2018. március 17., szombat

Okja

Értem én, hogy a globális élelmiszeripar kegyetlen mészárszék, ami ellen joggal emelik fel a hangjukat az állatvédő szervezetek, ám személy szerint idáig nem hallottam ésszerű alternatívát a bolygó 7 milliárd emberi lakójának etetésére - az pedig biztosan nem járható út, hogy mindenki legyen vegetáriánus.

Az Okja című amerikai-dél-koreai produkció arra igyekszik felhívni a figyelmet, hogyan bánik az emberiség a tányérjára szánt állatokkal, ezt pedig némi sci-fis beütéssel, de közben erősen karikírozva, szatirikus módon teszi, ami nekem speciel nem tetszett, mert a témát lényegesen komolyabbnak gondolom annál, hogy kvázi elhülyéskedjék.

Tök sablonos a dramaturgia, miszerint a címszereplő szuperdisznót meg akarja menteni a gazdája, miközben egy lökött tévés műsorvezető és egy gátlástalan iparmágnás próbálja rátenni mohó mancsát szegény cocira, amit egy földalatti állatjogi szervezet is igyekszik megakadályozni.

Folyamatos "ez meg mi a sz@r?"-érzésem volt a film nézése alatt, ezért inkább arra törekedtem, hogy legalább a mindig briliáns Tilda Swinton és a direkt ripacskodó karakter szerepében is tökéletesen helytálló Jake Gyllenhaal játékára figyeljek. Főleg miattuk és a parádés vizuális effektusok miatt érdemes megnézni az Okját.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése