Csúnya, gonosz bácsik

Quentin Tarantino szerint 2013 legjobb filmje az izraeli Big Bad Wolves volt, ami a hazai keresztségben a Csúnya, gonosz bácsik címet kapta. A magyarítás ebben az esetben a szerencsésebbek közé tartozik, mivel a szereplők valóban bácsik, azaz férfiak, és bár nem mindegyikük nagy, viszont gonosznak nyugodtan nevezhetjük őket, az egyiket legalábbis egészen biztosan.

Egy kislány eltűnik, néhány nappal később pedig megtalálják egy erdőben; megerőszakolták és meggyilkolták, levágott feje viszont eltűnt. A rendőrség egyik öntörvényű tagja meg van győződve arról, hogy a gyilkos egy jelentéktelen külsejű tanár. Amikor a férfit felfüggesztik állásából, a zsaru megpróbál elégtételt venni rajta, ám kiderül, hogy nem ő az egyetlen, aki érdekelt az ügyben.

Joe

Nicolas Cage visszatér (?)

Nos, erősen valószínű, és valljuk be, igencsak ráfért már egy jó szerep a valaha jobb napokat is látott színészre. Persze, az elmúlt években folyamatosan látható volt ilyen-olyan filmekben, de vagy nem volt szüksége színészi játékra (pl. Ghost Rider-sorozat), vagy a film - rajta kívülálló okok miatt (is) - nem bizonyult sikeresnek (pl. World Trade Center), esetleg csak átlagos/közepes volt. Általában véve elmondható, hogy 1997 és az Ál/arc óta Cage-nek legfeljebb csak döcög a karrierje, és lassan a szakma és a közönség is leírta, ez azonban most megváltozni látszik, hiszen a Texas hercegét is jegyző David Gordon Green új filmjében ismét megvillant valamit abból, amit úgy neveznek: színészet.

Nyomtalanul - Jézus Krisztus Szupersztár - From Up on Poppy Hill

Nyomtalanul

Az utóbbi időkben a szélesebb közönség körében is népszerűvé váltak a skandináv filmek, ami nem kis részben Millenium-trilógia és Jo Nesbø munkásságának köszönhető (igaz, ezt megelőzően is az európai élvonalba tartoztak a svéd, dán vagy norvég alkotások). Általánosságban elmondható, hogy az északiak hozzák a Hollywoodhoz szokott nézők elvárásait, amennyiben műfaji filmekről van szó (pl. thriller, krimi, akció), de mindez még meg van bolondítva némi egyedi jellemzővel is, ami esetenként egészen különleges hangulatú végeredménnyel jár (pl. Engedj be!), nem csoda hát, hogy az amerikaiak előszeretettel remake-elnek skandináv mozikat.

Borgman - Julia szemei

Borgman

"És leszálltak a földre, hogy soraikat megerősítsék."

Star Wars: 501.

A sorozat első részéről, a Tűzharcról született kritika elolvasható ITT,

a második részről, a Coruscantról ITT,

a harmadikról, a Színvallásról ITT,

a negyedikről, A 66-os parancsról pedig ITT.

Figyelem, spoilerek előfordulnak!

Ötödik részéhez érkezett Karen Traviss nagyszabású regénysorozata, amely innentől kezdve már nem a Republic, hanem az Imperial Commando alcímet viseli, tekintve, hogy a klónkatonák immáron nem a Köztársaság, hanem a  Birodalom zászlaja alatt szolgálnak.

A történet szinte ott ér véget, ahol A 66-os parancs véget ért; alig két héttel annak cselekménye, és a Birodalom kikiáltása után játszódik.

Halhatatlan szeretők - Rövidfilm-csokor

Halhatatlan szeretők

Jim Jarmusch az az amerikai független rendező, akinek kezeiből mindig valami különleges, stílusos és hangulatos kerül ki (pl. Éjszaka a Földön, Szellemkutya, Halott ember). Filmjeiben sok a furcsa, kívülálló, szenvedő vagy intellektuális figura, és ez legújabb művében sincs másképp, ám a borzas hajú mester ezúttal a vámpír-motívumot dolgozta fel egészen egyedi módon; lényegében szakított minden megszokott (értsd: Penge vagy Alkonyat) vámpír-közhellyel, helyette inkább - ha már muszáj valamivel összehasonlítani, akkor - az Anne Rice-regényekkel és az azokból készült filmekkel (pl. Interjú a vámpírral) mutat némi párhuzamot, bár igyekezett a lehető legminimálisabbra venni még ezt is.