A galaxis őrzői

Az idei mozis szezon egyik legjobban várt és legnagyobbat durranó produkciója volt a Marvel Studios újabb képregényadaptációja, melyben egy szedett-vedett csapat menti meg a világot, köztük egy fegyverbolond mosómedvével, egy sétáló fával, és egy zöld Zoe Saldanával.

Iszonyú látványos, sok a poén (szegény Kevin Bacon...), vagyis tökéletes szórakozás, ám ami a film legnagyobb előnye, az egyben a gyengesége is; igaz, nem hinném, hogy túl sokan osztanák ezt a véleményemet - viszont tagadhatatlan, hogy ha lehámozzuk a 3D-t, a CGI-t és a dübörgő hangorkánt, akkor nem sok minden marad.

A történet:

Peter Quill gyerekként, közvetlenül anyja halála után, kerül el a Földről. Csirkefogók, bűnözők és zsoldosok között nő fel, bejárja a fél galaxist, fiatal férfiként pedig Star-Lord néven próbál tisztességes tolvajéletet élni. Egy nap megbízást kap egy fémgömb megszerzésére, ám kiderül, hogy a titokzatos tárgyra másoknak is fáj a foguk, köztük az univerzum egyik leghatalmasabb és legveszélyesebb teremtményével. Peterre és a hozzá csapódott furcsa társaságra vár a feladat, hogy hősök legyenek.

Tipikus plázafilm

Ez a film annyira tipikus plázamozi, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Gyakorlatilag minden benne van, ami egy blockbusterhez kell (lásd még Bosszúállók, Star Trek - Into Darkness, A csodálatos Pókember 2. stb.): szimpatikus főhős(ök), vicces/érdekes mellékszereplők, (legalább) egy csinos nő, halálos ellenfél, sok poén, effekt-orgia, három dimenzió, esetleg még IMAX is... vagyis csupa olyan dolog, amikkel Hollywood már évek óta traktálja a nagyérdeműt, aztán hol jobban (Vasember 3.), hol kevésbé (Godzilla) sikerül a végeredmény, tekintve, hogy a kötelező alkotóelemek lényegében minden filmben ugyanazok és csak a körítés más.

Jó, persze, az amerikai filmipar mindig is a szórakoztatásról szólt, nem pedig a kanti vagy nietzschei gondolatokról, szóval balgaság lenne állandóan az újdonságot és az eredetiséget kereseni, ugyanakkor sok példa van arra, hogy a csillogó felszín alatt valamilyen érték húzódik meg - legalább nyomokban; bár az is igaz, hogy a közönség az ilyesmit nem mindig szokta értékelni (vagy észrevenni).

A galaxis őrzői pontosan ugyanolyan, mint hasonszőrű, átlagos társai; történetről nem, inkább csak cselekményről beszélhetünk (mögöttes tartalom és mondanivaló nélkül), a központi konfliktus (tehát az a feladat, amit a szereplőknek meg kell oldaniuk) klisés, csakúgy, mint a fordulatok és a befejezés. A karakterek éppen csak vázlatszerűek, hogy a néző tisztában legyen a figurák közötti viszonyokkal (értsd: ki a jó és ki a rossz), ráadásul a motivációik is felszínesek (pl. Drax bosszúvágya az elveszített családja miatt).

Ezek a negatívumok kedvessé, de kissé butácskává teszik a filmet, ami persze nem baj, csak éppen a nézők talán nem is tudják (és/vagy nem érdekli őket), mennyire közepes mozit látnak, nem esik le nekik két ámulás között, hogy csak egy nagyon szép, színes és kellemes illatú léggömbről van szó, aminek belsejében viszont a levegőn kívül nincsen semmi más.

A tetszés még mindig nem számít

Továbbra sem a tetszésről van szó, ezt nem tudom elégszer hangsúlyozni. Természetes, hogy sokaknak tetszik az, amikor egy óriási vetítővásznon száguldozó űrhajókat, szép nőket, látványos bunyókat és hasonlókat látnak, miközben ordít körülöttük az 5.1-es Dolby Digital - a grandiózus látvány azonban még egy filmet sem tett jóvá. A CGI nem képes, és soha nem is fogja tudni helyettesíteni a történetet (legyen az akármilyen közhelyes, mert azért bármilyen sablont el lehet sütni értelmesen is, pl. Amerika kapitány 2., X-Men - Az eljövendő múlt napjai).

Célszerű az ilyen produkciókat házi körülmények között is megnézni, mert a mozikörnyezet elhagyásával elég könnyen lelepleződnek a hiányosságok, és amiért a plázában még nagyon lelkesedtünk, arra otthon már kicsit felemás módon fogunk tekinteni. (Erre szoktam azt mondani, hogy egy jó film VHS-en is jó, nem kell ahhoz IMAX 3D.)

Groot és Rocket telitalálat, de a többiek...

A szereplők közül a nem humánok magasan kiemelkednek; fura módon még az érzelmi azonosulás is sokkal jobban sikerül velük, mint az emberekkel. Rocket és Groot párosa talán nem fog pl. Artu és Threepio magasságaiba emelkedni, de hogy tagok lesznek a mozis duók elit klubjában, az száz százalék. Míg Star-Lord, Gamora és Drax nem sok vizet zavar, addig a genetikailag felturbózott mosómedve és fa haverja egyértelműen a film legjobb húzásai közé tartozik - mindezt úgy, hogy Groot ugyanazt a három szót ismételgeti, Rocket meg végig üvölt.
Amúgy nem kell hozzá professzornak lenni, hogy a méltatlanul elkaszált Firefly ugorjon be a figurákról (pl. Peter - Mal, Gamora - Zoë, Rocket - Jayne stb.), persze ha zongorázni tudnám a sorozat és e film közötti különbséget, én lennék Chopin...

Ronan csak egy újabb intergalaktikus szemétláda, aki nem oszt, nem szoroz, ugyanolyan, mint akármelyik hatalomittas rosszfiú, aki világokat akar elpusztítani, ráadásul ő is túl sokat beszél, ezért aztán könnyedén legyőzhető.

A főszereplők átlagosak, a mellékszereplők viszont megint jobbak, ami részben annak eredménye, hogy az őket alakító színészek tehetségesebbek (pl. Benicio Del Toro, Glenn Close, John C. Reilly, Michael Rooker, Djimon Hounsou). A csak hangjával jelenlévő Bradley Cooper simán lejátssza Zoe Saldanát, aki nem nagyon erőlteti meg magát, Chris Pratt is inkább csak jópofizik, Dave Bautista pedig nem színész, szóval tőle nem is érdemes Oscar-díjas alakítást várni, a játéka ezzel együtt mégis egész tűrhető. Hogy Vin Diesel mennyire játszik, azt nehéz eldönteni (a hangját szinte a felismerhetetlenségig eltorzították az utómunkában), mindenesetre rövid szókincse ellenére Groot is átlagon felül teljesít.

A vizuális effektusok lenyűgözőek, persze 2014-ben ez már közel sem akkora szó egy szuperprodukció esetén. A pálmát természetesen most is a digitális szereplők viszik el (azért egy WETÁ-t még nem pipálnak le), de a tájképek és légicsaták is magas színvonalúak.

Az operatőri munka és a zene is az ehhez hasonló filmekhez elvárható minőségű; kiemelkedő, külön említésre méltó momentumok nincsenek.

Konklúzió:

Szórakoztató, látványos és vicces agyrágó A galaxis őrzői, ami nem véletlenül lett olyan sikeres. A Marvelnél még mindig tudják, hogyan kell kasszasikert gyártani, ám éppen ez a gond is, mert ez egy gyártmány, nem pedig alkotás. Maximális kikapcsolódást nyújt, amit meg lehet nézni egyedül vagy akár randin is, lehet közben kólát szürcsölni és hozzá pattogatott kukoricát majszolni, ám a moziból kijövet igen gyorsan el is lehet felejteni, mivel nem sok maradandó van benne. Kissé vulgáris hasonlattal élve: olyan ez a mozi, mint egy exkluzív luxusprosti, akivel nagyon kellemes két órát lehet eltölteni, a hepifinis is garantált, de azért csak elküldjük, miután igénybe vettük a szolgálatait, feleségül meg egész biztosan nem vennénk.