MR 73

A legsötétebb európai zsarukrimik kétségkívül Franciaországban készülnek - immár évtizedek óta. Alain Delon, Jean-Paul Belmondo, Gérard Depardieu, hogy csak a legnagyobbakat említsem, akik az ilyen filmekben kíméletlenül rendet vágtak a bűnözők között, sok esetben a saját életüket sem kímélve.

Napjainkban Jean Renoval lehet olykor hasonlókat látni (pl. Bíbor folyók), de Olivier Marchal 2008-as mozija is egész jól sorolja fel a műfaj jellegzetességeit, pluszban még a francia Robert De Nirót, vagyis Daniel Auteuil-t is sikerült megnyernie főszereplőnek. A végeredmény egy kicsit hosszú, és újdonságokkal sem igen szolgál, mégis tisztességesen elkészített munka.

A történet:

Családja tragikus autóbalesetét követően Louis élete összeomlik. A marseille-i zsaru inni kezd, teljesen elhagyja magát, amikor pedig nem piál, szörnyű bűncselekmények ügyében nyomoz. A legújabb eset egy gyilkosságsorozat, melynek elkövetője már öt nővel végzett. Eközben egy másik gyilkossági ügy tettesét, immár öregemberként, feltételes szabadlábra készülnek helyezni. Charles Subra évekkel korábban végzett az akkor még kislány Justine szüleivel, a fiatal nő pedig képtelen beletörődni, hogy a férfi kiszabadulhat a börtönből. A korábbi és a jelenlegi esetben is Louis az egyik nyomozó, és most, hogy élete romokban hever, már nincs vesztenivalója, akár a szabályokat is megkerülve kiderítheti az igazságot.

A megvalósítás:

Régi típusú filmmel van dolgunk, olyasmivel, amiket napjainkban már nem igazán készítenek - egyszerűen azért, mert a mostani moziba járási és filmnézési szokások már annyira különböznek. Lassan csordogál a cselekmény, nincsenek pergő akciók, a rendezési és operatőri stílus is a klasszikus iskolát követi, és a szó hagyományos értelmében hepiend sincs, van viszont ezek helyett egy szenvedő, láncdohányos, vedelő főszereplő, korrupt rendőrök, véres gyilkosságok, és lepukkant nagyvárosi atmoszféra. A történet két szálon halad, és sajnos elég sokáig nem találkozik a két rész, amikor viszont igen, az már túl van azon a ponton, amikor indokolt lenne; ez pedig azt eredményezi, hogy olyan érzés alakul ki bennünk, mintha nem egy, hanem két filmet látnánk, viszont nem értjük, mi köze van a kettőnek egymáshoz.

A legfőbb hibák:

Egy másik velejárója ennek az aránytalanságnak, hogy amikor az első sztori befejeződik, akkor ott akár a filmnek is vége lehetne - és amennyiben kivágnánk belőle a mellékszálat, akkor is kerek egész maradna, igaz, kicsit suta volna a lezárás, viszont dramaturgiailag úgy is működne - de ebben az esetben a második történetet is el kell varrni, emiatt viszont olyan, mintha két vége lenne a filmnek, a "vége-vége" ismeretében viszont valóban minden darab a helyére kerül, és ekkor érthető meg a film mondanivalója is (még ebben a végtelenül ocsmány, ronda világban is van igazság és remény). Akad néhány nagyon "iskolás" megoldás a történet folyamán, például amikor egy párbeszéd útján - nyilvánvalóan a nézők számára - elmondják a sorozatgyilkossági ügy részleteit, ill. az is elég elcsépelt dramaturgiai közhely, amikor kiderül, hogy mi is az a bizonyos MR 73 (ami egy alapvetően nem túl lényeges, bár jelentőséggel bíró információ, hogy nem lett volna szükséges ezt a címet adni a filmnek).

Azért vannak pozitívumok is:

A színészek jók, játékuk természetes és visszafogott. Daniel Auteuil-ön kívül láthatjuk még Olivia Bonamyt, Catherine Marchalt, Francis Renaud-t, Gérald Laroche-t, Guy Lecluyse-t, és Philippe Nahont. A zene szintén eléggé egyszerű, de nagyon hangulatos, jól festi alá a látottakat.

Konklúzió:

Hibái ellenére is az MR 73 nézhető darab, nem válik unalmassá még a lassú tempó, és a "film a filmben" ellenére sem. A történet univerzálisnak is mondható, vagyis játszódhatna akárhol, nem csak Franciaországban, a konklúzió ettől még nem változna. Tipikusan amerikai remake-hez való alapanyag, amihez a két órányi játékidő egy kicsit hosszú, de olyan 100 perc környékén, az arányok és a ritmus átalakításával ideális lehetne.