Lucy

Lehet vitatkozni e kijelentéssel, de szerintem a kortárs francia filmipar egyik legismertebb neve, Luc Besson 1997, vagyis Az ötödik elem óta nem készített igazán jó filmet. Az Arthur-trilógia még így-úgy elmegy, de hol van már a Leon, a profi, A nagy kékség, a Nikita, vagy a Metró? Íróként-producerként sem jobb a mérleg; a Taxi- és A szállító-sorozat finoman szólva sem ostromolja a színvonal csúcsát, és az Elrabolva-trilógia sem épp a forgatókönyvírás csimborasszója; átlagos iparosmunkánál egyik sem több/jobb, és akkor még nem esett szó a kevésbé ismert produkciókról.

Monsieur Besson egyre apróbb és apróbb pénzre váltja a tehetségét, megélhetési filmes vált belőle, és bár rendre próbálkozik visszatérni, nem igazán sikerül neki. A Lucy is csak egy újabb közepes produkció az elmúlt közel 20 év (!) sótlan futószalag-termékei közül.

Lucy Tajvanon él, alkalmi pasija pedig ráveszi, hogy egy szállodában adjon át egy fémtáskát valakinek. Hamarosan kiderül, hogy a maffia kábítószerügyéről van szó, és Lucyból hamarosan drogfutár válik: hasába belevarrnak egy csomag narkót, és társaihoz hasonlóan neki is el kell jutnia egy nyugati nagyvárosba, ahol már várják a szállítmányt. Út közben a lányra szemet vet egy rosszarcú alak, de mivel közeledésére nem a remélt választ kapja, alaposan ellátja Lucy baját, ennek következtében a csomag felszakad, tartalma a fiatal nő szervezetébe kerül, ezzel pedig döbbenetes átalakulás veszi kezdetét, melynek rövidesen egy híres professzor is tanúja lesz.

A film arra a népszerű városi legendára épít, miszerint az ember az agykapacitásának csupán 10%-át használja ki, ez a teória azonban bizonyítottan téves, ráadásul sok sebből vérzik is. Például mihez kell ezt a bizonyos 10%-ot viszonyítani? Az agyi kapacitás közel sem egyenlő az intelligenciával, azzal meg pláne nem, mennyi tudást és információt gyömöszölünk bele a memóriánkba.

Arról is hajlamosak elfeledkezni a "hívők", hogy az agy a fejlődésének egészen korai szakaszától kezdve megállás nélkül dolgozik; alvás közben, és akkor is, amikor épp "nem használjuk semmire", például nem tanulunk, vagy nem koncentrálunk, figyelünk oda valamire. Az agy tőlünk függetlenül, automatikusan működik, és minden (eddig feltérképezett) területének megvan a maga feladata: fenntartja és irányítja a keringést, a biokémiát és az anyagcserét, befogadja és feldolgozza a különféle környezeti ingereket (pl. látás, hallás, szaglás) stb.

Nem összekeverendő tehát az agy "teljesítménye" az aktivitással, ennek ismeretében pedig megállapítható, hogy az agy jóval több mint 10%-át használja, igaz, nem egyszerre és nem egyforma mértékben. (Ami azt illeti, az eszméletlen ember agya sem áll le, bizonyos élettani funkciók ebben az állapotban is működnek, amiket ugyanúgy az agy irányít.)

Alaphangon butaság tehát a film sztorija (abba ne is menjünk bele, hogy egy szintetikus drog hogyan lenne képes olyasmire, amihez az evolúciónak évmilliók kellettek...), bár felfedezhetőek a háttérben bizonyos fokú tudományos ismeretek és az azokból szőtt fantasztikus elemek, ám ezek nem többek egy átlagos, szombat délutáni Discovery Science-dokuban látottaknál, ahol a hétköznapi emberek "szintjére" leegyszerűsítve értekeznek ilyen-olyan tudományos témákról a különféle szakértők.

Besson valószínűleg látott egy rakás ilyen filmet, talán még néhány könyvet is átfutott, meg persze feltúrta az internetet, ám túl kevés agykutatóval és elméleti fizikussal konzultálhatott a forgatókönyv írása során, ezért aztán sok dolgot összekevert, elhagyott, összemosott, vagy megalapozatlanul gondolt tovább, ami azt eredményezi, hogy a tudományos fikcióban túlságosan kevés a valódi tudomány, a fikció viszont nem elég érdekes ahhoz, hogy abból jó film születhessen. Mégis, próbáljunk túllépni ezen, hiszen nem egy Stephen Hawking-előadáson ülünk... értékeljük inkább azt, amit lehet.

Hát... az nem valami sok. A látottak alapján akár valamiféle képregény-adaptációra is gondolhatnánk, melyben a főhős emberfeletti képességekhez jut, amiket aztán jó cél érdekében használ, ehhez képest viszont Lucy lényegében nem csinál mást, minthogy megérti saját továbbfejlődését, leszámol az őt üldöző kínai maffiózókkal, majd USB-s pendrive-vá változtatja magát (WTF...?).

Eléggé kusza, és az összecsapottság érzését kelti a történet, és ez nem kis részben annak köszönhető, hogy a játékidő alig másfél óra, ám a sztori simán elviselt (és indokolt is) volna minimum két órát, igaz, így sem válik unalmassá.

Sok az áltudományos technoblabla, nincsenek rendes karakterek (még sablonosnak sem nagyon lehet őket nevezni), a cselekmény helyenként döcögős, aránytalan a tempó és a ritmus, és úgy általában kidolgozatlan az a belső logika, ami rendszerint minden film sajátja, akármiről is szóljon.

A történet szálai túlságosan (hiteltelenül) rövid idő alatt kerülnek kibontásra, rengeteg a logikai hiba, a szereplők pedig érdektelenek és semmitmondóak.

Norman professzornak semmilyen funkciója nincs azon kívül, hogy "tudományosan" felvázolja és elmagyarázza (a nézők számára) a cselekmény alapját képző elméletet, ám mivel régóta tudni, hogy tévedésről van szó, hiába cifrázza a mondanivalóját orvosi és tudományos szakkifejezésekkel, attól még nem lesz igaza.

Del Rio nyomozó figurája üres váz csupán, mindössze arra kell, hogy legyen létjogosultsága a törés-zúzásnak, ill. hogy Lucy tudjon kihez szólni néhány jelenetben (plusz egy totál felesleges csókhoz is szükség van rá).

Az anyaggyűjtés során Besson sok hongkongi akciófilmeket is nézhetett, ezért fordulhat elő, hogy minden kínai gengszter fekete öltönyt és nyakkendőt visel, annyira kemények, hogy a rendőrök orra előtt fegyverkeznek fel, és kizárólag kötött alakzatban vonulnak, élükön a főnökükkel, Mr. Janggal.

Az egész filmben mindössze három pozitívum van:

1. Azok a gondolatok, melyek Lucy képességei láttán felötölhetnek néhány nézőben (pl. hová tudunk fejlődni, a különleges adottságok hogyan hatnak az emberségre stb.), és elképzelések, melyeket Besson minden bizonnyal lejegyezhetett valami noteszba, hogy arról fog majd a film szólni, csak aztán mégsem valósította meg azokat úgy, ahogy kellett volna,
2. a repkedő rendőrautók Párizsban (tipikus francia kaszkadőrmunka),
3. és Scarlett Johansson, akit ritkán lehet ehhez hasonló szerepkörben látni (a Vasemberek és a Bosszúállók Fekete Özvegye kicsit azért más).

A színészek nem különösebben szakadnak meg a játékban, de persze ilyesmire nincs is szükségük, a közönséget úgyis a verekedő, kéken villogó szemű Scarlett fogja bevinni a vetítőtermekbe - illetve csak kellene, ám akcióból viszonylag kevés van, és azok sem túl nagyszabásúak, inkább csak szokásosan közepesek (mert a költségvetés - 50 millió euró - zömét a gázsik és a vizuális effektek vihették el...).

Ha jobban belegondolunk, Johansson nem is akkora húzónév, hogy egymaga elvihessen a hátán egy egész produkciót (értsd: kritikai és anyagi siker is legyen), bár vitathatatlan, hogy csinos és tehetséges színésznő, ám ez kevés az üdvözüléshez. Mentségére szóljon, hogy a film minősége egyáltalán nem rajta múlik, ő mindent megtett, amire a rendező utasította.

Morgan Freeman letudja a kötelező köröket, rutinja és hírneve pedig elintézi a többit, Amr Waked és Choi Min-sik pedig nem oszt, nem szoroz.

Lehetett volna a Lucy egy "új" Ötödik elem, csak épp ahhoz kellett volna egy rendesen megírt forgatókönyv, figurák, feszültség, izgalom, na meg persze mondanivaló. A sztori mögött rejlő ötlet tisztán látható, és még érdekesnek is nevezhető, de Luc Besson ezúttal is luftot rúgott. Igazán nagy kár, hogy egy olyan rendező, mint ő, egyre csak vergődik, de sehogy sem találja a helyes utat. Ahogy telik az idő, egyre kisebb a sansz a sikeres visszatérésre. Szomorú.