga módján csinos Minnie-vel, de hát ez nem is az a film, ami az átlagos publikumnak szól, akik mutáns dínók és papírmasé szuperhősök miatt járnak moziba.

A "művészi" hatást érdekes animációs betétek is erősítik, melyek egyfajta mágikus realizmust kölcsönöznek néhány jelenetnek.

Jó a zene, elsősorban korabeli slágereket hallhatunk, és érdemes megemlíteni a díszleteket és jelmezeket is. A fényképezés sem véletlenül nyert a Sundance-en, hiszen a színvilág teljesen olyan, mintha egy '70-es évekbeli polaroid fotót látnánk; kezdve a sárgás-barnás alapoktól egészen az enyhe fátyolosságig. Nagyon szép és hangulatos.

A színészek közül nyilván Bel Powley-t kell kiemelni, de Kristen Wiig is dicséretet érdemel, és nem mehetünk el Alexander Skarsgård mellett sem, aki tudatosan igyekszik túllépni a True Blood szexi vámpír-figuráján (pl. A Kelet, Hidden, Disconnect), és bár a közelgő Tarzan nyilván nem a színészi kvalitásaira koncentrál, Stellan papa kicsi fia újból megmutatja, hogy a kockás hasán kívül azért szorult belé némi tehetség is.


Elementális erejű újdonsággal ugyan nem szolgál A tinilány naplója, de azért képes újszerűen, szokatlanul értekezni egy közismert témáról, átjön a tipikus életérzés, megvan a személyiségfejlődés is, így aztán sok mindenben akár önmagára is ismerhet a néző, miközben Minnie történetét kíséri figyelemmel.