2019. május 7., kedd

Our Planet / A mi bolygónk

Aki figyelemmel kísérte az elmúlt évtizedek természetfilmjeit, és különösen a David Attenborough nevével fémjelzett BBC-s produkciókat, észrevehette, hogy az idő előrehaladtával mind nagyobb hangsúlyt kaptak az emberi tevékenység természetkárosító hatásaira való utalások.
Nincs ez másképp a Netflix Our Planet című sorozatában sem, és bár a 10 részes széria nem erre, hanem a Föld természeti kincseinek, flórájának és faunájának bemutatására koncentrál, a legendás brit tévés narrációja szinte minden jelenetben közöl valamilyen szomorú tényt, hogy pl. egy hajdan volt erdőből mennyi maradt mára, esetleg hány vadon élő példány található még egy-egy állatfajból - és hogy mindennek az aránytalan mértékű erdőirtások, a túlvadászás és -halászás az első számú oka, csakúgy, mint a globális felmelegedés.

Ki gondolta volna pl. az Élet a Földön, Az élő bolygó, vagy Az élet megpróbáltatásai idején, hogy egyszer ez a téma is szerves része lesz egy ismeretterjesztő sorozatnak...
A lényeg, hogy azok a "vádak", melyek szerint az Our Planet a szépségeket helyezi fókuszba, ezzel azt a látszatot keltve, mintha "minden rendben volna", nem állják meg a helyüket, sőt a látottak még jobban rádöbbenthetik a nézőket arra, hogy ez a sok szépség eltűnőben van - vagy már meg is semmisült - miattunk.

Nyilván nem nagy kunszt bemutatni a természet csodáit - már ami megmaradt belőlük -, hiszen a NatGeo és a BBC is régóta "ebből él", e téren valóban nincs radikális változás, ugyanakkor a technika fejlődésével - nagyfelbontású, 4k-s, sőt 8k-s kamerák, drónok, időzítők, számítógépes animációk, stb. segítségével - korábban sosem látott, lélegzetelállítóan szép képsorokkal és beállításokkal juthatunk el oda, ahova másképp szinte lehetetlen volna.

Noha ez az idézet egy másik szériából való, de David Attenborough szavai ez esetben is aggasztóan aktuálisak:
Ahelyett, hogy az emberi népesség javára
próbáljuk szabályozni a környezetet,
talán eljött az ideje annak,
hogy a természet túlélésének érdekében
szabályozzuk az emberi népességet.


Sajnos, odáig jutottunk, hogy ez most mindennél fontosabb és sürgősebb.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése