A tenger dala

A 2015-ös Oscar-versenyben ez az ír-dán-belga-luxemburgi-francia koprodukció is a nomináltak között volt a legjobb animációs film kategóriájában, és ugyan az aranyszobrocskát végül a Hős6os vihette haza, ez közel sem jelenti azt, hogy a Tomm Moore által dirigált alkotás nem érdemelte volna meg. Sőt. Mi sem bizonyítja jobban a film színvonalát, hogy egy rangos japán gálán (Tokyo Anime Award) az év legjobb animációjának választották meg, pedig a japánoknál aztán kevesen tudnak többet a rajzfilmekről.

Batman vs Robin

Javában folynak a Superman vs Batman: Dawn of Justice munkálatai, de közben a DC animációs részlege sem ül a babérjain, hanem elkészítette a Batman fia folytatását, melyben Damien Wayne immár a Sötét lovag társaként tevékenykedik Gotham Cityben, ám az öntörvényű fiú továbbra sem találja a közös hangot apjával.

Perihelion

 

Perihelion, más néven perihélium, napközelség, vagyis az a csillagászati jelenség, amikor egy heliocentrikus pályán keringő égitest - például a Föld - a legközelebb jár a napjához.

A tehetséges veszprémi fiatalokból álló Elekes Pictures legújabb filmje a Sopronban élő kortárs költő, Tarsoly Beke Tamás versein alapul, témája pedig mi más is lehetne, mint a szerelem.

A nevem Khan

Az indiai filmekről a legtöbb embernek Bollywood jut eszébe, azon belül is a zenés-táncos-énekes szuperprodukciók, más esetben pedig a legelemibb fizikát is nélkülöző, nem ritkán harsány nevetésre ingerlő akciófilmek, ám igazán nem lehet azt mondani, hogy odaát, Hollywoodban nem találunk hasonlókat, szóval ebből a szempontból 1:1.

Vannak viszont olyan indiai filmek is, melyek jóval komolyabban veszik magukat; ezek nem ritkán koprodukciók (pl. Gettómilliomos, Ezerízű szerelem), így aztán a nyugati ember számára is "fogyaszthatóbbak", ráadásul ennek köszönhető az is, hogy egyáltalán eljutnak európai, pláne amerikai forgalmazásra.

A nevem Khan még a "komoly" alkotások között is speciális kategóriát képvisel, témája ugyanis kényes és évek óta fokozottan aktuális - nem csak Indiában, de az egész világon.

Csillagok között

Az elmúlt években több olyan film került a mozikba (pl. A galaxis őrzői, Tűzgyűrű, Godzilla stb.), melyeket nagy hype övezett, a közönség borzasztó mód várta mindet, kasszasikernek is bizonyultak, díjakat nyertek, ám mindezek ellenére sem gondolom azt, hogy ezen produkciók maradéktalanul megérdemelték volna azt a nagy felhajtást, amit csaptak körülöttük.

Az annak idején szintén alaposan körbeajnározott Gravitáció kapcsán már említettem, hogy egy jó film VHS-en is jó, nem kell ahhoz IMAX 3D, ugyanakkor az is tény, hogy a lehengerlő látvány talán képes elfedni, de nem tudja pótolni a hibákat, hiányosságokat. 
Mint akármilyen látványfilmnél, a Csillagok közöttnél is fokozottan érvényes, hogy időt kell neki adni, és a mozi után (vagy helyett) valamilyen "otthoni" verzióban is megnézni, mert úgy garantáltan más lesz az élmény.

Érdekességek és bakik 21.

A hangokban Ryan Reynolds szinkronizálja a főszereplő kutyáját és macskáját is. Utóbbinak skót akcentusa van, amit a színész egy régi barátjától kölcsönzött, aki Reynolds elmondása szerint egy az egyben úgy beszél, mint Mr. Whiskers.

Rövidfilmek: Wolverine - This is normal

Két újabb rövidfilmet ajánlok a blog olvasóinak figyelmébe. Természetesen mindkettő megtekinthető magyar felirattal.

A hangok

Ryan Reynolds érdekes szerzet. Magas, jóképű, izmos, a nők odavannak érte, ezért aztán Hollywood igyekszik is beskatulyázni a kissé üresfejű, de jószívű bájgúnár szerepkörébe, ami ellen Reynolds csak ímmel-ámmal ellenkezik (nyilván neki is érkeznek a csekkek...), amikor viszont sikerül neki, kiderül, hogy tulajdonképpen jó színész, csak a) remekül titkolja, vagy b) nincs rá mindig szüksége.
Felejtsük el pl. a Zöld Lámpást és az X-Men kezdetek: Farkast, mert ezek a legjobb esetben is csak közepes hulladékok, vegyük helyettük inkább az Élve eltemetve című filmet, amiben megmutatta, hogy jóval több van benne egy bugyinedvesítő mosolynál, persze ehhez nem ártott egy normális forgatókönyv és rendező sem.
A hangok esetében felemás a helyzet; a történetben - legalább belemagyarázás szintjén - van némi értelem, Reynolds ismét jót alakít, a rendezésen viszont látszik, hogy még bőven van mit tanulnia Marjane Satrapinak az amerikai játékfilmekről.

Fonalak

Mick Jackson nevét többen ismerhetik a mozibarátok közül, néhányan talán tudnak filmeket is mondani tőle, pl. az L.A. Story - Az őrült várost, a Több mint testőrt, esetleg a Tűzhányót.
Az angol rendező azonban hollywoodi karrierjét megelőzően hazájában alkotott - többek között dokumentumfilmeket készített, melyek közül kiemelkedik egy 1984-es BBC-produkció, amely hiperrealista stílussal mutatja be, mi történne, ha két szuperhatalom, ez esetben az USA és a Szovjetunió, nukleáris támadást indítana egymás ellen.

Hétköznapi vámpírok

Amekkora árnyékra vetődés volt nemrég a szintén új-zélandi Housebound, olyan pozitív csalódásnak bizonyult a három vámpír hétköznapjait megörökítő áldoku. Hogy miért? Mert szimpatikusak a karakterek, kedvesen parodizálják a tipikus vámpírjellemzőket, és bár a történet olykor elmegy abszurdba, mégsem nyomja fullba a kretént, vagyis az alkotók legalább annyira komolyan vették a hülyéskedést, hogy a poénok ellenére sem csináltak a rémisztő vérszívók kalandjaiból egy üresen jópofáskodó filmet.

Bootleg Universe-filmek

Górcső alá vettem négy rövidfilmet, melyek közül három az ún. Bootleg Universe műhelyében készült, azaz ismert/kedvelt franchise-ok alapján, profi alkotók közreműködésével. Ez helyből meghatározza a színvonalat is, tehát nem holmi amatőrök filléres szárnypróbálgatásairól van szó, mert bár tisztelet a kivételnek, de a jó rajongói film elkészítéséhez alkalmasint nem árt némi szakmai tapasztalat, na meg tehetség.

A pusztító

Az 1990-es évek elején Sylvester Stallone vitathatatlanul karrierje csúcsán volt. Rambo, Rocky, Kobra, Tango és Cash... Még ha filmjei nem is ostromolták mindig a színvonal csúcsát, Arnold Schwarzenegger mellett ő volt AZ akciósztár, akit a fél világ imádott. Ököllel vagy fegyverrel, neki egyre ment, amikor összecsapott a rosszfiúkkal, és mivel mindig ő volt a hős, hát le is győzte őket egytől egyig.

Innentől már tényleg csak lefelé vezetett az út, de mielőtt még a hullámvölgy kezdetét vette volna az amúgy nem annyira rossz Dredd bíróval, Sly még összedobott egy egész korrekt mozit az akciófilmek legismertebb producerével, Joel Silverrel, akiről elmondható az olyan szösszenetek alapján, mint pl. a 48 óra, a Kommandó, vagy éppen a Halálos fegyver-sorozat, hogy konyít kicsit a műfajhoz.