2020. január 4., szombat

Nyakunkon az élet

Első, saját rendezésű játékfilmjében Ben Stiller nem kevesebbet vállalt, minthogy a 90-es évek (középosztálybeli) amerikai fiataljainak életérzéséről mesél. Ezt a részt egész jól teljesítette is, hiszen a különböző figurákon, de leginkább a főszereplő Lelainán keresztül, felvázolja az akkori huszonéves korosztály jellemző problémáit például az álláskeresésről vagy a barátságról, romantikus kapcsolatokról.
Ami viszont felemássá teszi az élményt, az az, hogy a szerelmi háromszög cselekménybe való bevonása kissé közhelyes, még ha ilyesmi a valóságban is előfordulhat. A karakterek sincsenek túldimenzionálva, mint ahogy a konfliktusok és megoldások sem, ám a mondanivaló szempontjából ez nem akkora baj.

A színészek is jók; az ekkoriban elemében lévő Winona Ryder, a Holt költők társasága után karrierjének irányával elégedetlen Ethan Hawke, valamint Janeane Garofalo és Steve Zahn, de Stillert is láthatjuk az egyik fontosabb mellékszerepben.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése