Snowpiercer

Két Amerika kapitány és Bosszúállók között Chris Evans csendben leforgatott egy remek kis disztopikus sci-fi-akciót, ami simán lenyomja a pajzsos igazságosztó kalandjait. Hogy ennek ellenére a Snowpiercer miért nem jutott el a hazai mozikba, és DVD-n sem adták ki, az igencsak nagy rejtély, hiszen Evans neve mifelénk is egész jól cseng a Marveles mozijai kapcsán, ha pedig egy fogalmazó képes egy Asylum-"filmet" Magyarországon mozikban elsütni, akkor gyakorlatilag bármit el lehet.

Ne akarjuk megérteni, hogy nálunk jellemzően miért inkább a sz@rt mutatják be, míg az igényesebb, jobb filmeket nem ritkán mellőzik, legyen elég annyi, hogy a Snowpiercer méltatlanul kerülte el (eddig) kishazánkat, de az internetnek hála ez nem jelent akadályt a megnézéséhez és értékeléséhez.

A megálló

2009 újévének éjszakáján Oscar Grant a barátaival szórakozni ment San Franciscóba. A Fruitvale nevű állomáson rendőrök több társával együtt leszállították a vonatról, majd máig tisztázatlan körülmények között egyikük hátba lőtte a már földön fekvő, megbilincselt kezű férfit, aki nem sokkal később a kórházban belehalt a sérülésébe. A hivatalos rendőri jelentésben az állt, hogy Oscar ellenállt a letartóztatásnak, ill. az intézkedő tiszt elmondása szerint az elektromos kábítópisztolya helyett véletlenül az éles lőfegyverét használta. Az illetőt gondatlanságból elkövetett emberölés vádjával bíróság elé állították, két év szabadságvesztésre ítélték, alig 11 hónap után viszont feltételesen szabadlábra helyezték. Bővebben: Wikipedia.

Tavasz, nyár, ősz, tél... és tavasz

Mivel az ázsiai filmpiac több milliárdos, semennyire nincs rászorulva az európai (kb. 700 millió fő), még kevésbé az észak-amerikai (kb. 400 millió fő) nézőkre. Bár a nyelvi akadályok természetesen közrejátszanak, a kínai, indiai, japán, dél-korai, thai és indonéz filmipar köszöni szépen, remekül elvan önmagában anélkül is, hogy ki kellene lépnie a nemzetközi porondra akár csak feliratos filmekkel. Még szerencse, hogy ennek ellenére rendszeresen bemutatnak Ázsián kívül is onnan származó produkciókat, igaz, jóval kevesebbet annál, mint amennyi készül, és nem, nem Jackie Chan ökörködéseire vagy a vérgőzös animékra gondolok.

Dél-Korea filmtermésére külön is érdemes odafigyelni, már csak azért is, mert a nyugati nézők számára is sokszor "fogyasztható" alkotások bukkannak fel rendszeresen a fesztiválokon és mozikban. A két legismertebb rendező, akiket az átlagos hazai néző is ismerhet, talán Kim Ki-duk és Park Chan-wook. Előbbi jegyzi a jelen kritikám tárgyául szolgáló filmet.

Disconnect

Csak egy ENTER 2.

A film megnézése előtt érdemes a mondanivaló tekintetében

előzményének nevezhető Trustra is rászánni egy estét.

Ha valaki tömegközlekedési járművekkel utazik, emberek tucatjait láthatja, ahogy a kezükben a telefonjukkal megállás nélkül pötyögnek; csetelnek, Facebookoznak stb. Nem hívják fel egymást, nem találkoznak személyesen, nem beszélnek "élőben", hanem csak üzengetnek egymásnak, és azt hiszik, hogy ez egy baráti, netán szerelmi kapcsolat. Nem azt mondom, hogy nincs létjogosultsága az SMS-nek, e-mailnek és chat-üzeneteknek, csak nem ekkora mértékben. Az online lét néhány év leforgása alatt olyan szinten átformálta a világot és az emberek közötti viszonyokat, hogy nem is tudom, helyrehozhatók-e egyáltalán azok a károk, amiket eddig okozott.

Kis nagy emberek

Törpe, kicsi ember, liliputi, magasságát tekintve kihívásokkal küszködő... bármilyen szalonképes vagy kevésbé szép szóval is akarjuk kifejezni magunkat, minden esetben közös, hogy ezeket a jelzőket vagy körülírásokat rendkívül alacsony emberekre értjük (orvosi értelemben az átlagosan 140 cm alattiakra).
A kisnövésű emberek sokáig vásári mutatványok és torzszülött-bemutatók, esetleg királyi udvarok (pl. Spanyolországban) érdekességei voltak, ám némely esetben szerencsére sikerült nekik kitörni alacsony világukból, és normális méretű embertársaik nyomdokaiba lépni. A filmipar is hamar felfedezte magának a kicsi embereket, persze termetük miatt jobbára speciális szerepkörben láthatóak, pl. komikus-, fantasy, sci-fi- vagy horrorszerepekben, ahol valamilyen szélsőséges megjelenésre van szükség (pl. manó, törpe stb.).

Lássuk a legismertebb és legkedveltebb alacsony nagyságokat, akik sok élvezetes percet szereztek a nézőknek a mozitermekben vagy a képernyőkön.

Minden odavan

Redford kapitány

Robert Redford egyike az amerikai filmipar élő legendáinak. Színészként és rendezőként is egyaránt remekel, ám furcsa módon "csak" utóbbiért ismerte el a Filmakadémia Oscar-díjjal (az Átlagemberekért 1981-ben), aztán 2002-ben életművéért is jutalmazták, amit több évtizedes pályafutásáért kapott producerként, színészként, rendezőként, a Sundance Intézet és Filmfesztivál megalapítójaként, valamint a független filmesek elkötelezett támogatójaként.

Napjainkban, közel a 80-hoz is aktívan dolgozik, és bár ráncai igencsak megszaporodtak az utóbbi időkben, karizmája mit sem változott. Nemrég a második Amerika kapitányban volt látható, így a legfiatalabb, már csak plázamozikba jár(ni tud)ó közönség is megismerhette nevét és arcát, ám e nagyszabású akciómozi mellett elvállalt egy olyan filmet is, amelyhez hasonlóval legfeljebb a híressé vált utahi mustráján lehet találkozni.

Lány kilenc parókával

A Lány kilenc parókával kapcsán rákerestem, hány film foglalkozik a rákkal. 35-öt találtam első körben, aztán másodjára 245-öt, ami már jobb arány. Ehhez képest viszont például a háborús filmek esetében csak alkategóriából (hely és idő szerinti bontásban) 151 van a Wikipedián, bár a szerkesztők mentségére szóljon, hogy a fegyveres konfliktusok sokkal jobban vannak dokumentálva, mint a rákos megbetegedések, így valahol érthető a különbség.

Nemrég írtam már olyan filmről (50/50), ami egy daganatos betegséggel küszködő emberről szólt, most pedig itt van ez az új alkotás, ami Németországból származik.

Amerika kapitány - A tél katonája

Az első (új) Amerika kapitány-film - bár sokan fanyalogtak miatta, de hát mikor nem? - teljesen korrekt, a képregényes műfajon, és saját keretein belül tisztességesen elkészített adaptáció lett, ami szép profitot is termelt, így borítékolható volt a folytatás. Két epizód között még becsusszant egy Bosszúállók, ami iszonyú nagyot durrant 2012-ben, hétszeresen (!!!) termelte vissza a csaknem negyedmilliárd dolláros költségvetését, szóval igen jó hátszélnek bizonyult a Kapitány következő feltűnéséhez.

Batman fia

A Warner Bros. és a DC Comics legújabb animációs filmje egy 2006-ban megjelent képregénysorozatot, a Batman and Sont dolgozza fel. Mivel nem olvastam a szériát, a filmadaptációhoz abszolút kívülállóként, elvárások és összehasonlítási alap nélkül tudok hozzáállni.

A történet röviden annyi, hogy Batman legnagyobb ellenfele, Ra's al Ghul titkos erődjét megtámadják, aminek következtében a férfi (végleg) meghal, lánya, Talia pedig a Bruce Wayne-nel közös fiát, Damient Gotham Citybe viszi, hogy ott apja gondjaira bízza, amíg ő a gyilkos nyomába ered. Wilson Slade, alias Deathstroke bosszút akar állni a fiún, aki egyrészt megsebesítette, másrészt az útjában áll, hogy átvegye az Árnyak ligájának vezetését. A betörhetetlen, végletekig elszánt Damienen és Batmanen áll, hogy megakadályozzák a nagyszabású tervet, melynek egy jól ismert tudós-genetikus is a része.